Fervens ortus

*hálásan tekint a farkas után... most jobb is neki egyedül. Nem megy vissza a kastélyba helyette a kripta felé veszi az irányt, ahol magányát méginkább kiélheti*

*a kastélyból kiérve kisebb séta következik... Sarah csak remélni tudja, hogy a farkas kibírja, ha nem, akkor ő végez vele... itt a szoborparkban minden könnyebb, és gyorsabb, hiszen a gyilkolóeszközök ugrásra készen várják a parancsokat, tehát, ha nem jut el a kriptáig, ami egy kisebb labirintus közepén található, legalább nyugodtan fog meghalni, és gyorsan, egy szempillantás alatt... már ha Skillgannon nem szól közbe.
Egy alig észrevehető fejcsóválással űzi ki ezen gondolatait a fejéből, miközben lassított menetben halad a célja felé. Nemsokára Ő már oda is ér a kripta bejáratához, de Subotaj lemaradt... vajon képes eljönni ide? Sóhajt, majd belép az ősi, sokat tapasztalt halotti épületbe, maga mögött nyitva hagyva az ajtót*

* Szobortól szoborig támolyog, beléjük kapaszkodik. Köhög párat, már gyöngyözik a homloka, egyre rosszabbul van, nem érti mi történik vele.*
~ Rágja a testem……….Arrrgh~
* Már majdnem a kriptához ér mikor homályosodni kezd a látása, a világ forogni kezd. Mielőtt eldőlne mint egy zsák, elkap valami hideg márvány lábat. Keserűen mosolyodik el, a kentaurba kapaszkodik, akit nemrég még összetört….. az élet mindig ironikus, mindig gúnyt űz az emberből.
Mosolya veszett köhögésbe fúl, meleg vér buggyan a szájából, végigömlik az állán. Vörösre festi ajkát , állát, nyakát. Lassan elakad a roham…… odakap tenyerével, nyakán elkeni, megbizonyosodik hogy vér.*
~ Mi a fene?!..... Mit ér velem holtan?...... Sietnem kell.~
*Elrugaszkodik a szobortól, még pár lépés és a bejáratnál van. Csak a Szentlélek viszi már el az ajtóig. Lép még párat aztán térdre rogy. Újabb roham, fuldoklik, de elmúlik. Dühösen kiállt fel.*
- Sarah…… segíts fel!......
* Alig lát már valamit, elhaló hangon beszél.*
- Vizet…….vi……Köhhh köhhh

*Egyetlen hang nem hagyja el a torkát, sőt... Segíteni? Ugyan... Elfogja egy pillanatra a vágy, hogy végignézze ahogyan Subotaj szenved, és végül meghal... milyen szép is lenne! Ahogy ezen gondolkodik, egyre inkább hajlik afelé, hogy ez így lesz a legjobb... meghal... aztán majd ő is meghal... de itt... ezen a helyen, ahol világok találkoznak Saraht nem lehet elpusztítani teljesen, számára a halál itt átértelmeződik, ő tovább fog élni, tegyen vele bármit a mágus, de Subotaj? Hát ő nem...
Sóhajtana, de nem akarja leleplezni, hogy hol található, hiszen nesztelen léptekkel ment beljebb és a sötétség teljesen vakká tesz itt mindenkit, jómaga csak azért tudja merre haladjon, vagy hova lépjen, mert már úgy ismeri a helyet, mint a saját tenyerét. Kezét a falra helyezi... valami megmozdul az árnyak között... A farkas mögött az ajtó becsukódik... teljes a csend, csak valami különös esszencia kísért idebent, valami nagy hatalom... ismeretlen... ősi... és erős... hiszen egészen az alvilágban van a forrása, onnan táplálkozik. Körülöleli mindkettejüket, bár a távolság közöttük nem mérhető semmilyen mértékkel... Sarah már nem egészen a jelen világ törvényei szerint létezik... félig odaát van. A Holtak Birodalmának erejét keltette életre, ami pusztulást hoz magával... és a halál bilincseit zörgeti kényszeredett némaságában... settenkedik... suttog... rejtett titkok őreként... éhezve a mágus lelkére Subotajba "karmol", hogy elmélyedjen a testben... és kitépje a férget onnan*

*Segítség helyett fájdalmat kap. Kissé megélénkíti, tisztul a látása. Felállna, de aztán hirtelen valami érthetetlen történik. Látja a mint szemüregei két lyukként távolodnak, ő pedig mintha az agyába befelé repülne. Aztán a könyvtárban találja magát újra, a hajánál fogva húzzák vissza a szobába, a nehéz vasajtó becsapódik. Vad ősi düh lesz úrrá rajta. Rohanni kezd.*
- Sarah….. hol vagy? Gyere elő……Ígérem nem csinálok semmi rosszat, beszélgessünk…
* Mondja kedvesen. Megfeszíti akaratát és keresni kezdi ezt a megmagyarázhatatlan bénító erőt, lassan rájön mivel van dolga.*
~ Hmm nehéz ügy…… okos lány~

