Lakosztályok emelete

*már egy teljes nap eltelt... éppen lenyugvóban van a sárga korong, és vérvörösre festi a környéket, Eminornak és a körülötte lévő különleges helyeknek méginkább hátborzongató külsőt kölcsönözve. Sarah egész nap nem mozdult ki a lakosztályából, talán nem mert... vagy talán nem akarta egyedül hagyni a kastélyban Subotajt... nem lehet tudni. Most azonban az erkényen áll, annak gótikus stílusú korlátjának támaszkodva nézi a naplementét.*
~Egy újab nap telt el... ismét egy semmittevő és semmit nem jelentő nap... milyen szánalmas az egész...~

* Rengeteget aludt. Rég nem volt már ilyen nyugodt álma, nyújtózkodva ébredezik, minden időérzékét elvesztette fogalma sincs mennyit aludhatott. Feláll, felöltözik…. eminori viselet, minden fekete, de jól áll neki. Eszébe jut hol is van és hogy miért. Kevés ember választhatja meg a halálát, de neki megadatott. Egy sötétszemű végtelenül nőies nő képében. Eszébe jut Sarah, éhes lesz, de nem ételre ……. most nem, már csak pár napja lehet Subotajnak, vagy talán pár óra, ki tudja. Tétován elindul a folyosó vége felé. Benyit, nem kopog……. Meglátja a nőt az erkélyen, nem szól egy ideig csak nézi. Issza a látványt.*
- Gyönyörű látvány….
* Nem tudni vajon a kilátásra értette e.*

*Tudja, hogy Subodaj felébredt, érezte... azt is, hogy felé indult, és már a lakosztályának előszobájában áll, de nem fordul felé. Ugyan nem érzi benne a mágust, de fél a szemébe nézni, talán meglátna olyat, amit nem kellene, ezért konokul előre figyel... a nap lassan hagyja el a horizontot, szinte jelképezve az elmúlást* Gyere közelebb nyugodtan... *szólal meg végül, még mindig nem nézve a farkasra*

* Halkan csendül fejében a venatus hívószava. Puha léptekkel lassan, kissé tétovázva lép mögé. Beszívja a szürkületet, a levegőt, a lány hajának illatát, az éjszakát. Szemében mámoros derengés jelenik meg. Élete utolsó szép pillanat talán. A halál előtt minden más, a kő, a fű, az éjszaka, a Nap, a nő. Mindent másképp lát az ember , talán tisztán, teljes valójában. Gyarló emberi vádaktól, gondolatoktól megtisztulva fedez fel maga körül mindent, talán későn. Így néz körül Subotaj, friss halálra kész lélekkel……….. derengő zöld szeme megállapodik a nőn, aki sugározza a szomorúságot, az évszázados fáradságot. Lassan közelebb lép, már nem parancsol mozdulatainak, csak megteszi. Óvatosan fogja meg vállait, alig érezhetően. Arca közel ér a nő hajához, beszívja az illatot, érzi bőrének melegét. Megfordul a fejében hogy túl messzire ment.*

*Összerezzen Subotaj érintésétől, de nem reagál rá... nagyon jól tudja, hogy most semmi és minden az, ami egy teljes egésszé alakulva adja a férfit... Érzi, mennyivel másabb lett így, hogy tudja, mi vár rá. Még ha akarna sem szórakozna vele, képtelen lenne úgy játszani a farakassal mintha mindennapjaikat élnék, mert a mostani helyzet egyáltalán nem átlagos. Pedig visszagondolva pár nappal ez előttre, mielőtt tanította volna őt... semmi nem akadályozta volna meg abban, hogy lekiismeretfurdalás nélkül kezdjen ki Sub-al aztán dobja el, és tagadja meg a segítségét, vonja vissza ígéretét egy vállrándítással, mert azután már biztos, hogy nem tanította volna őt, még akkor sem, ha a férfinak nem esett volna nagyon a lelkére az a súly, amit a kihasználása okozott volna... mennyi feltételezés, és mennyivel másabb érzelmek...
Sarahnak jelenleg minden halott, és fölösleges. Az a tény, hogy a mágus az ő hibájából szabadult el teljesen összetörte őt, bármennyire nem látszik ez rajta. Volt ideje megtanulni az álcázás mesterségét, így ugyan olyan, mint eddig bármikor... csak belülről üres*
- Hogy aludtál?
*csak azért kérdez, hogy ezt a csendet megtörje*

