Cubcry városa

*Készségesen szétnyitja kissé lábait Christian kezeinek engedve utat, melyek tökéletes combjait simogatják. Ettől a mozdulattól persze, ruhája kissé feljebb csúszik, szabadon hagyva a fekete combfix csipke-szegélyét. Persze bugyija továbbra is rejtve marad... egyenlőre... Mikor hallja, hogy Christian is csatlakozik hozzá és Nashuát is meginvitálja a "táncba", epekedve fordul az eddig kívülállóként, magányosan iszogató férfi felé. Ám mikor meghallja annak válaszát, azon nyomban alábhagy a lelkesedése...*
~ De finnyás ez a francia! Mégis mi az, amim nemtetszik neki eléggé?? Tökéletes vagyok az ég szerelmére! Nincs az a nő aki felérne velem! ~ *Miközben eféle gondolatai támadnak, megfordul a fejében hogy továbbáljon, ithagyva mindketőt... Neki ugyanis édeshármas kell, nem édeskettes! De még nem tesi meg, mert bízik benne hogy a férfi még meggondolja magát...*
- Miért nem? Kizártnak tartom hogy velem legyen gondod... Ahogy azt is hogy a sexxel legyen... *mosolyodik el sokatmondón* - Szóval... miért választod inkább azt a lőrét, mint minket? Az a bor, amit mi adhatunk, sokkal édesebb!

*Chris kihasználja a helyzetet és a szét nyitott combok mentén végig simítva megragadja Amanda ágyékát. Míg a másik keze szintén a ruhán keresztül kezdi el masszírozni a puha melleket.*
- Na gyere Nash. Hiszen te is látod cicamicának már tűzben ég a teste. -*Szól és egy csókot nyom Amanda nyakára.*

- Nem... Ne haraudj, de nem megy... - * motyogja Nashua és inkább elfordítja a tekintetét tőlük. Victoriára gondol... Vajon hol lehet? Nekik miért nem adatik már meg egy nyugodt éjszaka, ami csak kettőjükről szólhatna...? *
- Inkább iszom valamit... Igen, az jó... Jó lesz - * mondja félszegen, majd a sörök közül elővesz egy üveg brandy-t. Tölt magának az üres boros pohárba, most aztán már teljesen mindegy, hogy elveszni látszik minden elegancia belőle. Egy hajtás és már meg is itta. *

*Nem csípi ha visszautasítják, függetlenül attól, hogy miként teszik és hogy mi az indok! Nashua márpedig visszautasította, tulajdonképpen másodszor és ez dühíti! Hirtelen elmegy a kedve az egésztől. Durván ellöki magától Christian kezeit és feláll az öléből, közben megigazgatva ruháját. Felkapja retiküljét is és nagyon nem gondol bele hogy mit csinál és hogy annak milyen vége lehet*
- Na jó! Én nem erre fizettem be, fiúk! Köszi a szép estét, meg a társaságotok, de én most megyek! *S amint mondta, megy is. Illetve elindul szép piciket, de szaporán lépkedve*
~ Megáll az ész! Mégis ki a franc ez a Nashua, kerítő? Az elején is megmondhatta volna, hogy ő nem kér a dologból!~

- Itt maradsz mert én sem erre fizettem be. -*Szól Chris és egy árny csápot növesztve megragadja a nő derekát, és maga mellé ülteti az egyik székre. Mélyen a meglepett nő szemébe néz és máris megragadja a lelkét a démoni akaratával. De ügyesen, hogy a nő ne vegye észre. Majd egy aprócska paranccsal egy hormon löketett szabadít el a nő agyában, ami robbanás szerű nemi vágyat kelt Amandában. *
- Szóval ha más nem itt maradsz velünk és iszogatsz még egy kicsit. Ki tudja? Lehet Nashua részegen egy szex masina...és megkapod azt amire vágysz.