*elmosolyodik, már amennyire ilyen létezési formában mosolynak lehet nevezni bármit is... esze ágában sincs megszólalni, hogy elárulja merre van, bár már érzi, hogy hamarosan ott lesz mindenütt... és mindenben... nem lélegzik, holmi lelki kivetülés a léte csupán, semmi egyéb... az ősi hatalom, amit életre hívott elkárhoztatta a testét, majd vissza kapja, ha nyugodalmat ad cserébe, vagy éppen azt az erős lélekfoszlányt, ami Subotajban van... nem áll le egyetlen pillanatra sem a hatalom kifelé vezetésével, az sem érdekli, hogy ez milyen hatással lesz az emberek világára... Saraht már csak egyetlen dolog fűti, hogy a mágus lelkét a Holtak Birodalmába juttassa, ott majd beszélgetnek, ha akarnak, hiszen a venatus már több évszázada lepaktált a sötét erőkkel, és ezért féregrágta a lelke, mert darabja a szövetség megköttetése óta az alvilág része*

* Nem lát semmit, hiába is próbálja minden érzékét. Aztán rájön, hogy nincs mit látnia…… nincs is anyag körülötte. Sétál még pár lépést, körbefordul a sötétben, léptei erősen visszhangzanak. Az ártó energia nekiront, szorítja testét mindenhol, erős nyomást érez teste minden felületén, az a valami be akar jutni. Viaskodni kezd vele, de tudja ismer már minden erőt…. Erről is tudja hogy mágusi hatalma nélkül nem lesz képes ellenállni. De elmosolyodik ahogy a fájdalom behatol a halántékába, ez kihívás, kockázat, Skillgannon áll elébe. Sokszor volt már nehéz helyzetben.*
- Hát el akarsz veszejteni? Hát nem kell a hatalmam?....... Elismerem meggyőző érveid vannak, ha akarod még ………. Elfogadom az ajánlatot, tiéd lehet a hagyatékom.

*éles kacaj hasít a levegőbe, de a pontos forrássát emghatározni lehetetlen, hiszen visszahangzik... olyan, mintha ezernyi Sarah nevetett volna fel... ezzel utasítva vissza a mágus gyenge próbálkozását. Itt már régen nem az alkudozásról szól a játék, mert ez már nem is az... inkább harc, két elem között. Most már csak a végletek léteznek, köztes megoldás nem*

* Nem marad más hátra mint a harc. A mágus kihívóan, arrogánsan húzza ki magát, lerázza magáról a sötét erő szorítását. Ennél sokkal több kell ellene.*
- Akkor táncoljunk………. Ha így akarod.
* Szabadjára engedi meglévő erejét. Alakja elkezd nőni, hamar újra gigantikus szörnyeteggé növekszik. Felüvölt aztán körbenéz hátha megleli ellenfelét.*

*Erre a pillanatra várt... visszavonja erőit, és teljesen üressé tesz mindent... csak valami halvány derengést enged sejtetni, hogy merre lehet, imád így játszani... és most, hogy már nem is teljesen Subotaj alakját látja, így a kegyetlensége szinte apró csermelyekként kúszik elő a bensőjéből... A várakozás adrenalinnal telíti, még úgy is, hogy tudja, itt már helye sincs holmi aggálynak, nem léphet vissza, ahogyan a mágus sem, hiszen Sarah jelenleg rá vadászik, és legyen akármekkora ellenfél, bírjon bármekkora hatalommal, ez a venatus számára csak kihívást jelent, ha győz... megereszt majd egy mosolyt, ha veszít... elnyeri a jutalmát... *

*Észreveszi a derengést. Érzi, hogy eltűnik az eddigi támadó erő. Nem örül az ellenfélnek, nem lesz jó csata. Sarah a legrosszabb fajta. Nincs mit veszítenie, legalább is azt hiszi. Így nincs is benne félelem, pedig ez az egyik legerősebb bűbáj, amit Skillgannon gyakran használt, most le kell mondjon róla. De az ilyenek gyorsan halnak, ugyanis alig védekeznek. Arra gondol gyengepontot kell keressen rajta, és sejti hogy az nem a testén vagy a támadásaiban van……. Egy sokkal sérülékenyebb területen inkább. A gondolatok, érzelmek, emlékek…. a lélek lesz a gyengepont, már érzi.
A derengés talán csapda, Skillgannon elfintorodik, mit számít neki, őt nem lehet megállítani. Vágtatni kezd a derengés felé.*

