Nagyterem

Már ugrik, ám elvéti az ugrást, ahogy a varázslat megszületik, s a fehér farkas ártalmatlanul zuhan a padlóra.
Talán eszméletét is veszti egy pillanatra, mert tekintete távoli, s arcán lassan boldog, szabad mosoly terül el, ahogy ismét a tóparton lohol, egy csodálatos éjjelen.
A külvilágnak semmi jelentősége, eszébe sem jut, hogy bármi más lett volna, mint a játékos rohanás, s a szabadság. A fehér mancsok elmerülnek a hóban, majd ismét felrepülnek, ahogyan vágtat, a holdfényben.
Újra önmaga, s azt teszi, mely leginkább boldoggá tette, farkasként éli meg a természet legkisebb rezdülését is, egy barát oldalán.

*Ahogy Natainel a szárnyaival ellöki, Lestat nekirepül a falnak, de nem hadja magát. Esés közben a lábával kitámasztja magát a falon egy pillanatra, majd újra ellöki magát egyenest Nataniel felé. Szemében lángol a tűz, az olthatatlan szenvedély hogy Natainelt holtként láthassa. Gyorsan mögételeportál, majd előkapja a legféltettebb kincsét, a tőrét mellyet még annya hagyott rá.* -Itt az idelye hogy megdögölj végre!- *A tőr körül különös aura keletkezik, s Lestat tiszta erőből Natainel derekába döfi és beletöri a pengét. Arra viszont nem számított hogy újra elütik őt. Nagyot csapódi falba és vért köhögve rogy le a földre, de nem adja fel. Újra feláll, de ekkor megpillantja Evertet és Millát.* -Ezt nem hagyhatom...- *Közéjük teleportál és egyenest evert szemébe néz, ám tekintete most furcsán nyugodt.* -Evert... fejezd ezt be. Tudom hogy ez nem tevagy.- *Közben érzi hogy valami nem stimmel belül a testében. Biztos mikor a falnak csapódott megsérülhetett egy szerve.* -Emlékszem mikor legelőször találkoztunk. Kedves és barátságos voltál. És most nem lehet rádismerni. Mégis mit művelsz? Megölnéd az eggyetlent akit igazán szerettél?- *Hirtelen térdre ereszkedik ahogy a fájdalom egyre erősödik.* -Evert... ne tedd ezt. Harcolj a gonosz ellen ami benned van...-

A könyv felragyog Bia kezében és újra víziókkal látja el. A nyakláncán felragyognak a rúnák és a képek betörnek a fejébe. A párbajteremben áll és a nyakláncán lévő rúnákat egyesével leszedi és a kapu boltívének megfelelő helyére illeszti. Majd kimondja egy hely nevét ahova a kaput küldeni szeretné és a kapu oda kerül. A rúnák eltűnnek ahogyan a kapu is.

* Nataniel körülnéz.*- Kivel szeretnél lefogatni? Talán Evertel? Lauren a földön hever, Sheyrin egy olyan helyen van ahol boldog. Milla a szerelmével harcol. Lestat ugyan talpon van de gondolom nem hiszed hogy lefoghat. Bocs de a gondolatok a jelenlétemben halhatóvá válnak.- * Elmosolyodik. Ekkor döfi Lestat derekába a tőrét ami valoszinüleg mágikus. Sérülést nem okoz a bőrén azonban a penge kicsorbul.*- Kérlek Bia ne hozd a kaput a közelembe elolvadok tőle.-* mondja nevetve.*

*Mélyen belenéz Lestat szemébe. Evert arcán egy könnycsepp csordul végig az álláig és onnan a padlóra hullik. Millára néz Lestat válla felett, majd vissza Lestatra.*
-Köszönöm, ez télleg nem én vagyok.
*Hirtelen megragadja Lestatot a válla alatt és a hátára dobja 4 méterrel arrébb és utána indul.*
-Ez vagyok én.
*Szemében homály ül és a sötétség. Nem bírja irányítani a testét, mert az mint egy gép, már jó előre tudja mozdulatait. Ahogy utoléri a földön fekvő Lestatot ránéz és várja, hogy felálljon.*