* Újra tölt, mi mást tehetne... Mikor Amanda távozni szeretne, igen véres harcokat vív önmagával. Neki kellene marasztalnia, mert miatta lett ideges és Christian pedig a barátja... Nem akarja elrontani az estéjét... Viszont... Ha maradásra bírja a nőt, annak nyílván ára lesz... Szerencséjére Christian cselekszik helyette, és nem engedi, hogy Amanda elmenjen.
Mikor a nő vissza ül a démon ölébe, lehúzza az újabb pohár italt, de Christian szavai hallatán, majdnem félrenyeli és prüszkölve tekint a párosra. *
- Nem... Holnap... Holnap lesz az esküvőm szívem hölgyével... Kizárt, hogy ilyet tegyek - * mondja Nashua bizonytalanul, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez így lesz... Hiszen nem tudja, hogy Victoria merre van... És, hogy mit akar... De félrelépni nem fog, az az egy biztos. *

*Már épp nyitja a száját, hogy valami olyat mondjon, amit Chris nem tesz zsebre, amikor az visszarántja magához... De nem mond semmit, mert egy pillanat sem telt el, s már szinte levegőtvenni is képtelen, nemhogy gondolkodni, főleg beszélni és végképp nem a szexre gondolni! S bár valami havány hang mondogatja neki hogy nem kéne, meg hogy Nashuára figyelj, ne Chrisre, meg hasonlók, de... győz a kéjvágy! Teste minden porcikája a kielégülést keresi és tekintve hogy gondolkodni nem bír és Chris van közelebb, hát az ő ölébe mászva, az ő ajkait falja és az ő felsőjét tépi le róla...*

- Most pedig kicsim.... éld át azt az örömet amit te okoztál az előbb nekem. -*Mondja Chirs miközben gonoszan el vigyorodik. A nőt az öléből egyszerűen átdobja a szomszéd székre és Nashua szemébe néz.*
- Gyere barátom. Ez a nő nem méltó a mi társaságunkhoz. -*Szól és feláll az asztal mellől. Még utoljára a nő szemébe pillantva megint fel korbácsol benne egy nagy adag szexuális vágyat. Majd elindul. Nem vár senkire.~Viszlát Nashua barátom...és sok boldogságot az esküvődhöz. De szólok lépj le gyorsan mert a kicsikét beindítottam mint egy rozsdás verdát.~ *Üzeni még Nashuának Chris majd hírtelen bele olvad az árnyékokba és eltűnik.*

* Nashuának még felfogni sem volt ideje a dolgokat, és Christian máris eltűnt... Magára hagyva őt Amandával, aki nyílván ezért rettentő dühös lesz a démonra, és ki máson vezethetné le a haragját, mint rajta... Nashuán. Mennie kéne... Vagy maradjon? De... *
- Öhm... Nézze el neki... Démon, a rosszabbik fajtából...

* Több szempontból sem jut levegőhöz... először is, Chris nagyon mélyen megsértette a büszkeségét és ez vért kíván!!! Másrészt, nem elhanyagolható tény, hogy "be lett indítva" és nagyon nehezére esik megtartani a maradék önbecsülését (van még bőven) és nem Nashuára ugrani... hogy arról ne is beszéljünk, hogy a srác mondandóját is meg kéne hallania és értelmeznie sem ártana... mindezt úgy, hogy közben egyszerre őrül meg a vágytól és a dühtől... Csak is ez a kettős szenvedés menti meg Nashuát attól, hogy Amanda rávesse magát és mindkettőjüket iszonyúan kínos helyzetbe hozza... Végül...sikerül elfolytania magában mindkettőt annyira, hogy ne sikítson és őrültséget sem tegyen. Pár perc kitartó székbe való kapaszkodás után sikerül eljutnia odáig, hogy kinyögjön valami válaszfélét tombolás nélkül...*
~ Elvégre... nem te tehetsz róla hogy a barátod egy rohadt nagy görény!~
- Az, hogy démon, nem hinném hogy erre mentség lenne... *többet nem mond, mert annyira nem bízik az önuralmában... Ezt is a fogai közt szűri csak...*
~ Istenkém... ha nem húzza el a csikot fél percen belül, rávetem magam, pedig tényleg nem szeretném... márpedig én nem tudok lelépni innen amíg itt van! Segítség...~

