Cubcry Forest

-Tudnám, ha nem minden percben azon járna a fejem hogy most mit hogy kéne tennem hogy mind a 3-nak megfeleljek! Tudod ez nem ilyen egyszerű feladat. De ha kitárnám neked a szívem, és kimutatnám érzelmeimet, téged az se érdekelne, mivel továbbra is azon járna a fejed, hogy milyen szép lenne ha meg se születtem volna!

*vállat von* szakmai ártalom. nekem az a hivatásom, hogy vigyázzak minden élőényre, legyen az farkas, vámpír vagy démon netán halandó, sárkány és a többi. ezzel együtt jár, hogy megoldjam a problémákat, és kiküszöböljem a válságos helyzetekben fennáló csorbákat. nos jelen elgondolásom szerint itt te vagy az egyetlen ilyen hiba. csak Sarah miatt nem végezek veled, de azt hiszem, hamarosan eljön a fiú... aki majd a vesztedet okozza *direkt zár így, hogy a fiút említi, legalább Bia törheti a fejét valamin. ezek után halk suhogó hangok közepette mintha megannyi szárny csapkodna, eltűnik*

~Remek. Most törhetem a fejét a kis találóskérdésén.~
*Mivel nem mehet el egyik kastélyba se, így hát letáborozik az erdő egyik rejtett barlangjába nahol nehéz megtalálni és ott elszenderedik.*

*Egy kis magányra vágyik,ezért betéved Cubcry erdejébe.Úgy gondolja,hogy itt biztos nincs nagy tömeg.Szerencsére jól gondolta,az erdő elhagyatott volt.Aliyyah-n kívül talán nincs is más itt.*

*Álmaiból léptek zajára ébred. Hamarosan egy vámpírt lát meg a közelben. Mikor feláll hogy futásbnak iramodjon mivel most nem tudna vele harcolni orrabukik egy kiálló gyökérből és egy nagy csattanással zuhan előre a földbe.*

*A csattanásra felkapja a fejét.És arra néz ahonnan hallotta a ricsajt.*
~Jajj,remélem nem egy vérfarkas az,mert nem vagyok olyan erős vámpír,hogy harcolni tudjk.~*Bátorságot vesz magán,és elindul a zaj irányába.*

*Lassan feltápászkodik a földről. Leporolja magát, de észreveszi hogy felszedett pár sebet mikor elesett.*
~Jaj a fenébe. Most mit tegyek ezzel a sebbel?~

*Először nem lát semmit,és azthiszi hogy valami állat volt a zaj okozója,de aztán hirtelen feláll egy női alak a földről,amit az imént egy bokor takart el,ezért nem láttott Aliyyah az előbb semmit.*
-Hello!*Szólítja meg óvatosan az idegent.*

*Megfordul gyorsan kicsit ledermedve, majd picit megnyugszik.*
-Szia...
*Csak szólal meg röviden, majd utána a sebeire figyel. Mert nagyon fájnak neki és probálja kiszedni a tüskéket karjából.*

*Végigméri a lányt,mert eléggé viharvert lett az esés után.Aztán észreveszi rajta a sebeket.*
-Hát veled meg mi történt?*Kérdezi meg Aliyyah,és a szemével feltűnően nézi a sebeket.*

*A lányra pillant míg az a kérdést felteszi. Utána pedig csak egy semleges hihető dolgot mond.*
-Hát elestem meg futottam a vadak elől és hát többször is megtépázódtam, mivel hát nem valami könnyü itt lenni.

*Elmosolyodik az ismeretlen hadarása hallatán.És illedelmesen bemutatkozik,ahogy azt illik.*
-Aliyyah vagyok.Hát benned kit tisztelhetek?*Valamiért nagyon szimpatikus Aliyyahnak ez a lány.Különben nem ált volna meg bemutatkozni.*

*Lestat éppen az erdőben sétál. Most egy kisebb ideig távozik a környékről. Nyugalomra van szüksége és most észrevette Bia és a szerelme, Aliyyah szagát. Akármennyire is szeretne most velük beszélgetni, valamiért nem tud. Inkább tovább halad az erdőn át egyenesen a hegy felé, majd ott egy barlangba megy, melyet senki sem tud megtalálni Lestaton kívül.*

*Hatalmas nagy éhség tör rá,és hogy véletlenül se bántsa az Aliyyahnak szimpatikus lányt,akinek a nevét sem tudja,ezért gyorsan lelép.*
-Ne haragudj,de rohannom kell!*Ezzel be is fejezve a párbeszédet,szó szerint elrohan.*

*Emberi alakjában sétál be az egyre sűrűbb erdőbe. Miután jóllakott, idejött egy kicsit szundítani. Nem is késlelkedett, felkapaszkodott az eggyik fa erősebb ágára, a baseball sapkáját a szemére hajtotta és elszundított.*

Megjárta a közeli várost. A friss vér most is forrón száguld ereiben.. Igen.. Kellett ez a lakoma..
Szárnyra kellhetne, s repülhetne hazáig, ám most, nincs hozzá kedve, s ha már a környéken jár, felkeres néhány helyet, hisz a hó alatt megbújva még most is néhány növény, mely hasznára lehet.
A nagy tölgyek gyökerei közt mindíg találni néhány értékesebb mohát, vagy virághagymát.
Ezeket ássa elő a hó alól, s eképp lassan halad Lestat felé.