-Lám lám.. hát még is megolvadsz?
*Utal ezzel arra hogy Evert ha cska pillanatra de megtörte az irányítást.*
-Viszont.. most...
~Sajnálom társaim, erőtök egy darabját egy időre el kell vennem hogy az igazság nyerjen~
*Gonoszan elmosolyog és a rúnák amelyek eltüntek mint ha beleforva érezhetőek lennének rajta. Egy adott részt kezd el, másoknak ismeretlen nyelvet olvas, és a kapu egyre jobban elkezd összezárodni. Ezzel akarja megszakítani az árnyak világa és a árny kapcsolatát. Ha elzárja akkor lehetségesen az ereje elkezd szertefoszlani. Ha nincs meg az alap építőköve akkor nem tud miből táplálkozni. Viszont ez a varázslat szinte felmorzsolja testét...*

*Amikor észreveszi, hogy Evert Lestatnak ront odarohan, vagyis csak rohanna, de mivel Bia elszívja az erejét, és már amúgy is belső vérzései vannak, ezért egyszerűen csak ájultan esik össze.*

Az illúzióba betör Bia gondolata. A loholó farkas felveti fejét, s gyanakodva tekint körül, keresve a vezért, kinek üzenete annyira nem illik oda. Tétován Natre tekint, ám a másik farkas fut tovább.
Sheyrinben most először bukkan fel a gondolat, hogy valami nincs rendben.
A test, mely ártalmatlanul hever a padlón, mintha kissé megfakulna, ahogy az erő kiszáll belőle, hogy a vezért támogassa.
Sheyrin továbbra is révetegen mered a távolba.

*Lestat gyorsan hasbarúgja Evertat, majd felugrik és megfogja a farkast a grabancánál fogva.* -Én próbáltam szépszóval, de ha nemmegy, akkor jön a második megoldás.- *Erősen hasbaüti Evertet, majd elereszti, megpördül és fejberúgja, mire Evert úgy csapódik neki a falnak mint egy rongybaba. Azonban Lestat sem ússza ezt meg sértetlenül. Ahogy Bia elvesz tőle egy kis erőt, összerogy.* ~Na jó... próbáljuk meg egy kicsit lassabban...~

* A kapu megremeg de nem enged a hatalmas erőnek melyet Bia felszabadít.*- Vagy mégsem olvadok meg? Ideje hogy befejezzem amit elkezdtem.-* Ezzel Milla előtt terem és acélos szárnya egy csapásával lemetszi a fejét. Milla élettelenül rogy a földre. A Következő lépésnél Lestat arcába rúg térdel. Lestat arccsontja több helyen eltörik így teljesen kiegyenlíti az erőviszonyokat Evert számára.*- Most te jösz Farkas vezér.-* mondja és megindul Bia felé.*

*Tanítványa halálla egy nagyot ütött benne ebben a pillanatban. Viszont azonnal kell cselekedni... a könyv eltünik kezeiből maga sem tudja hová, de már késő lenne bármit is cselekedni így kitér Nataniel támaása elől aki beleesik a kapuba.*

* Miközben átesik a kapun magával rántja Biankát*

*Feláll a földről, elmosolyodik és Lestatra néz.*
-Csak ennyit tudsz, törpe?
*A következő pillanatban Nataniel jelenik meg Lestat előtt és arcon rúgja, majd tovább illan. Evert kihasználja Lestat pillanatnyi ingadozását. Felérohan és megfogja vállainál, elrúgja magát a földtől és Lestat vállát fogva 180 fokos fordulatot tesznek. Amikor mind a kettőjük feje a föld felé van Evert hasba rúgja Lestatot aki a terem másik vége felé veszi az irányt és a falnak csapódik. Evert a lendülettől bukfencre érkezik és elindul futva lestat felé. Útközben tűzpallost idéz meg és azzal indul rohamra.*

*Nagyot nyekken a becsapódástól.* -Na jólvan... kezdek bepöccenni.- *Hirtelen Evert mögé teleportál, majd háturlól megfogja a tarkóját, hogy majdnem leszakítja a fejét, majd erőt vesz magán és izomból evert gerincébe ver. Az ütés erejétől evert gerincének egy része darabokra törik. Lestatnak meg a keze törik darabokra, de nem zavartatja magát* -Az egy dolog hogy tudod magad gyógyítani, de azt nem tudod hogy miként kell az ilyen bonyolult sérüléseket összerakni.- *A töréstől lefelé Evert teljesen megbénul. Lestat megkönnyebbülve lélegez fel, s egy rúgással küldi a falnak a szerencsétlenül jártat.* -Sakk matt Evert. Vége van... Milla holvagy?- *Gyorsan körbetekint, majd meglátja a szerencsétlenül járt testét. Lestat ereiben megfagy a vér. Úgyérzi hiába küzdött idáig. Az eddigi dühből nyert erelye elhadja, és fáradtan rogy össze Milla élettelen teste mellett.* -Milla... ne...- *Arcán könnycseppek gurulnak le. Már ahhoz is alig van ereje hogy megtartsa magát.*