* Nem kell hallania a gondolatait a nőnek, hogy tudja, a vágyaktól tűzben égó vámpír számára, ez mekkora kísértés... Magához veszi a majdnem teli üveg italt, plusz még egy másikat is és feláll az asztaltól. *
- Ha nem haragszik én most távoznék... Nem szeretnék kellemetlenséget okozni senkinek sem. Viszlát hölgyem, örülök, hogy megismerhettem és remélem még találkozunk majd... Nyugodtabb körülmények közt... Au revoir! - * köszön el Nashua és meghajol Amanda felé, majd egy bocsánatkéró pillantás kíséretében (na meg az üvegekkel felpakolva...) indul el az utcán, és reméli, hogy nem bántotta meg nagyon a nőt. *

* Egészen addig, meg sem mer moccanni, míg a férfi körvonalai el nem halványulnak az éjszakában! Mert az igazat megvalva, lehet hogy csak a másik férfi kis ügyködése miatt, de Nashua iszonyúan kívánatosnak tűnt Amanda számára abban a pillanatban. Aztán átkozva magát, hogy mégsem hagyott szabad utat a végyainak eltűnik maga is... Amint egyedül lett, a vágy szép lassan elpárologni látszott és már csak a bosszú tüze égette a szívét...*

- Hohh... Démonok... Merre vagytok? Persze... Persze ilyenkor egy sem talál rám háháá - * nevet fel Nashua, mert Cubcry városának az utcái csendesek, teljesen kihaltak... Igaz, már bőven a külváros szélén jár, de akkor is... Máskor már meghalna félelmében, de most nem... Most ostoba fejjel, alkoholmámorosan mászkál a külvárosban, majd leül az egyik padra és megissza a maradék italt. Mérgelődve hajítja a kiürült üveget az előtte elterülő sötétségbe.
Nem kis idejébe telik, mire rájön, hogy van nála még egy üveg... Örömmel esik neki, jó érzés nem érezni... Nincsen gond, nincsen probléma, nincsen semmi baj.
Jó nagy kortyot húz le belőle, majd elfintorodik, ez egy kicsivel rosszabb, mint az előző, na de sebaj... Elvigyorodik, majd felnéz a csillagokra, amik most egyetlen egy nagy csillogó masszaként folydogálnak a végtelen űrben. *

*Már leszállt az éj, és Amy tudja, hogy talán jobban tenné, ha nem elfele haladna a várostól, hanem haza indulna. Így is egy teljesen ismeretlen környékre tévedt, azt sem tudja, merre lehet, talán egy másik város... vagy egy kerület? Nem figyelte, merre sétál, csak hagyta, hogy a lába vezesse, viszont mikor feleszmélt a gondolataiból valami furcsa érzés lett rajta úrrá. Megáll és körbenéz... olyan más itt minden, a sötétség mintha kárörömöt rejtene magában, és a házak! Egy része teljesen lerombolva... mintha visszament volna az időben, és egy háború helyszínére érkezett volna. Tesz egy bátortalan lépest előre, elszánta magát, hogy ha már eltévedt, legalább ne álljon egy helyben, kiszolgáltatottan bármilyen lény kénye kedvére... Ez a gondolat segít, egy kicsit megszaporázza a lépteit, és legközelebb csak akkor torpan meg, amikor egy ismerős alakot vél felfedezni. Nem biztos benne, hogy Ő az, hiszen egy kicsit más az ábrázata, és a kezében szorongatott üveg sem illik az eddigi képbe... de amint közeledik a férfi felé, már teljesen biztos benne, hogy azzal a kedves vámpírral van dolga. Mégis... megtorpan előtte pár méterre... az alkohol sosem jelent semmi jót... legalább is eddig nem jelentett Amy életében, így nem tudja mire számítson a férfi részéről. Halkan szólal meg, de arcára mosolyt csal a viszontlátás öröme*
- Buona notte... Nashua...

