Falkavezérek & Mesterek Lakosztálya

*diadalittas fény villan a szemében, de nem szól Bia érzelmi kitörésére, mert számára ez annak tűnt, hiszen nem megszokott az efajta a tanítványától* arra nem gondoltál még, h nem csak Cubcry az, amit elveszíthetsz? *megsemmisítő hangnem*

-Tudom hogy Jade közel került ahhoz, hogy megtalálja az elrejtett kastélyt ami hatalmas hátrány. De azon kivül hogy a démonokat észrevétlenül tartom távol még az erdőtől is azon kivül nem tudok mást tenni. Már ha erre gondolsz. De ha nem akkor fejsd ki nyugodtan.
*Nem néz mesterére, arca elkomolyodik, kicsit változik az arckifejezése.*

- látom még mindig nem értesz. nem azért vagyok itt, h bármit is én magam tegyek, hanem hogy támogassalak, és esetleg megoldhatatlan ügyeket magamra vállaljak. eléggé megalázó ez így is számomra, ne feszítsd túl a húrt.

-Akkor egyedül csak én vagyok a tudatlan!
Nem akarok most kirakósat játszani veled arról hogy mit kéne és mit nem kéne tennem szerinted! Ha annyira kéen valamit tennem akkor azt áruld el, mert nem akarom most itt a szavaid hámozgatni!
*Mondja kicsit kitörve magából, szeme egy pillanatra feketére változik majd vissza, ez egy jel Sarahnak amit Bia természetesen ismét nem érezz, leül a kipárnázott ablakpárkányába majd kinéz az ablakon.*

*pár percig néma csend* nem akarok viszályt kelteni Bia, úgy vélem itt az ideje végre Mester-tanítvány kapcsolatot kialakítani. a multkor, mikor a bestiánál segítettem, már megalapoztuk a kölcsönös tiszteletet, talán nem lenne olyan nehéz az elkezdett utat végigjárni. *halkan beszél, és szavai komolyak*

*Pár percig ismét néma lesz, a nap már nem fénylik így csak egy gyertya világitja meg a szobát, annak ellenére hgoy van lámpa. Bia arca eddig látszodot de fejét msot lefele fordítja és most olyan lesz az arca mint ha valami rosz énja törne ki belőle és tombolna.*
-Nem tudod elfogadni hogy én már nem azt az utat járom amit leterveztél nekem? Én járom a magam utját, elfogadhatnád és végre más is elfogadhatná hogy nem fogom ugyanazt az utat járni amit már több vezető is végigtaposott.
*Hangja nagyon rideg lett hirtelen minden rosz energia szinte sugárzik belőle. Nem jó ez így.*

*hűvös szellő suhan át a szobán, majd erősen Bia arcába vág a légörvény. reméli, h ezzel lenyugtatta valamiképpen ezt az énjét, ha nem, akkor kezdhet félni saját tanítványától* nem arra kérlek, h azt az utat járd, amit én választottam neked, hanem hogy legyen végre béke kettőnk között. akár mit is teszel, és akármilyen hatalmasnak érzed magad, mert van egy falkád, akkor is az én tanítványom vagy a vérem ott csörgedezik benned... és ezt nem tudod meghazudtolni.

*Nem nyugszik le, mivel nyugodt, csak más része mutatkozik msot meg.*
-Nem érdekel hogy mit gondolsz arról, hogy erősnek hiszem magam vagy sem. Nem vagyok erős, tudom hogy megvan bennem ami kell, de nem tudom előhozni mivel nem vagyok elég erős hozzá! Épp ez a baj! Felőlem aztán lehet béke, de sose leszek elégedett magammal, mivel nem látom mástól az őszinteséget, amit tőled várnék el a legjobban.
Sosem meséltél arról hogy milyen volt a multunk, hogy milyenek voltak a szüleim! Sose osztottál meg velem semmit! Mindig csak titkolodzól előttem mindent! Mindig is gyűlöltél, még ha azt is mutatad ki hogy elfogadsz olyannak amilyen vagyok! Utállak!
*Mikor kimondja az utolsó szavát már könnyes szemmel pillant mesterére vissza, majd kezét előre löki és az ablaka annyira kicsapódik hogy az már széttörik, de nem érdekli, szélsebesen ugrik ki rajta és mint mikor kicsi volt szinte bugdácsolva rohan az erdőbe. Nem érdekli hova, csak messze mindenkitől.*

*nagyot sóhajt, jól tudja, h a fejéhez vágott vádaknak van igazság alapja, ám nagyon nem tetszik neki ez a helyzet. mit is tehetne? vár egy kicsit, míg lenyugtatja saját magát... aztán Bia után ered, követve nyomait*

