Fervens ortus

- tudod ki az a Libitina? *szegezi neki rögtön a kérdést Biának, bár gondolja, hogy még soha nem hallott az istennőről. sóhajt* inkább kezdem a legelején. mi, vérfarkasok a föld elemét viseljük magunkban, az csörgedezik a vérünkben ezért az ősi vér hordozóinak 3. generációjáig teremtett minden tagja képes volt szólítani az erőt... ami a földhöz kötött. én mint 2. generációs szintén éltem és a mai napig élek is olykor ezzel a képességemmel, ami benned is meg van, csak még nem tudod használni. ez a hatalom adja a benned lakozó sötét erőnek a nagy részét...

-Első.. Tudtommal Libitina egy istennő volt a fajok közti nagy háborúk idején tudtommal, vagy valami hasonló. Sajna a könyvek egy része az még nekem is túlságosan régi hogy eltudjam ovlasni.
*Valja be őszintn de utána már is folytatja.*
-A második felét eddig értem, csak azt nem hogy most ez hogy jön ide.

- mint azt tudod, hiszen te magad is vérfarkas vagy, erőnk sokkal nagyobb az emberekénél, és olyan dolgokat tudunk, amit más nem, pl. farkas alakot ölteni, fizikai erőnk megsokszorozására és olykor még mágiára is fogékonyak vagyunk. ez mind mint a magistra műve, mindennek ősannyáé a Földé. legtöbben soraink közül, csak őt ismereik, hiszen általa adoméányozott erőt nap-mint nap használjuk. azonban rajta kívül rengeteg olyan hatalom van, amit köznxyelven sokan tévesen emgítélve Istennek vagy Istennőnek mondanak. pedig pusztán egy adott fizikai vagy szellemi erőforrásról van szó. Libitina ugyan ilyen. alakot és nevet adtak neki a halndók, amit mi is átvettünk a szóhasználatunkba. Libitinát úgy ismerik az emberek, mint a halál istennőjét.

-Hát ha belegondolunk, igazuk lehet mivel hát ha szerintük a mi "istennőnk" a halált irányítja, mi meg mint tanai vagyunk akik meg sorra eszik az emberhusit az életük fentmaradása érdekében.
*Most ismét észbekap, mert nagyon elkalandozik.*
-Szóval ezt mindet értem és most már tudom is. De ebből te mit szeretnél úgy kihozzni?

*sóhajt, soha nem volt erőssége a magyarázkodás* olykor megadatik, hogy nem csak a magistra erejét kapjuk meg, hanem úgynevezett kötelék alakul ki Libitina és a egy farkas között. *keresi a szavakat, h hogyan folytathatná a magyarázást* nos, én már egy ideje segítségül hívom a halottak lelkeit, lévén, hogy feketemágiában jártas vagyok, nem tartom túl nagy dolgonak. ám a minap sekerült magának Libitinának egy részét magamba zárnom. nem tudom érted e... a lényeg, hogy így a túlvilág erőit is használhatom. közvetlenül levetítve Laurennek is így segítettem.

-Szerintem kezdem kapisgálni. De ha most tiéd a mondhatni"halál" irányításának is egy része, akkor vigyáznod kell. Mivel hát ha ez felborul sok gond lehet. De gondolom azért olyan sokat nem zártál magaba. Mellékesen hogy sikerült ezt megtenned?

*zavarba jön pár pillanatra, majd ismét sóhajt. kezeivel végigsimít egy bikát formáló szobron és beszélni kezd* Lance miatt. *halkan beszél, szinte suttog* tudod, hogy sokat jelentett számomra, az életemet is rábíztam volna, s mikor a magistra elmondta, hogy szívem féltetje elárult, mérhetetlen haragra kéltem, amit leginkább a bánít és a reményvesztettség táplált. *kis szünetet tart* haragom oly magasságokra szökött, hogy Eminor fala egy helyen megrepedt, és vér kezdett el vékony csíkban folyni a résből. nem törődtem semmivel, de valami késztetett, hogy vegyem magahoz a vért, így hát felfogtam egy kupában és megittam. Libitina Eminort használta fel, hogy átadja erejének egy részét...