* A hangra összerezzen, egyáltalán nem érezte, hogy van itt valaki még rajta és persze az állandó sötétségen kívül... Nagy szemeket mereszt, mire fel fogja, hogy ki is ez a halandó, aki volt olyan bátor és ide, a démonok lakta környékre tévedt...
Először a hosszú, szőke hajon időzik el a tekintete, és csak utána veszi szemügyre az arcot. Áh, igen... Amarel. De mit keres itt? Ez teljesen abszurd... Képzelődik. Újra a csillagokra néz, még mindig fénylő masszaként úszkálnak az égbolton. *
- Igazi vagy? - * kérdezi motyogva, nem biztos benne, hogy a lány érti e, hogy mit kérdézett... Mivel ő sem biztos benne, hogy tényleg megszólalt e, vagy csak a fejében tette fel a kérdést... *
- Öhm... Ne... Ne nézz így rám te is... Nekem holnap lesz az esküvőm... És Christian már elment... - * ezt viszont már hangosan mondja ki... Szegény Amarelnek valószínűleg fogalma sincs, hogy Nashua miről beszél... Amandára céloz, aki sehogy sem akarta felfogni, hogy nem akar semmit sem tenni vele, mert a szíve már másé. És Amarel mosolyában többet lát, mint kellene, azt hiszi, hogy a lánnyal is lesz egy "nem tehetem, ne haragudj..." menete... Na és Christian? Na igen... Nála lehet nyugodtan jelentkezni az ilyen élvezetekért, de ő már elment. *

*Nem érti egyáltalán a helyzetet... többnyire csak pislog nagyokat a vámpírra... Sőt, az is eléggé abszurd számára, hogy alkoholt fogyaszt egy vérrel táplálkozó lény, de lehet, hogy csak a saját információi hiányosak a táplálkozásukról. Az viszont biztos, hogy Nashua egyáltalán nem józan. Ez egy kicsit hátrálásra készteti Amyt... Bízik a férfiban, kedveli őt... de ez a helyzet valahogy nem tetszik neki. Talán zavarja a vámpírt, talán el kellene mennie... Igen, ez lenne a legjobb... de hova menjen? Hiszen azt sem tudja, hol van! Hallgat egy darabig, hagyja, hogy a neki szegezett szavak szépen koppanjanak a feltöredezett aszfalton. Szemeit lesüti, nem néz inkább Nashuára, tart attól, hogy olyat látna, ami ismét felébresztené a félelmét, viszont megpróbál higgadtan gondolkozni.
Nem fog bántani... nem fog...
Ezek csak magában sugallja, hogy bátorságot merítsen.*
- Non capisco... *csóválja meg a fejét, mondván, hogy nem érti miről beszél a férfi* Eltévedtem... és.. Me ne duole tanto... nem akartam zavarni... *akaratlanul is anyanyelvén kér bocsánatot, nem tudja kezelni ezt a szituációt*

- Hogy? Nem értelek... Zavarban vagy? - * kérdezi Nashua vigyorogva, mert saját maga jut az eszébe. Ha nincs minden teljesen rendbe vele, ő is hajlamos anyanyelvén szólni. *
- Gyere ide... És mesélj nekem, hogy mire ez a nagy változás... Elvégre te is szereted a csillagokat nézni, ahogy emlékszem... Nézd már meg...! Elfolynak a csillagok... - * tűnődik komolyan az égre mutatva, és arrébb ül a padon, hogy Amarel kényelmesen elférjen. Annyira azért még emlékszik, hogy a lány elég bizalmatlan, jobb, ha vigyáz... De... Akkor miért nézett így rá? Félreértette volna...? Nagyon reméli...
Rápillant a lányra, ahogy lesütött szemekkel álldogál... Tökéletesen félreértette, és ezért hangosan felnevet a saját butaságán... Elvégre nem lehet minden nőben valami kis Amanda... *
- Amarel... Igyál velem, gyere már!