* Nem számít a kérdés, tudja ő is és Sarah is. Tétovázik de válaszol.*
- Jól….
* Másabb dolgok vannak a levegőben puszta kérdéseknél. Érzi a nehéz súlyt ami nyomja az ősi lelket. Korábban nem képzelte volna hogy így látja valaha a nőt. Rájön hogy valamiről muszáj beszélnie….. Elnéz a nő mellett a Nap után. Halványan elmosolyodik. És a fülébe
súgja…..*
- Meg fogok halni……..Sarah.

- Nem fogsz meghalni...
*válaszol percek múlva... hagyta, hogy az elsuttogott mondat a levegőben érlelődjék. Eközben ő maga gondolkozott, hogy mit lenne célszerűbb mondnia, az igazat vagy valami kegyes hazugságot, amit könnyebb lesz feldolgoznia és elfogadnia az öncélű farkasnak? Kímélje őt... vagy legyen őszinte?*
- Ha a mágus felszínre tör... te aludni fogsz, mélyen... és hosszan. Nem érzékeled majd a külvilágot, nem fogod tudni, hogy mit teszel az idő elveszti minden értelmét, olyan állapotba kerülsz, mintha hibernálva lennél, mert az ősi hatalmas lélek elnyom majd téged. De elpusztítani nem tud addig, amíg meg nem szerzi lelkének összes darabját... arra viszont nem fog sor kerülni.

* Átöleli a nőt lassan hátulról, nem fejezi be a mozdulatot…………. Nem tudja engedi e.
Halkan szinte suttogva folytatja.*
- Nem kell megmentened az igazság ridegsége elől……. Én elfogadtam……… Nem számít, azért mondtam mert tudnod kell….. hogy egy halott ember áll melletted, nem számít már semmi, szabad vagyok már………..nincsenek elvek, gátlások……… csak én vagyok. Az időm pedig lassan lejár………. Az életem elszáll az elveimmel együtt. Ez lettem én pár nap alatt, te ki lettél pár nap alatt?

- Egy halott? Ugyan Subotaj, még mindig jobban élsz, mint én...
*mosolyodik el ezen az abszurd helyzeten*
- Olyan fiatal vagy még... és én annyira sajnálom, ami történt... ha nem hibázom, most nem lenne semmi gond... minden úgy menne, mint eddig. Valószínűleg a kertben tanítanálak valamire, hogy erősebb legyél, te meg konokul hangoztatnád, hogy neked nem kell mágia, mert te harcos vagy, fújnánk egymásra, aztán én nevetnék, te meg hallgatnál... mert csak tanulni akarnál tőlem...
*látja maga előtt a jelenetet, így inkább lehunnya a szemét, és akaratlanul is beledől lassan Sub karjaiba*
- Ne készülj a halálra, mert semmit nem hagyok félbe. Én erőt ígértem neked, nem pusztulást, és meg is kapod majd... csak egy kis időt kérek még.
*ügyesen kikerüli, a "ki lettél" kérdésre a választ, egyrészt, mert félig már elmondta azzal, amit eddig magyarázott, másrészt pedig nem tudná megmondani, hogy ki ő ebben a helyzetben*