*Részeg éjszaka és egy pirosló fehér ing ami szakadozottan lóg Michaelen.
A farkas ösztöne vissza vezette a kastélyba. Ez most fordult elö elöször, hogy anyira ki üsse magát, hogy az össztnei lépjenek életbe újra és biztonságba vigyék. Most rohant átt arcán egy elmerogyantra jelemzö vigyor az elözö napokra tévedö gondolatok miatt. Aztán valami ért régi szobájába tényferget be ahol le vetette koszladt ingjét és fel vett egy fekete kötöt pulóvert.*
~Na fene még mindig kajás vagyok.~
*Gondolatol hajtva le csörtetett a konyhába.*

*Visszatér a szobájába majd leül a dolgozóasztalához és könyvek halmait veszi elő és tanulmányozgatja őket.*

*Megérkezik és úgy dönt megkeresi Biankát.Felmegy a szobájához bekopog majd kinyitja az ajtót és meglátja szerelmét.Odamegy odahajol az arcához.*-Szia.Mit csinálsz?*Nézi a könyveket amik megint azzal a régi nyelvel van írva amit hála Biankának már eltud olvasni és értelmezni is.*

*Ahogy meglátja Lauren arcát a keze meglibben és a könyvek egytől egyig becsukódnak. Kicsit meglepődik majd észbekap. Nagyon elmerült a gondolataiba.*
-Szia, mond mi kéne?
*Kérdezz rá mikor elfordul az asztalától Laurent meg kicsit óvatosan ellökdösve az asztaltól.*

-Semmi csak megnéztem hogy jól vagy e.MIt rejtegetsz?Na muti hadd nézzem én is.*Úgy viselkedik mint egy kis gyerek majd leül az ágyra és a lányra néz.*

-Nem gyerekeknek való.
*Mondja kacsintva hogy ne legyen feltünő majd probálja terelni a témát.*
-Még valamit szeretnél e azon kivül hogy tud a jól létem?
*Leül mellé és add neki egy csókot.*

*Viszonozza a csókot.*-HÁt szeretném ha tanítanál nekem valamit.*Mosolyog majd hátradől az ágyon és a plafont bámulja közben várja a választ.*

*Halvány mosolyra húzza a száját de most nem osztja meg gondolatait.*
-Rendben van, akkor most fuss le a lépcsőn és figyelj meg mindent ahol mész menj egészen a kétszárnyú ajtóig, majd gyere vissza. Ne csalj mert az ablakomból látom az ajtót.

~Nem értem mindegy.~*Leszalad a lépcsőn megfigyel mindent a képeket a falon és a szobrokat a növényeket majd elér a kétszárnyú ajtóhoz vár egy kicsit aztán viszamegy a szobába.*~Vajon ez most mire volt jó?~

-Remélem mindent megjegyeztél.
*Majd mögé megy és egyik kezét az arca előtt elhúzza, közbe nyugtató, kedves, lágy és halk hangon beszél.*
-Most hunyd le a szemed, majd koncentrálj arra hogy végigfutottál a lépcsőn. Minden pontott játsz el önmagadnak, majd mikor megérkeztél a kétszárnyú ajtóhoz, ott állj meg és pár másodperc múlva nyisd ki a szemed.

*Becsukja a szemét és erősen koncentrál.Fejében végigjátszódik az ami pár percel ezelőtt volt.Megint látja a képeket majd az ajtót.Mikor ottvan az ajtónál kinyitja a szemét és nagy meglepetésére ott van az ajtónál.*~Wow.Ez most mivolt?~

*Azóta már beült az ablakba majd kinéz Laurernre egy mosolyal.*
-Kitünő! Akkor most gondolj arra hogy milyen volt itt állni előttem.
*Ott marad az ablakba és megvárja míg Lauren visszateleportálja magát.*

*Visszagondol arra hogy milyen volt ott a szobában főleg a csókra gondol elsőnek aztán a szoba kinézetére .Ezt min becsukott szemmel gondolja magában.Aztán erősen koncentrál majd kinyitja a szemét és ott ál Bianka előtt aki az ablakban ül.*

-Tökéletes. Ez a teleportálás művészete. Ha sokat gyakorolsz akkor már úgy is sikerül majd teleportálnod hogy nem kell végigjárnod az utat amin keresztül eljuthatnál a végállomásodhoz és természetesen a megtett táv hossza is fog fokozatosan nőni. Remélem nem fáradtál ki mert akkor lépünk a következő szintre.
*Mondja nyugodsággal arcán ahozz képest hogy elég veszélyes tud lenni a következő rész.*

-Nem fáradtam ki.Rendben*Mosolyog és visszaleül az ágyra és várja a feladatot.*-nah és mi lessz az?*Kérdezi kiváncsian.*

-Ha őszinte akarok lenni, nem akarom tönkretetetni ezzel a feladattal a szobámat. Így... találkozunk a párbajteremben.
*Ezzel eltünik.*