-A szerelem mindent legyőz. De most úgy látszik ezt javítanom kell. A szerelem mindent legyőz vagy mindent elpusztít. Meg tudom érteni. Viszont így most cska növekedett a bajunk. Mivel Lance átállásával újra elindult a lánc amit mi egyszer Laurennel már megszakítottunk. Csak sajnos nem tudom ki a következő aki az átállás listájára kerül.
*Kicsit elgondolkodik, majd megborzong. Nem akarja elhinni magának azt amire gondol, pedig egybeesők a doglok.*

*megcsóválja a fejét* engem nem érdekel, kit környékeznek meg legközelebb. a háború, ki fog alakulni, ez ellen semmit nem tehetünk. egyvalamiben azonban biztos vagyok, ha eljön az idő, elpusztítok mindenkit, aki ellenem kimer állni, kezdve Lance-al. eddig fajtánk sorsa érdekelt, most emellé jön a bosszú. érdekes keveréke a kettő egymásnak, és a hatás nem marad el.

-Kettő keveréke igen furcsa, viszont veszélyes is. Te is tudod, egy vérfarkas sose veszti el a fejét még ha úgy tünik is. Különben nemélné túl azt az éjszakát, mert önmagát ölné meg. Viszont a két párosítás ezt a mércét igen csak feszegeti. Ha viszont elszakad a cérnaszál, ki segítene rajtad, azt is magaddal rántod és akkor már nem a vámpíroktól kell majd a többieknek megvédenie mindenkit.
*Most teljesen megkomolyodott, köszönheti Havitrának aki segített levezetni a feszültségét. Tiszta fejjel gondolkodik.*

- ne félj semmitől Bia *mosolyodik el* ezt a lehetőséget már én is átrágtam magamban olyan sokszor, és rájöttem, hogy ez nem fordulhat elő. a holtak szellemei, akik körülvesznek minket segítenek abban, hogy le tudjam nyugtatni magam. bár őszintén szólva, kedvem lenne szétmarcangolni egy-két ellenségünket. *arcára pírt csalnak a gyilkos vágyak*

-Csak nehogy a végén, te is annak a martalékává válj, amit én ha csak rövid ideig is, de már megláttam. Igaz, csak a napokban éltem át újra, de az elég volt.
*Szavaiból nem lehet biztosan kiszedni miről is beszél, de ő tudja. Mikor a gonoszság mi benne van uralkodik fölötte. Milyen jó érzés volt de tudta hogy ezt lehet neki. Élete legnehezebb tette volt ezt legyőzni önmagában, pedig még most is sokszor kisérti ez az érzés. A mostani pillanatokban is, ahogy már az idők alatt besödétedett körülöttük és már hívná az éjszaka hol azt teheti amit akar. Ezért nem is nézz az erdő felé, mert nem akar elcsábulni.*

- van egy pár év különbség közöttünk Bia *mondja kedvesen sugallva, hogy az ő akarata valamivel erősebb, mint tanítványáé* úgyhogy mégegyszer mondom, ne félts se engem, se mást. uralkodni tudok magamon, és amúgyis erre az erőre jószerivel csak egyetlen személy elpusztításához lesz szükségem *ugye nem kell leírni a nevet... * ~remélem, lesz rá elég erőm~ *mert bármennyire is tervezgeti Lance halálát, még mindig ott aranylik benne a remény csírája, hogy nem kell őt megölnie...*

*Sóhajt egyet.*
-Drága mester! Tudom én hogy jobb vagy nálam! De ismersz már, ki megérdemli azért kezem a tűzbe tenném ha megégetne!
*Mondja halvány mosolyal.*

~ tudom én mire gondolsz...~ *a gondolat egy szomorkás mosolyban vetül ki az arcára* most ne foglalkozz semmivel Bia, csak a falkádat tartsd együtt, és vedd szorosabbra gyeplőt. ne hagyd, hogy kihulljanai mellőled, mert aki egyszer áruló lesz, hiszem, hogy halál a jussa...