* Hirtelen érzi ahogy megszorítja belsejét a másik. Mint mikor parazita rúg egyet a testben. Ez egy hatalmas parazita. Subbal elfeledteti ez a szorítás a reményt is. A nő ígérete jól esik neki, de reményt nem ad. Erőt vesz magán, megkeményíti szívét egy percre. Neki nem kell remény sem semmi, jöjjön a halál, ordító sakálként, vagy szörnyű démonként, nevetve ,megvetéssel veti magát egyenest a torkába, ha már elhagyta minden ereje. Hamar megenyhül ahogy érzi a lányt karjaiban. Átöleli, karjaiba zárja. Hajába temeti arcát. Halk szavakat suttog.*
- Már az erőt megkaptam tőled……..
*Sokáig állnak így, míg Sub gyengéden meg nem fordítja a lányt, hogy lássa arcát, tekintetét.*
- Szeretnélek megcsókolni…….
* Mondja hangsulytalanul.*

*Első reakciója az lenne, hogy nem! és el is tűnne legszívesebben saját erkélyéről. Miért kér tőle olyan a férfi, amit nem lenne szabad...? Amit Sarah ebbena helyzetben nem tud csak úgy...? Hátrébb lép, de ez a távolodás is alig észrevehető csupán... de a fejét elfordítja, most bárhova szívesebben néz, csak Sub szemeibe ne kelljen belepillantania, aztán... miért ne? alapon meggyőzi magát... tán ez az utolsó, hogy még Subotaj-t láthatja, és bár megkedvelte őt... még játékszernek is jó lett volna, de ez most így... egy kicsit... nem gondolkodik tovább, fölsöleges. Visszafordítja a fejét, és elmerül a farkas tekintetében, mintegy "engedélyt" adva... ha akarja, tegye meg*

* Milyen lehet az utolsó igazi csók az életben? Amikor két lélek összeér a magasban e mágikus tett hatására. Delejező ereje van. Érzéki? Szenvedélyes? Egyformán elsodor, magával röpít. Csak mozognak az ajkak, a nyelvek, csukott szemek. Csak ennyi de mégis milliószor és milliószor több. A biológia nem tudja magyarázni, ez varázslat. Repülsz….. ha igazi a csók………. Csak akkor.
Sub repült, mikor megérintette a nőt. Megcsókolta, egyszer aztán ránézett ….a szemébe. Aztán újra lágyan megcsókolta, puhán, hosszan. Arcát két tenyerébe fogta gyengéden, aztán lecsúsztak kecses vonalú nyakára.*

*Nem gondolta volna, hogy Subotaj tud valaha is gyengéd lenni, de úgy látszik Sarah is tévedhet, ám a meglepettség hirtelenségét azonnal feledteti vele a csók mámora. Úgy gondolta, nem kell túl sokáig elhúzni a pillanatot, így is eléggé kényelmetlen ez számára, de.. és ismételten de... képtelen elszakadni a férfi ajkaitól. Mintha ez a mindennapok megszokottsága lenne, de egy kis mézzel megspékelték volna... olyan furcsa, mégis nyugtató érzés önti el őt, amitől megijedne, ha képes lenne ezek után élesen gondolkodni... mikor elszakadnak az ajkaik, olyan gyorsan kapja vissza önmagát, mintha ez a csók, és a mellé tűzdelt érzések (?) csupán egy álom lett volna, minden valós alap nélkül*

* A lány véget vet a csóknak. De Sub nem képes elengedni, már túl sokat adott magából, szemeiben ég a szenvedély. Átkarolja derekát, magához húzza szótlanul. Testük összeér, Sub érzi a nő melegét. Arcuk is közel kerül, ajkuk csak milliméterekre. De Sub megáll, nem csókolja meg, eljött a nő pillanata a táncban.*

*valahogy egyáltalán nem így képzelte el ezt az estét... már túl sok a testiség ebben, csak egy csókról volt szó... de ez már, ha nem is sokkal, talán éppen egy szárnylebegtetéssel de több. Keresve az okokat, Sarah csak arra tud gondolni, hogy Subotaj már elbúcsúzott mindentől, ami az élethez köti, és szeretné kiélvezni az utolsó óráit... ha még van egyáltalán annyi számára, mielőtt végképp eltűnne a mágus akarata által elnyomva. Így hát... ha éppen Sarah-n múlik az, hogy ne fájdalommal kelljen "elmennie"... akkor megadja a kellő módját a "búcsúnak". Karjait a férfi nyaka köré fonja, így mégjobban hozzá simulhat az izmos testhez, még egy pillanatig tartja a szemkontaktust, aztán forró szenvedéllyel csókolja meg őt, szinte perzselve Subotaj ajkait a visszafogott vágytól*