*Evert fájdalmait kárpótolja Lestat síró arca.* ~Csak nem fáj a kezecskéje?~
-Számomra ez nem bonyolult, törpe.
*Lábai nem 100%ak, de rájuk tud állni és ez megnyugtatja. Elindul Lestat felé és útközben rádöbben, hogy nem az ő gyógyító ereje mentette meg a rokkantságtól, hanem az, hogy Lestat nincs teljes ereje birtokában, mert, ha ez így lenne már halott lenne. Lopva Millára pillant és akkor megéri miért sír Lestat. Milla lefejezett holtteste a falhoz van döntve. Milla és közte lévő távolságot, ami jó tíz méter, egy pillanat alatt megteszi. Milla mellett a földre rogy és sírni kezd. Elöntik az emlékeik és az, hogy szerette, illetve, hogy szereti a lányt. Gerince tiltakozik a további eröltetés ellen, de ez őt msot nem érdekli.*
-Nem így kellett volna lennie, nem így.
*Mondja maga elé sírástól elfojtódó hangon.*

*Az elmúlt hónapban hanyagolta az itt létet, fontosabb dolgai is voltak, mint hogy néhány vérfarkast leverjen. Unalmasan lépdel az úton a vár felé, közben fülében zene szól. Mivel nem kellett a harccal foglalkoznia, neki állt egy új fegyvert tervezni magának. Röviden egy kihúzható alkar penge, amit remek el tud rejteni, ha épp nincs rá szüksége. Elérve a kastéyl bejáratát benyit a terembe. Szeme elé terül a két zokogó fiú, mivel nem tudja miért sírnak különösebben nem érdekli a dolog. Kiszedi füléből a feüllhalgatókat.*
-Üdvözlet! Mi van itt? Valami gyász ünnepség?
*Arcán szokásos gonosz mosolya ül.*

*Lestat keze ökölbeszorul, s a düh újra elárasztja testét. Ereje megmutatkozik, s feláll mintha misem történt volna.* -Evert... te döntöttél így. Te álltál Natainel oldalára és nézd mit tett a mestered Millával.- *Készül hogy végetvessen Evert szánalmas életének, mikor megpillantja Rexet.* ~Remek... már csak ő hiányzott. Nincs már sok erőm egy újabb harchoz, de Milláért... nem adom fel.~ -Később még számolunk Evert...- *Begyógyítja sebeit és készenáll egy újabb harcra.*

*Leveszi fekete bőrkabátját és Millára teríti. Majd letörli a könnyeit és Remyt és Lestatot nézi. Remynek könnyű dolga lesz érzi. Elindul a könyvtárba, hogy találjon valamit amivel segíthen magán és Millán.*
~Nem lehet így vége, nem fogom hagyni.~

*Visszajön a könyvtárból és lekuporodik Milla teste mellé. Eldöntötte, hogy nem fog a közelébe engedni senkit csak aki segíteni tud rajta. Ülés közben utat törnek benne az emlékek. Szeme elhomályosodik, mintha nem is ehhez a világhoz tartozna. Némán néz maga elé és jobb kezét Milla szivéhez rakja.*

Ahogy a varázslat forrása eltűnik, az illúzió lassan erejét veszti, s a fehér farkas körül feloldódik a havas táj. A távoli tekintet lassan visszatér, s meglepettség ül ki a farkas arcára, ahogy felemelkedik és körül pillant.
Az illúzió keltette öröm tovaszáll, ahogy a csata maradványait látja.
Lassú léptekkel indul a halott közelébe, majd tisztes távolban megáll, s panaszosan felvonyít, eképp búcsúztatva el őt.
Tekintetében szomorúság, ahogy lassan ismét emgberi alakot ölt, s a padlón térdelve nézi a megmaradtakat.
-Most.. mi legyen? hová tűnt Nat?-kérdezi aztán a megmaradtakra tekintve, bűntudattal tellve, amiért nem volt képes segíteni nekik.
Bár az illúziónak megvolt a maga haszna.. az, hogy ismét megélte a régi boldogságot, rádöbbentette, hiába igyekszik mostanság emberként élni, farkasvérét meg nem tagadhatja, s nem is kell megtennie.