*Felsóhajt.*
-Akkor hát vesszenek az árulók.
*Mondja szomorkásan, mivel Michael jutott az eszébe. Így inkább hgoy arcán ne látszódjon ezért megfordul de ott viszont az erdő felé nézz. De most eltereli a figyelmét a Michaelel való gondoaltai így megállja a kisértést.*

*látja Bia arcán a szomorúségot, odasétál mögé és a vállára teszi a kezét* ne bánkódj olynért, aki ellened szegült. ha kegyelmet adsz neki, még ha csak a szívedben is, attól ugyan úgy hátba fog támadni megannyi alkalommal, mikor esélye lesz rá. hidd el, tapasztalatból beszélek, máskülönben én sem tervezném Lance megölését, de mostantól nem bízok benne... te se bízz fattyaidban.

-Fattyaimban.. De mégis azok árulnak el, kiket a legrégebb óta nevelek és a semmiből hoztam fel őket! A hála a semmi!
*Szeméből a könnyei hullnak ki de nem teszi oda kezét és hasonlók csak fejét huzza el Sarahtól hogy nelássa, pár percre becsukja szemeit és úgy folytatja nehezen.*
-Miért olyan döf hátba, kit eddig jól tanítottam, és mindent megkapott mi kellet neki.

- a sors törvénye. mindig kígyót melengetünk a keblünkön. idővel majd megszokod, és rájössz a világunkaban lévő rejtett, íratlan törvényekre. mindig azok sértenek meg, akiktől nem várnád. ezért is jobb a magány, és a szívtelenség. akkor nincs, aki bánthatna.

*Egyedül Micht nem tudja elfeledni szívéből. Közel állt hozzá jóideig, és most a háború előtt... ő volt az első aki hátbaszúrt. Ezt nem várta a legjobban. Ez nagyon fájó neki.*
-Nem akarok magányos szívtelen senki lenni, viszont akkor ezeket a fájdalmakat is át kell éllnem elég sokszor. De olyan nehéz ezt végigcsinálni.

- nem nehéz, csak el kell fogadni. ha küzdesz ellene, az olyan, mintha árral szemben úsznál. hagyd hogy a víz magával sorodjon, hidd el úgy sokkal könnyebb...

-Hányszor montad ezt már nekem. és.. Én továbbra is azt felelem, hogy sose származott eddig jó utam mikor az ár sodort magával. Mindig akkor lett nehezebb mert a végén lezuhantam a mélybe.
*Szavai őszinték könnyei már felszáradtak lassacskán.*

- nem tudok segíteni neked ebben. nem vagy olyan mint én. ez tesz téged különlegessé Bia. légy erre az erőre büszke, mert nem mindenki tudhatja magájénak a szeretetet. *halványan elmosolyodik* most viszont magadra hagylak, hogy gondolkodni tudj. *hátrál, majd eltűnik*

*Csak sóhajt, majd leül egy kőre. Látja hogy elkezd esni az eső de nem izgatja, ott ahol jelenleg ül, merül mélyen gondoaltaiba, míg nem egy idő után áromba szenderül. Igaz már teljesen megázott de ez nem bántja gondolatait.*

*a szoborkertben sétálgat, a kijelölt ösvényen halandva életre kel egy pár márványalak, amik állatokat formálnak, és leugorva emelvényeikről Sarah nyomába szegődnek. két farkaszárkózik fel közvetlen mellé, és némán baktatnak gazdájukkal. a kert közepén egy kripta áll, afelé igyekszenek*