* Sub forrón csókol vissza, ha lehet még nagyobb szenvedéllyel, mint Sarah. Érzi mellkasán a puha kebleket. Tűzben ég test és lélek. Magához fogja a nőt, már vadul csókolja. A nyakára vándorol Sub ajka. Átkarolja a nő hátát baljával, biztosan fogja. Jobbjával pedig a nő bal lábát húzza fel, magára. Érzékien végigsimít a bársonyos bőrön. Keze végigvándorol combján egész a derekáig aztán vissza hogy biztosan megtartsa térdhajlatnál a csodalényt. Érzi ahogy szaporább a lélegzet.
Aztán a nő erősebb szorítást érez, a férfi szorosan magához fogja. Mint amikor a ragadozó a prédáját elfogja, de nem öli meg csak keményen tartja a markában. A férfi ajka lassan közelít a nő füléhez. A hang földöntúli, hangsúlytalan, csak a visszafogott mérhetetlen ezeréves vágy hallatszik belőle tisztán.*
- Enyém lehettél volna…….. de neeeem, akkor te is megkapnád a farkast…………
* Mély , beteges sóhaj hagyja el torkát.*
- Engedd ki a lelkem a falból és visszaadom a ezt a szerencsétlent itt………és ….. a te életed is megváltoztatom, mellettem lehetsz a győzelemkor…………nem akarom a halálod.
* Suttogja és véget vetve színjátékának zárószóul egy csókot lehel a bársonyos nyakra.*

- Először is, hagy mondjak köszönetet, amiért elhitetted, ha csak egy kis időre is, hogy tudok más lenni, mint ami vagyok Subotajjal szemben. Azt viszont sajnálom, hogy nem játszottál tovább, mindkettőnk számára élvezetes lett volna...
*szólal meg az első csalódás után a tőle megszokott kihívással, bár igazán nehezére esik elfogadni a helyzetet, hiszen már majdnem sikerült azt hinnie, hogy szereti a férfit, így persze minden más... túlságosan valóságos, szinte arcon csapja őt minden egyes szó, amit a mágus mond, de nem mutat ebből semmit, csak mosolyog semmitmondóan*
- Ha naivan megbíznék benned, minden további nélkül elfogadnám az ajánlatodat, hiszen számomra mit sem jelent a világ, aminek a pusztulását kívánod... felőlem tombolhatnál, kiélve bosszúdat... még jól is esne, a sok halottat és szenvedőt láni, hiszen ismersz valamelyest. De vannak bizonyos tényezők, amik nem engedik, hogy engedjek neked. Elvennéd az otthonom... Eminor megbolondul, ha szabadon eresztem lelked többi darabját, és már olyannyira a szívemhez nőtt a kastély, hogy nem tudnék máshol élni... másrészt, nem adnád nekem vissza Subotajt, mindketten tudjuk, hogy belehalna... és én ígéretet tettem neki, amit be is tartok, nem akarom, hogy saját kicsinyes vágyaim miatt, ő meghaljon, pedig a hatalom csábít.
*mond se igent se nemet...*