*Meggyászolta Millát, de eléke a nap minden percében ostorozza. Úgy dönt elmegy a helyről, Milla testét otthagyva. Elindul, de csak felmegy a szobájába és lehoz 2 üveget tele whiskyvel. Lekuporodik a falhoz és szépen lassan elkezdi a whiskyt betermelni. Majd meggondolja magát és elindul lefelé a városba.*

*Lestat töpreng.* -Feltartottam az ellenséget ameddig csak lehetett... de azt nem várhatják el tőlem hogy az életemet is adjam, mint Milla. Evertel még elboldogultam, de Rex már túl nagyfalat.- *Kis koncentrálás után elteleportál a teremből.*

-Emberek, hé! Hová mentek?!-meglepetten látja, ahogy a fiúk elhúzzák a csíkot, otthagyva őt kérdéseivel, mintha nem is látnák. Lelépnek, mintha mi sem történt volna..
Csupán a holttest marad itt, ékes bizonyítékául, nem ő halucinált, mikor a harcot élte át..
Arcát ahirtelen fellángolt düh torzítja vicsorba, ahogy a srácok eltűnnek, majd ismét felölti farkas alakját, s körül szimatol a teremben, remélve , hogy valami nyomra bukkan.

* Bia és Nataniel az árnyak világára érkeznek, miután átesnek a kapun. A végeláthatatlan síkságon sötétség uralkodik, ami azonban nem a fény hiányából adódik, hanem kavargó árnyak mennyiségétől. Bia érzi hogy az árnyéksík teljesen elszívja az erejét a varázslatokhoz szükséges erő nincsen jelen az elméjében. Döbbenve tapasztalja hogy ereje szinte arra elég hogy mozgassa a testét varázsolni sem képes. Bia szeme az előtte álló Natanielre néz aki jóízűen nevet.* - Drága Bianka üdvözöllek szerény otthonomban. Szeretném ha elfogadnád a vendégszeretetemet.-* Nataniel a földön fekvő vezérhez lép és miután a semmiből egy ketrecet teremt belezárja Biát. – Most sajnos fontosabb dolgom van, de ígérem nem hagylak társaság nélkül.-* mondja a lánynak.*- Vigyázatok rá, ha megszökik valahogy nem leszek elnéző veletek.-* szól a kavargó árnyaknak, amelyekből négy a ketrechez lép és Bia félelmeiből alakot öltenek. Nataniel a kapuhoz lép és vissza utazik a kastélyba majd Milla lefejezett testéhez lép. Hangosan kántálni kezd egy olyan nyelven amit ez a sík még sosem hallott. Az árnyak összesűrűsödnek Milla teste körül. A lány teste megremeg és az élet lassan visszatér Milla testébe a sérülések teljesen begyógyulnak. Nataniel a tökéletesen vissza tért lányhoz lép.* - Látod elvettem az életed és adtam helyette egy másikat. Kicsit megváltozott benned pár dolog de ez nem hiszem hogy zavarni fog.-

*A szemei kinyílnak, a pupillái kitágulnak. Milla feléled, de a szemében már nem az a nyugis érzelem él, hanem egy harraggal teli tűz. Ami arra készteti a lányt, hogy öljön meg mindenkit, aki neki fájdalmat okozott...*
-Köszönöm... *mondja kissé gonoszkás hangon, de a szándék az kedves lett volna. A lány feláll a földről, és körül néz magán, majd hirtelen eszébe jut minden...A harc a halála, amire Milla úgy bepöccen, hogy egy hatalmasat belever a falba, ami elkezd néhány helyen omladozni. A lány szemében harag és gyűlölet él...ugyan a háborút már teljesen másképp képzeli el, de nagyon ingerült lesz, ahogyan vissza emlékezik. Hogy a halott testét képesek voltak itt hagyni napokig.* ~Se Evert sem pedig Lestat...úgy tűnik mind a kettejüknek csak egy tárgy voltam~ *mondja magában s a szemében még mindig gonosz tűz ég. Az arcán pedig harag tükröződik. Milla teljesen más lett. Meghalt, és mikor újáélesztették ugyan ujjá éledt. De az igazi énje örökre halott marad...*