Lakosztályok emelete

*kis idő múlva kinyitja a szemeit, eltart egy darabig, mire a látását teljesen visszanyeri, de végül mosolyogva nyugtázza, hogy otthon van. felül az ágyban, kissé megviselt ugyan, de semmi más baja nincs* kösz, hogy elhoztál onnan...

-Nincs mit.Akkor már jobban vagy?*Feláll odamegy a lányhoz majd az asztalról elveszi a poharat és Sarahnak nyújtja.*-Tessék..

-elfogadja a vizet, és belekortyol* azt hiszem tudom mi történt, de nem vagyok benne biztos... *elmélkedik hangosan* Dorian úraszületett... abban a pillanatban, mikor elárasztott a fájdalom, ő egy kicsiny sárkány testét bitorolta már...

-Értem...Csak egyszer jöjjön ki onnan a helyről.Megmutatom mi az igazi erő és hogy veled ne szórakozzon.*Odahajol Sarahoz és hosszan megcsókolja aztán egy lépést hátrál az ablak felé.*

- nem hiszem, hogy egy hamar elmozdulna fajtája mellől, de kérlek... kérlek ne rohanj a vesztedbe! *feláll, és Lance mögé sétál, a férfi vállain nyugtatja kezeit* csak felejtsd el, ami történt, úgy könnyebb lesz mindkettőnknek.

*Tekintetét az erdő veszi el.EGy ideig azt bámulja majd megfordul megfogja a lány derekát nekidől a falnak és Saraht magához húzza forró csókot adva szerelmének.*

- ígérd meg! tegyél róla ígéretet, hogy nem keresed meg őt! *mondja könyörgő hangnemben a csók után* ha másért nem hát értem tűrtőztesd elveidet követő dühödet!

-Rendben megigérem.*OLdalra fordítja a fejét és az ablakon keresztül próbálja szemével megkeresni Darkness Childet bár nemnagyon sikerül neki.Bmegey a fürdőbe átveszi a ruháját majd kijön befekszik az ágyba és kezeit tarkója alá rakva gondolkodik miközben a plafont bámulja.*

*egy darabig csak áll és némán figyeli Lance-t aztán gondol egyet, és minden szó nélkül kimegy a szobából... ám nem saját lakosztályába tér, hanem a kastély egy egészen eldugott termében tölti az éjszakát*

~Kár hogy nem nálam alszik...Mindegy.~*Elfordul kényelembe helyezi magát és kis tétlenség után de elnyomja az álom.*

[Bia szobája]

*Fekete lángok közepette jelenik meg, majd fekteti le a lányt az ágyra, aztán végignéz rajta, egy hatalmas sóhaj, majd ismételten eltűnik, s visszatér a kastélyába.*

*már egy ideje a szobában ül, közvetlen Bia ágya mellé húzott egy fotelt, és onnan figyeli a nőt. arra vár, hogy magához térjen, nameg azon gondolkozik, hogy miként mondja el neki, hogy halandó lett*

*Lassan elkezd ébredezni, furcsa álmai végre megszakadnak. Viszont valami nincs rendben, hogy lassan kinyitja szemeit, és autumatikusan felüni készül a körülötte lévő tárgyak ilyesztőek számára. Viszont za is furcsa hogy egyáltalán itt van. Jobbra balra fordítja a fejét, majd egy percre megborzong, majd Sarahra pillant. *
- Hol vagyok? Ki nyert, hol a sereg? Mi történt?
*Teszi fel azonnal a kérdéseket.*

felugrik azonnal a székből, és visszanyomja Biát az ágyba most pihenj. minden rendben van, az életeben maradottak haza tértek, a háború véget ért, nem nyert egyik fél sem és itt vagy Eminorban... *adja emg a válaszokat*

-De, de..
*Ismét felhuzza magát ülőhelyzetbe de úgy hogy nekidől az ágy táblájának, majd körbenéz. Minden olyan más, nem lát olyan élesen és nem érez semmit. beugrik pár emlék.*
-De.. engem Blaze szívenszúrt, éreztem a fájdalmat láttam utolsó pillanataim.
*Minden olyan gyorsan jut eszébe, majd kezeire néz. Megprobál átváltozni semmi. nem tudja körmeit növeteni, selymes puha bőre se olyan mint szokott. Kezei megremegnek.*
-Ez a pokol vagy csak álmodom?

- nem... nem álmodsz, és még csak a Pokolba sem jutottál. feltámasztottalak, Blaze-nek nincsen akkora hatalma, hogy végleg megöljön téged, úgyhogy nyugodj meg amúgy is pihenned kell, nem kis traumán mentél keresztül.

-De, de... semmi vagyok. Nem látok elég élesen nem érzek semmit nem tudok átváltozni. Minden erőm elhagyott nem érzem azt amit eddig. Milyen feltámasztás volt ez?!
*Most télleg pánikol mivel nem tud hirtelen mit kezdeni magával.*

- halandó lettél, de ez csak átmeneti állapot. és hogy őszinte legyek nem effajta hála kinyilvánításra számítottam. de ha neked jobb lett volna, holtam, mint így, akkor csak szóllj. szívesen végzek veled *sziszegi, megint felidegesítette őt Bia a pimaszságával.* foglamad sincs, hogy mit nem áldoztam azért, hogy élhess...

-átmeneti?..
*Magán is látja már hogy nagyon bepánikolt nem is folytatja tovább nagy levegőt vesz és kicsit megnyugszik.*
-Bocsánat a tiszteletlenságemért. Csak hihetetlenül sok minden jött egyszerre. Nagyon köszönöm amit értem tettél.
*Mondja el nyugodtan majd még valami eszébe jut. Kezét hasára teszi majd oldalra dől az ágyon úgy hogy Sarah ne lássa arcát. Könnyek kezdenek el lassan hullani szeméből. *

*értetlenül áll a kialakult helyzet előtt, pár perc kell neki, mire leesik a dolog* úristen... nem mondod komolyan? *szája elé kapja a kezét, és visszahanyatlik a fotelba* ezt nem hiszem el...

-Pedig igaz. Gyereket vártam még a háború előtt... és már nincs többé...
*Hangzanak szavai sírása közepette, ami hangján is hallatszik. Borzalmas számára az amit most él át.*

- nos *krákog* sajnálom a dolgot, de talán jobb is így. a mi életünk nem egy gyereknek való, csak szenvedett volna. *mondja minden érzelem nélkül a hangjában* talán majd valamikor, amikor olyan időket élünk, hogy biztosítva lesz az élete, akkor újra megpróbálhatod...

-Ezt te nem értheted....
*Mondja csak röviden, aztán lassan sikerül könnyei zuhatagát megállítani, de nagyon fáj ez neki.*
-Vigyél Laurenhez kérlek...

*felsóhajt, soha nem fogja felfogni az ilyen érzelgős dolgokat. feláll ismét, és megfogja Bia vállát, mindketten eltűnnek. cél a hegyvidék, ahol Lauren található meg*

*Egy szoba elé teleportál aminek az ajtajára már rá van faragva hogy Nathan.*-Ez lessz a te szobád.Egyetlen egy tanácsom van.A akstély maga egy élőlény csak azt ajánlom hogy sose kapjon el a félelem külömben megkisérel megtmadni de ezért vagyunk itt én meg Sarah.Ha baj van ottvan az én szobám és segítek sarah pedig irányítja a kastélyt.*Ezzel kinyitja a szoba ajtaját és várja hogy a fiú bemenjen.*