Folyosók

-Nem gyávaságból nem tettem.Hanem választottam.Az életem így is úgy is pont olyan kegyetlen...ha nem a vámpírok ölik meg őket akkor megteszi más...tudom.És nekem ehhez az egészhez semmi közöm!*vár egy kicsit*
-Amúgy pedig,nem félek tőled!*mondja határozottan*

-Sajnálom hogy így döntöttél de adok még egy esélyt Evert élete jobban a kezemben van mint az előbb a szobában. Akkor felkínálkoztál az életéjért cserébe. Evert még megmentheted csak azt kérem járjál nyitott szemmel. Gondold meg jól mit válaszolsz és kinek. És meglátod nem én vagyok az ellenség.-

*Nem hisz neki,de azért bólogat,hogy végre már eltudjon szabadulni.Mert már szeretne eljutni az említett Everthez,aki Nat szerint a párbajteremben van.*-Nos mennem kell.Szia*köszön el és már rohan is a párbajterembe*

*Nem bír egyhelyben maradni,idegesen sétál a folyosón.És agyal ezerrel.*~Nem igaz,hogy lehetnek ilyenek eggyesek?És mi a sz.rnak kell lázadást szítani?És eleve ááá...~*Milla idegesen motyog magába,miközben a folyosón trappog.*

*Lestat szintén elmerülve ugyanezen a dolgon baktat végig a folyosón. Fülében a zene dübörög, ezért észre sem veszi, hogy majdnem elgázolja Millat. Hirtelen áll meg, hogy majdnem hátraesik.* -Szia, bocs... te mit csinálsz itt?-

*Az idegességtől,már azt sem veszi észre,hogy Lestattal beszélget,akivel egyébként nem szívesen tenne bájcsevegéseket.*-Hát...én izé...gondolkodok itt.És te hogy-hogy nem a párbajteremben vagy?Csak nem visszautasítottad a megvesztegetést?*kérdezi csodálkozva*

-Csodálkozol rajta? Nem is ismersz még. Tudom, a múltkor nem voltunk valami jóban és restellem hogy Biát szidtam, csak tudod megakart ölni. Most ismét szeretnék neki segíteni, mert az én hibám volt a multkori dolog is.-

-Hát igen,a multkori találkozásunk nem volt valami fényes.És ami azt illeti,tényleg nem ismerlek,de amiket akkor Biáról mondtál az nem volt szép.És tudnod kell,hogy én vele vagyok jóban-rosszban.

-Én is vele vagyok. Bármi történjen. Nemhagyom hogy egy ilyen kis feltörekvő szarjankó, mint pl Nat elvegye a falka vezetését.- *Lestat idegesen nekidől a falnak és csak bámul előre. Nem tudja milyen módon, de megfogja állítani Natanielt.

-Fogalmam sincs,hogy fordulhatott meg ilyesmi a fejében.Hiszen aki esetleg Biát követhetné a falkában az is Lauren lehetne,de bizony Biát attól még senkisem tudná igazán pótolni.Legalábbis számomra,biztos hogy nem.*Igaz,hogy Biát még nem ismeri,olyan régóta,de nagyon-nagyon megszerette,amikor megtudta,hogy ő mentette meg az életét.És végülis vérfarkassá is ő tette,szóval Milla tényleg nagyon tiszteli a mesterét.*

*Kis gondolkodás után Lestat megszólal.* -Valahogy segítenünk kell. Szólnunk kéne neki, csak nemtudom hogy holvan.-

-Hát pontosan ez az!Én már ezerszer szóltam volna,ha megtalálom...de se Laurent se Biát nem találom,pedig bizony kerestem őket.Milla leül a földre szomorú fejjel.*

*Lesat leül Milla mellé és fejét a falnak dőnti.* -Talán társulhatnánk. Megbeszélnénk hogy ki hol keresse és beszámolhatnánk egymásnak a fejleményekról.-