* Elengedi a nőt, de az arcát az előző gyengédséggel veszi tenyerébe. A szemébe néz Subotaj zöld szemeivel. Elmosolyodik, bíztatóan, jóságosan, ártatlanul.*
- Bosszú… bosszú, bosszú! Csak egy szó, az emberek és a többi szerencsétlen lény szava egy vágyukra……engem nem érdekel az effajta kicsinyesség, érzelemnek hívják.
* Lágyan egy csókot nyom Sarah homlokára.*
- Eminor elpusztul, de kapsz nála százszor nagyobbat és szebbet. És nem akarom a világ pusztulását, nem haragszom én senkire. Aki szembeszáll, meghal, ilyen egyszerű. Néhányan megalázva kínok között pusztulnak majd, de az se azért, mert élvezem. Csak taktika, a kínhalált látva majd a többi is behódol.
* Újabb csókot ad Sarah homlokára.*
- És a szerencsétlen farkas……. Igen, meghal. De hát miért olyan fontos neked? Még ha ígéret is, talán nem tudsz már megszegni esküt? Lábad elé vethetem a legnagyobb farkasokat is, ha őket akarod.
* Barátságosan mosolyog, végigsimít Sarah haján.*

- Ez mind szép és jó... és egyre inkább kedvemre van, csábulok afelé, hogy elengedjem rabságban lévő darabjaidat... de még mindig túl kevés, és nincs rá garancia, hogy betartanád az ígéreted. Ami a farkast illeti... igazad van, megszeghetem az ígéretem...
*von vállat, elvégre... mit ér neki egy farkas? Semmit... ugyan olyan haszontalan, mint az összes többi a mostani generációkból, még akkor is, ha különleges a harci képsességeivel. Elgondolkozik, óhatatlanul is eszébe jutnak megismerkedésüknek pillanatai, hogy hallgatott Subotaj, pedig nem éppen kedves szavakkal szólta őt le Sarah... de ő csak tanulni akart.. szegény.. szerencsételen... ártatlan... (?) Kit érdekel? Eddig sem érdekelte soha senki és semmi, mindent érdekből tett egész élete során, miért most tenne kivételt egy olyan férfi kedvéért... akihez semmi köze nincs? Tán csak nem most mutatkozna meg az évezredekig hallgató lelkiismerete? Nem... az lehetetlen... neki már nagyon régóta nincs olyan, ha lenne, nem ölt volna kedvtelésből és nem kínzott volna szórakozásból... és most nem játszadozna a gondolattal, hogy hagyja veszni Subotajt cserébe azért, amit kapna... de... megcsóválja a fejét*
- ... nem tehetem...

* Eluralkodik rajta a düh. Villámgyorsan kapja el a venatust és kiemeli az erkélyen kívülre, a nyakát fogja lazán, bármikor elengedheti.*
- Ne játszadozz velem, boszorkány!........………de hát…miért neeeeem?

*sóhajtana lemondóan, de nem nagyon tud jelen helyzetben. Minden félelem nélkül néz a férfi szemébe, arca változatlanul sima a közönytől. Skillgannon túl hamar elvesztette a türelmét, még pár kört futniuk kellett volna, végül úgy is egyességre jutnak, hiszen Sarah sosem volt az a szent... hogy ne használna ki ilyen alkamat... de így is jó*
~ Mire vársz? Engedj el... A kastély a tiéd... vedd el a lelked darabjait, ha tudod... Gyerünk, tedd csak meg! Végezz velem, úgy könnyebb lesz az életed... valaki majd csak segít neked kiszabadítani a többi részedet... egy tanács tag... vagy egy másik venatus... hiszen járunk egy páran a környéken... ~
*üzeni gondolatban, mivel beszélni képtelen így. Ó igen, mennyivel könnyebb lenne minden... elnyújtott zuhanás... a szél az arcába csapna, elöntené egy másodpercig az a békesség, ami másképpen sosem lehet az övé... elmosolyodna... aztán olyan hirtelen lenne vége az életének, mint ahogyan megkapta azt... még csak fájni sem fájna semmi... ilyen magasságból lezuhanni... egyszerűen darabjaira szakadna a teste. Egy pillanat csupán.... csak ennyit kérnek sötét szemei... *

* Skillgannont megdöbbenti a nő, mintha csak magának mondaná..*
- Csak játszadozol a halállal! Nem érdekel semmi, saját életed a legkevésbé. Bármit ajánlhatok neked………nem érték, nem becsülsz már semmit.
* A venatus az erkély kövére érkezik. Skillgannon leül a fal mellé a sarokba.*
- Keserű az életed, semmi nem terem már neked ezen a világon…….Beleegyezhetnél bármibe, neked oly mindegy……… mégis valami visszatart…………egyvalami.

