Fervens ortus

*Ő viszont már a kripta előtt áll és ott várja mesterét. Most sugárzik belőle a fekete mágia mondhatni és Havitrának semmi jele testében. Nyugodtan áll és vár.*

*figyelemre sem méltatja a nőt... a farkasok ugyan rávicsorítanak, de ők is tovább állnak. a kripta oldalán egy maya tábla van, a megoldást már feljből tudja. egymáshoz rakja az oda illő kockákat, majd benyomja a megfelelő sorrendben őket. a kripta ajataja nagy morajjal feltárul, majd belép a sötétségbe*

*Követi majd megállítja a nőt, persze azért rápillant a két őrző álltakára, ha támadni akarnának akkor tudjanak védekezni.*
-Elismerem nem úgy mondtam ahogy akartam! De azért két szóra még te is méltathatnál, kérlek... Mivel tudod aggódom már jó pár ember miatt, még ha nem is úgy mutatom ki ahogy kéne, és te is közte vagy. Úgy hgoy hallgas meg kérlek!
*Vágott bele azonnal a téma közepébe, mert nem tűr halasztás, dőleg úgy hogy nyakában a legroszann dolgok egyike is.*

- értem nem kell aggódnod, nincs szükségem rád! *szótagolja az utolsó három szót aztán folytatja az útját, benyom egy újabb jelet az egyik támfalon, a felnyíló ajtó mögül hűvös és nyirkos levegő ereszkedik ki, amihez párosul a dögszag is. minden további szó nélkül eltűnik amögött kőzáró mögött is*

*Ilyen könnyen azért nem lehet lerázni. Követi szorosan, hogy véletlenül se tudja lerázni, majd mikor alkalma lesz rá ismét megállítja.*
-Neked is szükséged van rám, és Nekem Is Rád! Tudom hogy nem a legjobb tervben jársz el, mert észrevettem az előtte készülődő dolgaidat! Mindent eltitkolsz előlem, mindig hideg vagy annak ellenére, hogy megígértél nekem pár dolgot mikor visszatértél! Te is tudod hogy én se gondoltam azt komolyan amin te annyira megsértődtél! Úgy hogy most már álljál meg és rendezzük ezt le, különben neked is lehet majd jócskán köszönni azt hogy olyan emberek vérfarkasok vámpírok és démonok fognak meghalni akik ártatlanok voltak!
*Mivel úgy is most rövid folyosón mentek két kezét kirakta, hogy Sarah ne menjen tovább, mire már enyhe dühétől is megremegnek a falak mikor hozzáér.*

- nem érdekel, hogy ki veszik oda. ez nem az én háborúm. számomra mind csak teher, legyen szó bármelyik faj képviselőjéről. ha meg akarnak halni, csak tessék... engem nem ránt senki sem magával! *komolyan beszél, és rettentően rideg a hangja, szeméből árad a megvetés* és ha kárt teszel a kriptában... ez lesz a sírod... *látszik rajta, hogy nem viccelődik*

-Ha annyira nem érdekne a háború, akkor az se érdekelne hogy Lance ki oldalán áll! Most viszont csak az ő bosszúján köszörülöd a nyelved, mikor te is tudod hgoy nem veszett oda minden remény! Olyan vagy jelen esetben, mint én mikor tanítottál! Ha elsőnek elvetted a kezemből azt ami az enyém volt, röktön már azon gondolkodtam hogy, hogyan álljak bosszút érte. és.. Nem azon hogy még más hogy is vissza tudom kapni! és.. Már kezdesz mindent félregondolni! Azt hsized hogy ártatlanok akarnak azzal meghalni hogy a parancsot teljesítik? Tudom hogy nem érdekel más sorsa, de ha nincsen más, egy idő után te se fogsz létezni, mert neked se lesz táplálékod! Teljesen mind egy hogy rengeteg ideig tudsz életben maradni, de az se tart örökké! A fekete mágia pedig ne mtart életben!
*Most már kezd elege lenni de nagyon.*

- nem érdekel Lance, és az sem hogy meddig élek. évezredek vannak a hátam mögött! az a pár év már nem számít. hatalmasabb erőket szolgálok, semmint puszta gyarló érzelmek lyukat üssenek rajtam. ha eljön az időm, akkor lelkemet elnyeli Eminor, mint ahogy azt tette a felmenőimmel is. ennyi... kész... ezen nincs mit vitázni.