*figyeli a felé haladó szörnyeteget, milyen ocsmány így... de sebaj! Kivárja a megfelelő pillanatot, amikor már csak centik választják el egymástól őket, és csak ekkor támad, nem sajnálva sem magát, sem a különleges hatalmat, hiszen ilyen holt erőknek parancsolni nem éppen a legkellemesebb érzéssel jár, de a cél szentesíti az eszközt. A cél most Skillgannon lelkének megszerzése, az eszköz pedig minden erő, hatalom, mágia... vagy bármi, ami felhasználható ellene.
Kivételes pajzsot von maguk közé, amin csak egy halálba lépő lélek juthat át, tehát ha nem veszi észre időben a mágus, akkor a szétválasztás gyorsan megtörténik, Subotaj teste szinte lepattan a fekete erőhalmazról, míg a lélek elveszik benne... persze, nem olyan naiv, hogy ebben bízzon, ezért máris készíti a következő lehetséges megoldást. Sarah most a lélekfosztás kifogyhatatlan tárháza.
Mindemellett arra is ügyel, hogy ő, mint elsődleges célpont ismét elvegyüljön a furcsa árnyak tengerében, hogy ne lehessen könnyedén a nyomára lelni*

*Rohan…. Meglátja az ellenfelet, felgyorsít, tudja hogy bármikor eltűnhet. Az utolsó pillanat is eljön. Óriásira tátja agyaras száját, elrugaszkodik. Megvillan valami előtte, csak egy pillanatra.*
~ Pajzs~
* A szó adrenalin tömeggel rohanja meg agyát és hasít a szívébe. Olyan közel volt, szinte érezte a húst és a vért a szájában. A lendület a több tonnás erő beleviszi a védelembe. A test fennakad, Skillgannon fekete- sárga árnyként csusszan a pajzsba. De nem szakad el a testtől, kapaszkodik belé mint a szakadékba lógó a sziklába. Ugyanakkor Valamelyest a lélekdarab megszabadul a csont és húsketrectől, így falánkul csapja bele árnykarmait a védő energiába. Nem sokáig áll ellen, meghasad, aztán Skillgannon magába szívja, megeszi. Aztán visszakapaszkodik a hústömegbe, elégedetten, mosolyogva keresi újra az ellent.*
- Köszönöm………… most már tudok pajzsot idézni.

*Felelne, de nem teszi... Ó, hogyan is szegné meg azt a kellemes csendet, ami saját bensőjét uralja? Arca szinte centikre van így már a farkasétól, és csak rámosolyog, hogy a következő pillanatban eltűnjön a szeme elől. Kisebb szellő cikázik a falak között, egyre beljebb haladnak a kriptában... jó... jó... tökéletes! Egy lépcsőhöz ér Sarah, eltűnik annak végtelen alja felé haladva... minél leljebb, minél mélyebbre, hogy közelebb érezhesse magához a Föld magját.
Meglepő talán, de odalentről nem hűvösség árad kifelé, hanem langyos... kénszagú levegő szivárog... betelítve a helyiséget, ahol már csak a mágus tartózkodik.
Odalent a venatus ismét alakot ölt, de csupán addig, hogy elmerülhessen a sötét mégis forró anyagban, ami hömpölyögve metszi kersztül az aljzatot... *

* Kényelmesen leül. Vár egy kicsit arra gondol, neki nem sürgős. Halja a kopogó lépteket egy közeli lépcsőn, de nem megy utána. Azon töri a fejét vajon most mivel próbálkozik a venatus.*