*Hát most már tényleg teljesen össze van zavarodva. Eleinte csak nézi a vámpírt, nem tudja elhinni, hogy Ő ugyan az a személy lenne, akit megismert... persze, tudja jól, hogy az alkohol milyen változásokat képes elhozni, hiszen saját magán tapasztalta a hatását, talán ezért mosolyodik el, bár még mindig nem az igazi az a kis gesztus, de próbál úgy nézni Nashura, mintha minden a lehető legnormálisabb módon lenne. Leül a felkínált helyre, és az égre néz. Nem tehet róla... igazán nem, de az "elfolynak a csillagok" résznél kirobban belőle a nevetés. Édesen csilingel a hangja, az egész városra valami angyali fényt hozva.... Mindezek után, bocsánatkérően pillant a férfira, nem őt akarta kinevetni, csak olyan muris volt ahogyan mondta... *
- Ne haragudj... *motyogja még mindig mosolyogva, bár egy kicsit szégyenkezve* És... a csillagok, nem változtak semmit sem... ugyan úgy ragyognak, de ha lehunyod a szemed egy kicsit, akkor bizonyára a réginek látod őket.
*az ivásra való felbújtásra inkább nem reagál... csak reméli, hogy Nashua elfelejtette, mire szólította fel Amyt*

* Mikor Amarel leül mellé, egy kicsit elidőzik rajta a tekintete, nem tudja miért... Csak jó némán nézni pár pillanatig. Aztán a lányból kirobban a nevetés, Nashua pedig értetlenkedve figyeli, nem tudja mire vélni... De nem is baj, fő a vidámság, ez az este borzalmasan indult, legalább most legyen jó. Először Victoria, majd Christian... Inkább nem is gonol rájuk, most nem... Újra meghúzza az üveget, jó pár korty italt nyelve, ami kissé megcsavarja, de ő csak mosolyog. *
- Nem változtak? De... Nézd meg jobban... És igyál - * mondja, majd a lány kezébe nyomja az üveget ösztönzésül az ivásra.
Aztán úgy tesz, ahogy Amarel mondta... Lehunyja a szemét, de ez nagy hiba volt... Nagyot fordul vele a világ, úgy érzi, hogy egész lénye valami őrült liftezésbe kezdett, vagy minimum, mintha egy hullámvasúton ülne. Előrehajol és most már eljutva arra a szintre, ahol nem számit a jómodor, az illem és az elegancia, némán teszi ki a kisrókát... Köhög párat, majd öltönyébe törli a száját - ilyenkor már semmi sem számít alapon... - és kikapja Amarel kezéből az italt. Jól meghúzza, nem érdekli, hogy az előbb hányt...
Aztán újra a lány kezébe nyomja az üveget és bambán vigyorog rá... *
- Most mi van...? Valamivel le kellett öblíteni...