-Ennyi idő után, ilyen könnyü eldobni az életed? Te msot megzakkantál vagy az az erő nyomta el a fejedet amit nem rég kaptál? El se tudnám hinni hogy télleg te vagy az! Ilyen könnyen feladod? hát ennyit ért az a "pár" ezer év tapasztalat amit kaptál?! Nem vagy eszednél!

- nem azt mondtam, hogy feladom... nincsen halálvágyam, és nem akarok eltávozni idő előtt. de ha kell, akkor nem kapaszkodok az életembe. minek? nem vagyunk mi sem halhatatlanok, csak tovább élünk, mint az emberek! ennyi, ezért még nem válunk Istenekké!

-Magyarul, cska megfutamodysz a háború elől. Mert hát ha már olyan nagy vagyok, akkor minek is szálljak szembe mással! Ugye? Mennyivel könnyebb mint harcba szálni?
*Karba teszi a kezét, azért ez már...*

- annyiban van igazad, hogy nincs értelme harcba szállni. megpróbáltam de rájöttem, hogy annyira elfajzott lények élnek itt, kezdve saját fajtámmal, hogy tán jobbnak is tartom, ha kissé megritkulnak soraink, ha kihullanak a gyengék úgy mint régen. ugyanis nincs szükség talpnyalókra, árulókra. bukjon el az, aki nem hivatott az életre. ez a régi törvény.

-Ki áruló az meghall. De az ki védtelen, mert még képzetlen amiről ő nem tehett. Miért akarnád azt hogy neki is meghallnia kéne, mikor lehet hogy igazi mester válhatna belőle, kit más is megirigyelne?!
*Ökölbe szorul a keze.*
-Én nem hagyom hogy ártatlanok vesszenek semmibe. Az ősi törvény nem a jelent képviseli...
*Lassan keze körül egy kis gömb formálódik ahogy ökölbe szorul*

- akkor ne hagyd! mire vársz? menj, és akadályozd meg a kudarc betelejesülését. *mosolyodik el, aztán egész közel hajol Biához, arcuk szinte összeér* aki nem hivatott az életre, annak halál a sorsa... *sziszegi a szemébe* vagy küzdjön tudása szerint, vagy pusztuljon.

*Most törik meg benne az, hogy mesterét semmi ester se ütheti meg. Keze elkapja a nyakát és erősen a falnak szorítja.*
-Nem vagy hivatott az életre ha ilyen gondolatok járnak a fejedben!
*Sziszegi ugyanolyan hangnemmel a képébe, arcuk szinte összeér, keze égető és fájdalmat közvetít, oylan erőset hogy ezt már Sarah is jócskán érzi.*

*ahogy folytogatja őt Bia, még szélesebb mosoly terül el az arcán, nem foglalkozik a fájdalommal.*
~ látod, ezért fogtok mind meghalni... mit vársz a falkatagoktól, ha te is úgy viselkedsz, mint gyerek? ~
*hangosan felnevet, kacaja végigsüvít a kriptán, és egyre hidegebb lesz... már a lehelletüket is látni. szemeiben a diadal szikrái csillognak... a kőlap visszacsúszik a helyére. el van zárva az útjuk. a falak megremegnek, és közeledni kezdenek egymáshoz*
~ itt a vég! mosolyogj! ~

~Én vagyok a gyerek, mikor saját magad és gyermekként nevelt tanítványodat viszed a halálba, és Jade szolgájává téve minket a pokol bugyraiba mélyedve? Te se gondolod azt komolyan amit akarsz tenni.~
*Közbe elengedi a nőt, látszik hogy mély sebet ejtett rajta majd a falakra néz.*
~Fekete mágia? és.. Miért kevered ős fehér mágiával, ha már annyira mestere vagy?~