*A láva fájón marja róla a húst... még a csontját is... iszonyatosan kínlódik, felsikolt... ezt már ő sem képes minden hang nélkül végigcsinálni, de nem számít, tűri az eszméletlen szenvedést, mígnem teljesen eltűnik a tűzfolyóban. Remélte, hogy nem kell erre a lépésre elszánnia magát, de megfutamodni nem fog, így a fekete mágia, és a halotti hatalom együttese formálja azt a lényt, ami megmaradt belőle. Test nélkül minden sokkal könnyebb... most már nincs anyagi lét, amit képes lenne elpusztítani Skillgannon, csupán fekete árnyként gomolygó elkárhozott lelke az ellenfél.
Ezt saját védelmére tette, hiszen nem számít semmilyen kegyelmes bánásmódra, ha elvesztené a fogócskát, így legalább a testi kínzástól megszabadult.... a másik oka viszont a szöveteit majd' szétfeszítő erő, ami már így is pusztította őt belülről, nem hagyhatta, hogy holmi test az útjába álljon. Kezd rájönni, milyen játékba is kezdett, ami meglepi, hogy még így sem érdekli őt a végeredmény....
Visszatér a fenti szintre, Skillgannon mellé lebeg, vörös szemeivel a mágusét keresve. Most már szólna, de nem tud, hiszen nincs torka... gégéje... hangszalagjai... a gondolataira kell hagyatkoznia*
~ Miért nem hagyod el a testet... hogy csak lélek a lélek ellen küzdjön tovább? Miért ragaszkodsz kicsinyisen az anyagisághoz, ha te magad, sokkal többet érsz még így szétszakítva is, mint a szörny fizikai ereje? ~
*cseveg, mintha ez lenne a legtermészetesebb, de ez is csak egy kelléke a harcnak... az olyanok mint ők, nem abból táplálják az összecsapásukat, hogy csak ütnek-vágnak... a csel és a fondorlat jobban játszik*

* Szinte csodálattal bámul az előlépő hatalmas démonra. Lenyűgözi a látvány. Hozzá méltó ellenfél, gondolja. Végignézi erőtől duzzadó, élő olvadt kőzet testet, amiből fekete gőzként szivárog a sötét mágia mindenhonnan. Észreveszi mennyire összetett a lény. Hatalmas erős, mégis megmaradt a női kecsesség, a női test formája…… a lábai is hosszúak, ugrásra rúgásra alkalmasak, kezei vad görbe kőkarmokban végződnek, mindkét ökle lángol. Illetve a fején is lángok bontakoznak ki élénk vörös hajként. Megakad a szeme a sok repedésen, de aztán jobban megnézi őket és rájön hogy nem repedések hanem íves vékony vörösen izzó erek, amikben vérként áramlik a láva. Szemei pedig vörösen izzanak, de látszik a pupilla és az írisz mintázata is , csak más árnyalatú a vörös. Skillgannon szemébe szinte már könny szökik. Gyönyörű lény.*
~ Annyira….. szép ….vagy.~
* Már majdnem elengedi a füle mellett a gondolatokat, de azok a fejébe lüktetnek, mintha égetné az agyát.*
~ Akkor esélyed sem lenne.~
* Válaszol a kérdésre. Nem mozdul, csodálata átalakul részletes érdeklődéssé, szakértő szemekkel figyeli meg a lény minden porcikáját.*

*Meglepik a mágus dícsérő szavai és pillanatásai, nem akart semmilyen lenyűgözést, csupán erősítette magát, hogy azért ha meg is hal, ne adja könnyen az életét... erre tessék... nem nagyon tud mit felelni egy darabig... csak monoton hangon serceg a testéből olykor feltörő lángok oszlopa... aztán összeszedi magát, ez most nem az ámulat és a meglepődés pillanata*
~ Tudom, hogy nem lenne esélyem... de ezek szerint, így adtál egy keveset nekem... viszont, sokkal élvezetesebb lenne a két erő összecsapása. De ne bókolj kérlek... a végén megingatsz az elhatározásomban... és nem tudnám, mi lenne akkor velünk... Innen csak egyikünk távozhat úgy, ahogyan belépett... ~
*bár nem tud hagot adni gondolatainak, de így is érezhető benne a gúnymentes őszinteség*

* A szörnyeteg feláll, jobbra balra billenti fejét, ezzel ellazítja izmait. Aztán hátrébb lép a démontól. Lassan kimérten. Alig észrevehetően bevonja testét az előbb megkaparintott pajzzsal.*
~ Ha így gondolod…… nincs más hátra, üss meg…………. Kár érted, sajnálnálak megölni.~

~ Megütni? Nem foglak megütni... lehet, hogy számomra már nem sok értelem van az életnek, de ostoba azér nem vagyok... ne nézz kérlek te se annak. Ha lenne valamilyen megoldás.... bizton azt választanám... segíts! Gondolkozz velem, hogy miként vesztünk és győzünk mind a ketten egyidejűleg ~
*Furcsán édes érzés lesz rajta úrrá, most először érez élni akarást... de csak egy egészen kis szikráját... ahogyan a mágusra pillant. Mire jó ez neki? Még ha valóban keserű is az élete... miért kell pont így és pont itt meghalnia? Mert kétség sem fér hozzá, hogy ki vesztené el az "életét".... aztán fellobban benne a harag, milyen gyáva... ostoba gondolatok ezek! Saját magára lesz dühös, de ez testi változásokat is okoz nála... kínzó ez az állapot, ami most kialakult*