*Amikor kimondta a mondatot... hogy hunyja le Nashua a szemét, már tudta, hogy nem kellett volna, mert a férfi meg fogja tenni. Szerette volna visszavonni a szavait, de még mindig furcsa neki a helyzet, na meg az, hogy a vámpír így néz ki... ilyen állapotban van. Egy kicsit arrébb húzódik, pont jókor...
Amy a fejét fogja, hogyan kerülhetett már megint egy ilyen cseppet sem illendő helyzetbe? És miért pont Nashuával? Nem... nem haragszik a vámpírra azért, amilyen most... hiszen, mint mondta, esküvője lesz, bizonyára azt "ünnepli"... másra nem is tud gondolni. Egy esküvő viszont nagy dolog, bár azt furcsálja, hogy miért egyedül iszik... de... nem ismeri erre felé a szokásokat, legalább is ezzel nyugtatja magát.
A kezébe nyomott üveget leteszi maga mellé, a pad lábához, hogy látó (?) határon kívül essen, aztán elővesz egy selyem zsebkendőt, és anyáskodóan, kedveskedve maga felé fordítja Nashu fejét, majd letörli a vámpír arcáról a rajta maradt... és nem oda kellő... maradékot. Ezután szépen megkéri, hogy vegye le a zakóját, ami eléggé érdekesen néz ki azután a bizonyos törlő mozdulat után. Amy türelmes, és megértő... de azért ennyire mégsem szabadna maga alá innia az eget senkinek sem.*
- Sajnálom... jobban érzed magad?
*hülye kérdés, hányás után mindig "jobb", hiszen jöhet a többi pia, de az illem azt diktálja, hogy megkérdezze*
- Tehetek érted valamit? Bármit...?
*újabb kérdés a leápolás végeztével... *

* Érzi szépen lassan az elméjére telepedő szégyent, hogy egy ilyen fiatal lánynak kell ezt végig néznie, eltűrnie... Hogy így kell látnia őt... Milyen kedves vele... Nem sokan tennék azt meg, amit az imént Amarel.
Aztán mikor a zakóját kezdi róla lehámozni, Nashua döbbenten hátrál, majdnem leesve a padról. Oh, ezek a nők... Hát csak azt akarják...? *
- Amarel... - * ahogy a nevét kimondja, abban minden benne van... Rosszállás, döbbenet, és egy kis rémület keveréke... Mert nem tudja, hogy miként kéne ezt lereagálnia... Amandának még csak-csak sikerült megmondania, hogy mi a helyzet, de Amarel... Megbántani nem szeretné.
Már éppen kigondolt valami egész normális választ, amit a néma kérdésre adhatna, mikor a lány megszólal, Nashua pedig leragad a "bármit"-nál... *
- Öhh... Nagyon köszönöm, hogy itt vagy velem, de... Nekem tényleg holnap lesz az esküvőm...

*Elkerekednek a szemei... nem tud megszólalni... és nem tudja mit tegyen. CSak pislog hatalmasakat a férfira, az leesett neki, hogy miért mondja ezt... de azt nem tudja felfogni, hogy miből gondolja... hogy... hogy .... pont Ő...? Amarel kezdene ki... bárkivel is....? Ahh... hát ez a szívéig hatol, a megfagyott mozdulatból a szemérmesség, és az arcára szökő szégyenpír hatása rángatja ki... Azonnal feláll a padról, és hártál pár lépést. Nem néz Nashuára, hogyan is tehetné ezek után? De... hiszen ő csak segíteni akart... *
- É difficile cedere che... Che faccio?
*hadarja... nem foglalkozva azzal, hogy a férfi nem érti mit mond... képtelen felfogni, hogy ez megtörténik... vele... A sors, vagy a helyzet ironikusságán nevetne, ha meglenne a cinizmusa, de Nashua... hiszen benne bízik, ő kedves... segítőkész... De... most...? Legszívesebben a föld alá süllyedne, mégsem tud tovább menni annál a pár lépésnél... Nem érti ezt az egészet*