- Az az egy valami az kettő. De ettől eltekintve igen jól látod a helyzetet.
*mosolyodik el, de ebben a mosolyban nincs semmilyen érzelem, főleg nem vidámság... csak a megszokás*
- Először is... csak azért mondok nemet, hogy ellenkezzek... mert meg akarom tudni, vagyis meg akartam tudni, hogy mikor veszted el a türelmedet, és mikor esik le az bájos álarc, ami rajtad volt... ha elfogadsz egy dícsérő szót, a hízelgés jobban áll... a második pedig a farkas élete. Ha meg tudjuk oldani, hogy neki ne essen baja, felőlem viheted a lelked parányi darabjait, meg is ölhetsz azután... nem érdekel, de erre most te is rájöttél.

* Feláll ülőhelyzetéből, szinte megnő alakja. Szeme résnyire szűkül.*
- Ellenkezel?........Hát ellenkezz…..majd elnyered jutalmad érte!
* Közelebb lép Sarahoz, szikrákat szór a tekintete.*
- Mégis csak akarod azt a nyamvadt férget………..Tudod mit én is ellenkezem, nem kapod meg soha……. És nem tudjuk megoldani ugyanis a testére szükségem van, a szerencsétlen lelke meg nem szálldoshat teste nélkül ide oda. Egy halott szellem már csak itt benn.

*Nevet, de nem szívből... csak azért mert a helyzet kikényszeríti belőle*
- A "jutalmam"? Hát... már alig várom, hogy elnyerhessem.. szavaid szerint...
*Ellép a férfi mellől, és a széles korlátra fekszik, jobb karja a mélybe lóg, míg a másikkal a holdsarlót takarja, játszik a fénnyel, ami ujjai között átszűrődik és arcára hull, mintha valami kislány lenne. A belőle sugárzó semmitmondás, már jószerivel őt magát is idegesíti, de Skillgannon semmit nem tud mondani, vagy tenni, amivel kitudná zökkenteni Sarah-t ebből az állapotból. Az elmúlt pillanat döbentette rá, hogy végülis, neki már tényleg minden mindegy... csak történne már valami... csak kapna már valamit azért a sok évszázadért, ami már évezredekbe torkollott... csak... élhetne végre... mégha csupán egészen rövid ideig is... *
- Tartsd meg a farkast, nem érdekel már ő sem, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, felőlem maradhatsz ebben a testben, de ettől még nem kapod meg a lelked többi részét... hogy ki veszít többet az ellenkezéssel? Szerintem nem én.
*suttogja a szavakat, egészen elhaló hangon, de komolyan. Arca olyan, mintha egy teljesen másik világban járna, mérhetetlen békességben és nyugalomban, ami megérinti őt, de ez is csak a látszat. Gondolatai terhesek és súlyosan nyomják a féregrágta lelkét*
- Ki vagy te... ? Jelenleg csak halovány lenyomata saját magadnak... mit akarsz így? Azt hiszed, a lábad elé borul mindenki, azt hiszed... érsz bármit is azzal a kis hatalommal, ami benned van...? Úgy gondolod, egy csettintésedre engedek az akaratodnak, csak mert egykoron nagy voltál és érinthetetlen...? Miért nem veszed észre, hogy rajtam múlik az, hogy leszel-e még valaha is olyan ősi erőknek parancsoló mágus, mint régen...?
*Még mindig halkan beszél... szavai tán sértőleg hatnak, de őszintén szól*
- Miért nem látsz belém....? Miért nem ismered fel, hogy mire vágyom...?... ha megkapnám, nem állnék az utadba.... Ennyire elfásultál? Ennyire elfeledted milyen a teljes lét...?