A pokol kapuja

*A boltív előtt áldigál, és nézi azt, mintha valami isten lenne. Josie szinte imádkozik a boltívhez, bár inkább úgymond könyörög neki, hogy engedje át a pokol kapuján. Mióta Mortuus Ardor-ban van azóta akart már bemenni a pokol sötét bugyrába, de nem teheti, hiszen ezt kizárolagosan Jade teheti meg, és azért az ő szava szent, még egy gonosz démonnak is... Ezért áll mindig itt igéző tekintetekkel, mert tudja, hogy úgysem mehet be oda, de azért reménykedik.*

*Lassan benyit a kapun majd Josiera néz.*
-Hát te mit keresel itt? Már végignéztem a kastélyt, nem hittem hogy itt találak.

*Elenára mosolyog*
-Szeretek itt lenni...ez a kapu mindig megmutatja az utat nekem, és itt mindig válaszra lelek...

-Értem..
*Közelebb lép hozzá.*
-Mondd meg nekem, visszamennél oda ahonnan jöttél?

*Fura képet vág, mint egy idióta kb*
-Öhh ezt nem egészen értem...Hova?

-Hosszú útról tértél vissza. Az a hely, ahol a legjobban érezted magad az út során, oda visszatérnél újra?
*Közbe ő is a kaput nézi.*

*Elmosolyodik*
-Dehogyis...Hiszen itt vagytok ti...Azért is jöttem vissza, mert nagyon hiányoztatok*magához öleli a "tesóját"*

*Visszaölel.*
-Örülök.. na gyere velem..
*Megfogja a kezét és maga után huzza.*

*Mortuus Ardorba érkezik. Utálja ezt a helyet, vagyis annyira nem mert van egy hely amit imád a kastélyba. A pokol kapujának bejáratát. Ahonnan Nerina származik, bár még sosem volt ott lent, hiszen a földön született. Minden vágya az, hogy egyszer oda lalátogasson, de ehhez nem tartja magát elég méltónak így aztán csak a boltívet nézegeti. Nem sokszor volt Jade kastélyában, de ha volt is, akkor csakis a boltívet nézegette...*

*teljesen véletlenül jár erre, csak úgy sétálgatott a kastélyban, és mivel Jade-ről még mindig semmi hír, ezért úgy gondolta, hogy az engedélye nélkül is bekukkant mindenhova. hát igen, ilyen ez a kíváncsi természet. Mikor a kapuhoz ér... nem is akármilyen kapuhoz, hanem a pokol tornácához, először földbegyökerezik a lába, majd egy mosoly jelenik meg az arcán*
- Nernia, micsoda meglepetés!

*Hector felé fordul egy mosoly kíséretében*
-Szervusz Hector! Rég láttuk egymást, hogy vagy mostamság, pár száz év után?

*vet egy laza vállmozdulatot, majd közelebb lép mesteréhez*
- én megvagyok, sőt.. kifejezetten jól érzem magam a bőrömben, és te Nernia, annyi év utén, milyen ismét az élők/holnak között járni?

~Semmitsem változott...~ *állapítja ezt meg magában majd unottan válaszol*
-Eddig is itt voltam... Csak nem mutattam életjelet, és ezután sem fogok... Csak gondoltam elnézek ide, ha már mindkét kedves volt tanítványom így összejött...

- ha arra az összvissz kettőre gondolsz, akkor jól tetted, hogy benéztél. jade-el valami nagyszabású bulit rendezünk majd a tiszteledre... viszont úgy létom, az évszázadok kissé szürkévé tettek. hol marad az élet álcája az arcodról? az a kis pír, ami olyan édessé tett? Vagy, már teljesen eldémonizálódtál?

-Hmm...nem tudom, hogy mire gondolsz. De látod...pontosan ezért hagytalak el titeket... A démon életének célja van, nem bulizgatás és hawaiozás, hanem a káosz teremtése, ami többől áll minthogy embereket kínozgassunk, vagy fajtársainkat... *Nerina különösen harap, ha valaki a fajtársaira támad* -Sajnos senkisem tudja, hogy mi az igazi démon élet... Nemhogy a fiatalok, de a két legöregebb démonsem... Ez szégyen... *rázza meg keserűen a fejét*

- ha annyira szégyenkezel miattunk, akkor menj el!
*jelenti ki egyszerűen*
- eddig sem volt szükségünk rád, most sincsen. Minek vagy itt? Hogy osszad az észt? Mintha te olyan sokat tettél volna nagy álmod közepette a káosz megteremtéséért... Nem tudsz te rólunk semmit, se rólam, se jade-ről. Csak azt hiszed, hogy ismersz, pedig már évezredek óra csak nevek vagyunk neked, és nekünk te ugyan így csupán egyetlen feljegyzés vagy az éltünkben.