* Nashua átkozza magát... Megsértette, sikerült neki, de hát semmibe sem hajlandó belemenni még Amarel kedvéért sem. Ha ezt nem érti meg, így járt... Aztán lassan, nagyon lassan jut csak el a tudatáig, hogy talán ő volt az, aki félreértett mindent... Hogy Amarel nem is szeretett volna semmit sem... *
- Ah, te csak... Ne haragudj... - * mondja elképedve, és a tenyerébe temeti az arcát... Egyik sem néz a másikra, de érzi, hogy a lány még ott áll. *
- Sajnálom... Nem tudom miért feltételeztem rólad, hogy... hogy... - * inkább nem folytatja. Már megint hibázott, nem is kicsit... Ezt hogyan is hozhatná jóvá? Amarel olyan törékeny kis lélek... *
- Megértem, ha most el szeretnél menni... De itt ne mászkálj egyedül. Ha gondolod csak egy másodperc és már otthon is vagy... Nélkülem - * Nashua feláll a padról, zakóját a közeli szemetesbe dobja, és egyenlőre örül annak, hogy nem zuhan vissza...
Tétován álldogál a lányra nézve, mert a neheztelését megérti, de az biztos, hogy nem fogja hagyni ezen a környéken egyedül mászkálni. *

*megcsóválja ismét a fejét... Nem tudja, mit gondoljon, de Nashuának biztosan meg van az oka, hogy miért feltételezett róla ilyet, azonban az iránta való tisztelete és az, hogy valamilyen szinten fontos Amy számára... nem engedi, hogy megtartsa magában a ledöbbenést, vagy bármilyen más negatívumot. A férfi ivott, nem tud józanul gondolkozni, alap helyzet... nem is érti, miért vette ilyen hirtelen felugorva a az egészet, hiszen... konkrétan nem történt semmi... Legalább is ilyesmivel próbálja visszacsalni a mosolyt az arcára. Leginkább azért, mert látja, hogy így... a tisztán látás specialitásával már a vámpír is rájött, hogy hibásan feltételezte róla... AZT...
Tesz egy tiltó mozdulatot a kezével, de nem a férfi miatt, hanem az ajánlatot utasítja el ezzel. Nem akar haza menni... és egyáltalán nem akarja ilyen állapotban magára hagyni Nashut.... nem lényeges, hogy mi történt. Ő azok közé az emberek (?) közé tartozik, akikért mindent megtenne, hiszen... *
- Nem haragszom... és... ne kérj bocsánatot, csak félreértés az egész... semmi több... *már mosolyog* De... üljünk vissza a padra... vagy menjünk egy szebb környékre... Én... nem szeretnélek így magadra hagyni... mert a barátom vagy, szeretnék veled lenni, ha nem zavar a jelenlétem...
*suttogja, megint elvörösödik, mert nem tudja, hogy ezeket a nyílt szavakat hogyan reagálja majd le a vámpír, talán megint balhé lesz belőle... de vissza már nem vonhatja őket*

* Ugyan egy kissé megint csak sandán néz a lányra, de aztán elmosolyodik, már viccnek tartja az egészet... Örül, hogy Amarel így fogja fel a dolgokat, és, hogy nem veszítette el a lányt... *
- Igen... Az jó lenne... Valami szebb hely. Na lássuk csak - * gondolkodik el Nashua, mert így hirtelen semmi nem jut az eszébe... Aztán támad egy ötlete, egyszer amikor erre mászkált, nem is olyan messze innen, látott egy zavaros kis tavacskát, de egész szép volt... Talán oda kéne vinnie Amarelt... *
- Gyere ide... És előre is bocsánat - * a bocsánat az ölelésért szól, mert Nashua a karjaiba zárja a lányt, és ismeretlen élménnyel ajándékozza meg. A teleportációval... Nashua nagyon vigyáz, hiszen a felelősség rajta áll most, nem ronthatja el.
És nem is rontja... Egy fél pillanat és máris a furcsa tónál találják magukat. Ha Nashua józan lenne, biztos, hogy nem ide hozta volna a lányt... A tó nem egészen mondható hagyományosnak... És nem is vízzel van teli, hanem lelkekkel, amik a földön ragadtak, örökre a tómederbe kárhoztatva. Nem valami vidám dolog... De a látvány szép... Ezüstös higanyra emlékeztető csillogással játszik rajta a hold és a csillagok tündérfénye. *
- Ne nyúlj a vízbe... Csak nézd...