*Hirtelen, mintha csak kapott volna egy fülest, riad fel az ismerős szagra. Szinte már leesik az ágról, de sikerül megkapszkodnia. Egy határozott ugrással ér földet, Ígézőtől jópár méterre. Szemeivel, melyek komolyságot és egy kis örömöt is sugároznak, néz végig a növényeket gyűjtő vámpíron. A következő pillanatban már mögötte van.*
-Hát te meg mit csinálsz?- *Szegezi neki a kérdést. A köszönést most kihadja, mert nemtudja miképp kellene neveznie Igézőt. Talán a nevén, esetleg anyának, vagy egyszerűen csak vámpírnak? Nem tudja...

Elmerül a növények gyűjtésében, s aközben előtóduló emlékekben..
Az a sok értelmetlen halál..
Volt idő, mikor tán nem törődött volna ezzel, szívének jégburka azonban már régen meghasadt.
Nem veszi észre, ahogy Lestat földet ér.
Csak a hangjára riad fel, s fordul vele szembe hirtelen, elejtve mindazt ami a kezében volt, bizalmatlan, hideg szemekkel.
Aztán, mikor látja, hogy ki lepte meg, a tekintet megenyhül, s a kavargó felszínen felbukkan az öröm.
-Gyógyító vagyok, Lestat. Vannak olyasmik, amiket nem feledhetek.-mondja nyugodtan, ám hangjában is ott bujkál az a melegség, mely egy anya hangjában érzik.
A melegség, amit csak Lestatnak tartogat.

*Lehajol, majd összeszedi a virágokat és átnyújtja Igézőnek.*
-Tessék...- *Elhalgat egy kis szünetet tartva. Kissé szomorkás arcot vág* -A háborúra gondolok. Megsem kellett volna történnie. Szinte semmire sem jutottunk.- *Belegondol, mi lett volna ha valamelyikük az életét vesztette volna a csata hevében.*

-Köszönöm.-bólint, miközben Lestatot fürkészi.. különös szomorú légkör lengi körül a találkozásukat. Ez lenne hát a dicső háború jutalma?
-Valóban nem kellett volna megtörténnie.- Furcsamód Lestat akaratlan is megadta a választ a kérdésére.
-S nem azért, mert eredménytelen volt.- Többet nem mond.Ez a változás fáj neki.
Már számtalanszor végiggondolta az eseményeket.. hogy mi lett volna ha..
Mégsem képes megnyugtatni magát, s elfelejteni a dolgot.
A többi farkas nem számít.. halt volna mint ezer halált! De ez az egy.. ez a különleges fiú..
Az ő elvesztére valóban tragédia lett volna.
-Az eféle csatáknak nincs túl sok értelme. Néhányan ugyan levezetik a bennük tomboló feszültséget, de utána csak a pusztulás és a fájdalom marad.

*Lestat leül és nekidől az egyik fa tövének.* -Na mindegy, hadjuk a multat. Ami történt megtörtént és ezen már semmi sem változtathat.- *Eközben tekintete Igézőre esik.* ~Furcsa hogy mennyi mindent megváltoztatott az, hogy megismertem őt. Legszívesebben, ha tudom hogy a barátaim többsége akiket megismertem vámpírok, akkor én is a vámpír életet választottam volna...~ *Ezen gondolatok szinte behálózzák a fejét.*

A növényeket gondosan a tarisznyájába teszi, majd egy futó pillantást vet a kényelmesen elhelyezkezdő Lestatra.
Szavaira csak bólint. Teljesen egyet ért velük. Jobb nem bolygatni azt, ami történt.
Csendesen végzi a munkáját, újabb növényeket kotorva elő a hó alól.
-Tudod.. szeretem a telet.. minden olyan nyugodt.. -mondja mintegy mellékesen.
-És semmi nem tűnik el nyomtalan.-teszi hozzá.. a havon minden nyomot hagy.. nem úgy az életben.. a sok vámpír, akiket nem ismert, s akiknek tán minden ismerőse, ki rájuk emlékezhetett volna, eltűnt a halállal...

-Igaz, mindig marad valami emlék az emberekből.- *Feltápázkodik, majd szemeit Igézőre veti.* -Bocsáss meg, de mennem kell.- *Elköszön, majd visszaindul a kastélyba.*

*Visszamegy az erdőbe,hátha megint talákozik azzal a lánnyal,akinek még a nevét sem tudja,de nagyon szimpatikus volt Aliyyah számára.*

*Nyugodságra vágyik, hisz oly sok minden történt a közel multban és érzi hogy mennyi minden fog még történni a közel jövőben. Fájdalmas lesz számára már tudja előre. Mikor az erőd egy pontjára ér, minden fájó gondolat eltünik egy pillanatra és eszébejut mikor a vámpírlánnyal találkozott. Leül a fűbe, majd gondolatain tovább mereng.*
~Mennyire különbözik tőlem, még is mennyire más mint a többi. Tud békében élni, annak ellenére hogy vámpír még tud szeretni, tudja élvezni az életet. Milyen más, de mennyivel jobb is neki.~