* ahogy elengedi őt Bia, a sebe automatikusan gyógyulni kezd*
~ miért ne keverném? ha meg van hozzá a hatalmam... és ne hidd, hogy mindketten meghalunk. számomra nem ez a végzet... ~
*a falból tűhegyes karók törnek elő, mint a rózsa tövisei, nem sok idő maradt hátra.*
~ most a te kezedbe tettem saját életedet. van kiút... de az nem cselszövés és ármány által található meg. ha rászolgáltál az életedre, akkor megtalálod. magadban keresd a választ... ~ *még mindig mosolyog, teste mintha kezdene elhalványulni, de persze ezt fel lehet fogni a vak sötétségnek is, amiben állnak*

~Egy újabb próba mi? Probákra teszel ezzel csak magadnak örömet szerzel, engem meg hátráltatsz.~
*Kitárja két kezét kétoldalra hogy a falak elkezdjenek az ellenkező irányba tolodni. Folyamatosan küldi az energialöketeket.*
~Rászolgáltam e az életemre. Szép.. mint ha eddig nem kellet volna eleget bizonyítanom. De te sose hiszed el!.~
*Nézi ahogy ez nem sokat használ.*
~a fehér mágia kioltja a fekete mágiát. Mindig van kiskapu.... valahol. De merre?~

*nyugodt mosollyal az arcán nézi Bia tehetetlenségét. testéből átad az erő, ami mozgatja a falakat és uralja a kriptát. ennek a helynek sokkal nagyobb a hatalma, mint azt bárki is hinné... nekidől a falnak, de őt nem sebzik az abból kiálló tüskék, csak átsiklanak a testén, nem ejtve sebet*

~Tehetetlenség, mit arcomon látsz, de belém viszont szavad nem vág. ~
*Behunja szemét, és úgy koncentrál.*
~A szemem tévedhet de én magam nem. Látlak még ha nem is akarod.~
*Mikor ismét kinyitja szemét már a bestia mozog benne de mögötte nem feketéseg van ami megszokott. Látja azt amit Sarah csinál, szemével lemásolja azt az erőt és azt mélyben lévő cselekvést amit tenni kell. Majd egyszerűen csak hátraejti magát és kézen áll egy pillanatra. Majd újra feláll de már úgy hogy testét átszurná a tüskék, de csak átcsusszannak testén.*
~Egy illuzió mely néha veszélyes tud lenni...ha hagyod megtéveszteni magad.~

~ addig illúzió, míg azt hiszed~
*csettint egyet, és a tövisek szépen belefúródnak Bia testébe. ahogy a fém húst mar, meg is olvad, hogy a sebbe hüljön ki billogként.*
~ látod, megint nem gondolkozol... ~

*Lassan elkezd eltünni. Vagyis jobban mondva inkább elhalványulni. A fájdalom égeti testét de legalább amit tanult az megmarad. Majd még addig míg meleg a fém azt kiszedi magából és elkezdi a sebet gyógyítani. Nem kell bélyeg a hátára. *
-Nem fogsz megbélyegezni.
*Jelenik meg már az összenyomodott fal mögött, ahol minden esetre most már reméli hogy biztonság van. Viszont azért figyel. *

- ó dehogynem... *odasétál Biához, a nő teste lebénul* hiába is küzdenél, itt sokkal hatalmasabb erők urralkodnak, olyanok, amiket te még csak fel sem tudsz fogni... *megmarkolja az egyik tövist, ami enged a húzó erőnek, és kiszakad a falból. megfordítja Biát, és a fémkarót a sebbe nyomja, az amint a lány vérével érintkezik olvadni kezd, majd szilárdulni* jusson eszedbe erről, hogy te sem vagy mindenható...

*Ajkait egy skítás hadja el, ami egész Eminort betelíti, ezzel örömet okozva a kastélynak ami már azonnal éhezik rá.*
-Nem mondtam sose hogy mindenható vagyok...
*Nöygi ki miközbe lassan vért köp.*
-Én azt mondtam, hogy neked sem kéne annak mutatnod magad... még akkor se ha közel állsz hozzá..
*Megint vért köp és nehezen veszi a levegőt.*