* Lenyűgözve áll, szólni sem tud. Szemtanúja ahogy a lény lángjai felcsapnak, testéből megkeményedett kőzettüskék jönnek elő. Az érzelmei irányítják testét, annyira ritka és szép.*
~ Örömmel hallom. Akkor elmondom a megoldást. Megegyezünk. Két ajánlatom van. Az egyik, ha kijutottunk átadod a lelkem másik felét és királynővé teszlek. A másik ha kijutottunk nemet mondasz és én elmegyek és később öllek meg. Adok időt mert gyönyörű vagy, felkészülésre, a kis idő élvezésére vagy amire akarod felhasználod. Ez a két út van, vagy a harmadik hogy most győzlek le, de azt sajnálnám. Subotaj teste az enyém és ne is gondolkozz a harmadik útban mert nem győzhetsz, de ha sikerülne is tudd hogy a farkasnak vége magammal rántanám, megölném.
* Körbenéz a kijáratot keresve.*
~ És őszintén remélem hogy tudod hogy kell innen kijutni~

*elgondolkodik... nem sok értelmét látja annak, hogy húzza a halálának pillanatát, ha már olyannyira meg akarja őt ölni Skillgannon, bár azt igazán nem érti miért... még ha emg is tagadja tőle lélekdarabkáinak átadását... ártani nem áérthat neki, így a halála is értelmetlen a mágus számára... gyorsan vált gondoaltmenetet, nem akar ilyen megoldáson filózni, inkább az elsőt veszi fontolóra... *
~ Királynővé teszel... mégis mit értesz ez alatt? Mit adhatnál nekem... hiszen a halálomat üldözöd! ~
*Közben lassan csillapodik a benne izzó düh, és ismételten felölti női alakját, bár már nem tartja fontosnak ezt a fajta megnyilvánulást... így le is veti magáról... a láva úgy folyik a földre, szabadutat engedve az eddig védelmezett lélekhez, mintha csokimáz lenne... csupán gőzölgő forrósága melegíti a helyiséget.
Sarah lelke éjfekete, és vérzik... kisebb vérfolyamok hálózzák be, így test nélkül is sugározza az elemi gonoszságot... és erőt magából*
~ Most megölhetsz... ha akarsz, semmisem véd... de ha nem teszed, többet ne is akarj ~

~ Mestere vagy a védekezésnek…… csak egy módja van hogy megvédd magad ellenem…. Az ha nem védekezel…….. védtelen nőt csak ritkán bántok~
*Visszanyeri Subotaj testét, de a pajzsot fenntartja, nem bízik senkiben, talán ez is csel.*
~ Nem akartam senki halálát még hosszú életem során akár hiszed akár nem, csak a körülmények rákényszerítenek és akkor nem remeg meg a kezem. A tiédet sem akarom, de ha utamba állsz meg kell halnod, vagy légy erősebb és nekem kell meghalnom, ez az élet rendje, így ha legyőzőre akadok egyszer nem fogok rá haragudni, elismeréssel távozom majd….. ha egyáltalán megtörténik. Tehát ha nem adod meg amit kérek véged van………. De nem ma, ma túl szép vagy a halálhoz, ma levetkőzted az emberi korlátjait szépségednek.~
* Skillgannon nem hagyja figyelmen kívül a nő új alakját de azt már nem teszi szóvá, túl sokat elárul magáról a mágus pedig nem kérdezősködik.*
~ Most pedig vezess ki innen~

~ Kivezetlek... de én nem hagyhatom el ezt a helyet... még vissza kell szereznem a testemet, amiben gondolom te nem segítesz... szóval én maradok.... Kövess... ~
*Magabiztosan indul meg a sötétben, mindig bevárja a mágust... ha már ki akar innen jutni, akkor miért ne lenne az idegenvezetője? Egészen gyorsn eljutnak az ajtóig, de Sarah nem megy hozzá közel, így... ebben a védtelen állapotban számára még a legkisebb fány is fájdalmas. Nem így tervezte kettejük harcának végét... de talán túl nagy fába akarta vágni a fejszéjét... vagy csak elérdektelenedett ez ügyben is... ki tudja?*

* Skillgannon kisétál az ajtón az éjszaka hidege várja, üdítő érzés. Visszafordul látja a nő vérző fekete lelkét…………. Sajnálná ha tudná, de már rég nem tud ilyet produkálni.*
- Halj meg máskor…….. talán jót tenne, vérzel…… én hozom el hamarosan a számodra, ez lesz az ajándékom a szépségedért cserébe.
* Ezzel megfordul és az erdő felé sétál, furcsa gondolatokkal fejében.*