*Megrázza a fejét* ~Hálátlan...~ *gondolatait elrejti már alapból.*
-Téged sosem sajnáltalak... De Jade közel állt a szívemhez, egyedül őt sajnálom... De mindegy vele majd külön elbeszélgetek... Neked meg akkor maradjon meg a nevem emlékbe...Viszlát! *mondja ridegen és eltűnik, egyáltalán nem veszekedni jött ide, de úgytűnik ez már másként nem megy*

*A pokol izzó kapuja előtt áll, és bámul bele a forró lángoló sötétségbe. Azon gondolkozik, hogy haza térjen-e vagy pedig maradjon... ezen az unalmas helyen... próbálja felállítani a mérleget, hogy melyikkel ér többet... ha belép a kapun haza térhet, Amerikába az egykori maja városállamok helyére, hogy megnézze mi lett szülőhelyéből... vagy maradhat az alvilágban elepedő tűzeket szítva minden lélek szenvedését hozva... de ha itt marad, tovább unja az életét... nos... a mozdulat megindul... lép a kapu felé*

*Chris szellem alakban lebeg be a pokol kapuihoz. A szeme megakad Shyamán. Mögé lebegve újra szilárd testet ölt. Majd most már szilárdként átkarolja a nő derekát, és egy csókot lehel a tarkójára.*
- Szia kedves. Hiányzol....nem akarsz egy kis időt velem tölteni?

*megfagy a mozdulata... pedig már majdnem átlépett a kapun, de Chris visszatartja őt... sóhajt egyet, mélyen és lemondóan, majd ugyan ilyen stílusban bólint, már ha azt annak lehet nevezni*
- Hát hogyne... persze... töltsünk... majd utána megyek akkor haza...
*vágyakozóan pillant a kapu felé, ha elég drámai lenne még a kezét is kinyújtaná, de így csak szomorúan kémleli azt egy darabig, majd szembefordul Christiannal, kérdőn pillantva rá*

- Csak nem itt hagynál engem? -*Kérdezte döbbenten miközben simogatni kezdi a nő izgató idomait. Majd a fülébe suttog.*
- Pedig tudod, hogy milyen tudásszomjas vagyok. Nem akarsz megtanítani például az elemek megidézésére, és irányítására? Vagy az alvilági lények megidézésére? De meg mondom őszintén, hogy a gyönyörök oltárán is iszonyat jó veled áldozni.

- Értsd meg Christian nekem itt nincs maradásom. Életem során megfordultam már egy pár helyen, de még sehol nem unatkoztam ennyire, mint itt. Az emberek... *vág egy fintort* Mintha érzéketlenek lennének... a kínzásokat úgy fogadják, akár egy fagylaltot... és a többi démon? Áhh... teljesen el van mindenki tunyulva... ÉRZELMEK! jézusom... *a fejét csóválja, hangszíne már-már hisztérikus* ... és a többi faj képviselői?! A farkasok azon civakodnak, melyik fű a zöldebb, a vámpírok azon szenvelgenek, hogy miért léteznek... mintha valami EMO-show-ba érkeztem volna!!!!
*olyan gyorsan hagyja abba a beszédet, hogy a beálló csend szinte sérti a fülüket... némán nyugtatja magát, nem fair dolog Christianra zúdítani minden haragját és kiakadásának okát, hiszen a démon is ugyan úgy tett azért, hogy valami történjen itt vele, mégha beleesik undorának egyik tárgyába, az érzelmek vallóiéba... neki elnézi, még fiatal... majd kinövi, ha már csalódott eleget*
- Szóval tanulni akarsz? Fantasztikus... akkor tanulj... remélem sikerrel jársz, mert nem sok türelmem van túlmagyarázni a dolgokat... bár ki tudja, talán lenyugszom, ha még egy kicsit a karjaidban tartasz...
*mosolyodik el...a férfira kacsintva... ezek a hangulatváltozások... mintha klimaxolna... XD *

- Akkor hagyd, hogy a karjaimba zárhassalak. -*Szólt Chris és egy határozott mozdulattal letépte a nő lenge ruházatát. Majd olyan szorosan ölelte magához, hogy az már egy halandónak fájdalmat okozott volna. De ebben az ölelésben Shyama érezhette, hogy nyomódik a démon merev férfiassága a csípőjének.*
- Biztosan nem tudlak maradásra bírni? Szerintem nagyon fontos vagy itt a kastélyban.

*mosolya vigyorba lép át, ahogyan megszabadították a ruhájától, ami amúgy sem túl szükséges Christian jelenlétében... régebben még a maja birodalomban a papnők meztelenül áldoztak a démonok oltárán, hát akkor mi ez az el emberesedés, hogy ruhaneműt hord? Mutató ujját angyalian az ajkai közé veszi, mintha valami ártatan kislány lenne, de közben másik kezével eltolja magától egy kicsit a férfit, éppen csak annyira, hogy kezébe vehesse férfiasságát, és edzett csuklómozdulatokkal vegye kezelésbe*
- Nem vagyok fontos, de most utoljára, még jól érezhetem magam... szóval a tanítás....

- Igen... a tanítás. -*Szól Chris miközben hezitálás nélkül a nő melléhez nyúl és a tenyerébe fogja azt. Majd masszírozni kezdi az említett testrészt.*
- Akkor mi lesz a mai lecke?