*Elgondolkozik Lestat örletén.*-Hát ez nem rossz ötlet.Benne vagyok!*Bólogat elismerően és mosolyog.Mert úgy érzi,félreismerte Lestatot,bár az tény,hogy a multkor nem volt valami nagyon udvarias,de most teljesen más.*

-Akkor megeggyeztünk! Én most megyek, viszlát.- *Azzal elbúcsúzik és kimegy egy kis frisslevegőt szívni a városba.*

*Miután Lestat elmegy vár egy kicsit,aztán feláll ő is,és elkezdi továbbkeresni Biát és Laurent.*~Hát remélem,hogy ezuttal majd megtalálom őket.~

*Keres,keres és keres.De nem találja se Biát se Laurent.Végső kétségbeesésében elkezd üvöltözni a folyosón mint egy hülye.*-Bia,Lauren!*Ezt üvölti,közben kihallatszik a szobákból a fogd be meg a kuss jelzők.De Millát ez nem érdekli és folytatja.*

*Megérkezik a folyosóra, miután otthagyta azt az erődt, picit felzaglatta a gyerek első benyomása de nem tesz ellene most semmit. Elhalasztja későbbra a dolgot, majd gondolataiból már Milla hangjára eszmél fel. Elindul a hang irányába. Mikor odaér, már nyugodtan és ridegen néz rá.*
-Hát te mirét szologatsz?

*Jajj hál az égnek,hogy végre megtaláltalak.*kicsit kifújja magát *
-Rettenetesen nagy baj van!Nathaniel felakar lázítani pár farkast ellenetek és az egész olyan zavaros.Mintha nem is ő volna,mostanában annyira furán viselkedik.*nyel egy nagyot*-Éss...szerintem köze van ahhoz a lényhez,amit az erdőben láttunk,és aki a nővéremnek adta ki magát.

*Szeme megrebben egy pillantra. Majd utána újra rideg lesz.*
~Hm..Ilyen hamar?~
-Semmi gond Milla, szerintem felejsd el a dolgot, majd megoldom. Most viszont, nem kéne kicsit gyakorolni?
*Kérdezz rá témát terelve.*

*Nem érti,hogy Bia,hogyan tud ilyen nyugton lenni.*~Hát,ha megoldja akkor semmi gond.~*De azért még mindig kicsit furcsállja a dolgot.*-Viszont lenne egy kérdésem,amit a multkor nem tudtunk megbeszélni...szóval,akkor régen,te voltál az a vérfarkas aki megmentett?

-Igen én voltam.. de nem tudom hogy ez miért jelent ilyen sokat számodra. Lehet azért mivel én sosem voltam ember, de ha elmondod lehet jobban megfogom értnei.
*közbe elindul lassan a folyosón és int a lánynak hogy tartson vele.*

*Milla kicsit elérzékenyül,mert olyan sok mindent köszönhet Biának...Az életét,azt,hogy most vérfarkas.*~Nem tudom Nataniel miből is gondolta,hogy majd a lázadók közé állok...egyszerűen nem fér a fejembe!~*gondolja,majd válaszol a kérdésre*-Hát csak azért,mert ha te nem vagy akkor én most nem lennék itt...Köszönöm*az utolsó szavakat halkan mondja és hálásan.Nem tudja,hogyan hálálja meg,ezért hirtelen megöleli Biát,bár lehet,hogy ezért még lefogja Milla fejét csapni.Főleg,ha nem volt ember.*

*A szavakon nem hatódik meg, az ölelést meg kicsit furcsálja. De az ölelést viszonozza, lehet kőszivűnek látszik de azért ez nem teljesen igaz.*
-Most viszont ha nem bánod én egy kicsit lepihenek. Holnap gyakorolunk.
*Ezzel lassan távozik.*

*Folyosókon sétálgat immáron Michaelel, őszintén irtozik ettől a helytől. Így inkább átkarolva Michael egyik erős kezét megy vele tovább.*