Cubcry Forest

-Hector...
*mondja ki a nevet mint aki csak ízlelgeti, és közben gondolkodik*
-tehát ha démon vagy...
*gondolkodik (igen, azt is tud)*
-a nevem a fejemből olvastad ki nem?
*csillan meg két fekete szeme.*

- Hűűű, milyen okos vagy... igen onnan, és nem pedig abból, hogy megmutattada diákigazolvábyodat, amikor megláttál... *gúnyolódik ismét, most már rossz ötletnek tartja, hogy megszólította a lányt, túlságosan fiatal még ahhoz, hogy Hector hosszú távon el tudja őt viselni, és ha megunja, akkor nem neki fog fájni a következmény* Egyéb óhaj sóhaj?

~nincs is diákigazolványom.... azzal már rég bebuktam volna a szökős tervet~
-semmi óhaj, semmi sóhaj...
~ha a démonok ilyenek inkáb leteszel róluk...uncsi uncsi uncsi~
*10 éves fejjel hogy lehet másként gondolkodni?*

- Fantasztikus... azt hittem, kérni fogsz vattacukrot is tőlem... de így mingyárt másabb a helyzet, szóval, én mennék is. Nem mondom, hogy örültem a társaságnak, túl kicsi vagy még ahhoz, hogy örömömet leljem benned.... de van egy olyan érzésem, hogy még látjuk egymást, talán akkor megváltozik a hozzáállásod egy-két dolgohoz. Szóval, jóéjszakát KISLÁNY... és vigyázz a sötétben! *hangja egyre távoldodik, majd el is tűnik Elietta szeme elől*

-remek... legalább azt mondtad volna meg hogy hogyan találok ki innen....
*kiáltja dühösen aztán elindul valamerre nem félve a rémmesékről a furcsa lényelről*

*Megjelenik az erdőben, nemmessze a várostól. Az eső ismét szakad, s már szinte mindenhol úszik a víz. Köpenye nélkül már teljesen elázott, de ez most furcsamód jól esik neki. A sárkánnyal töltött idő alatt visszagondolt a múltra. Mikor megérkezett, s olyan tudatlan volt. Hajtotta a kíváncsiság, a vágy az új dolgok megismeréséhez. Visszaemlékezett arra, mikor hibrid volt és szabadon szárnyalhatott Igézővel a fák felett. Úgyérzi most ismét az az életrevaló gyermek. Egy magasabb sziklára felmászik majd letérdel rá és lehorgasztja a fejét. Hamarosan elerednek könnyei, melyek egybeolvadnak az esővel és úgy csattannak szét a szikla kemény tetején. Eggyáltalán nem szomorú, sőt most érzi magát igazán szabadnak. Minthacsak várna valakire. Egy személyre... aki változást hozhat az életében... egy jelre...*

*Miután Elenával beszélt, visszament a szállására. aludt stb.most meg megin itt van hog azért már mégiscsak legyen valahol. mert azért kell lenni valahol nem? valahool távol a sok hülye embertől.*

*Lestat ma egész álló nap gyakorolt. Testén több helyen is sebek tátonganak. Kapkodva veszi a levegőt és egy kissé izzad is.*
-Nah... azthiszem ennyi elég lessz mára.-
*Kezét előrenyújtja és koncentrálni kezd. A környezet hirtelen megelevenedik, és mindenhonnan porszem méretű mágiagömbök kezdenek szállingózni. Ezek a környezetből származnak... a növények energiái, amiket most Lestat arra fordít, hogy önmagát gyógyítsa meg velük. A sok kis porszemek végül egybeállnak a keze előtt és egy kb 5cm átmérőjű gömb lessz belőlük. Lestat megfoglya a gömböt, majd lassan közelemeli magához. Száját kitátja, amiből kivillannak a hófehér farkasfogak. A gömböt benyomja, majd miután becsukta a száját, egy nagy nyeléssel elis intézi a dolgot. Kifújja magát, majd nekidől az eggyik fának.*

*valami furcsa hangokat hall.*
~jesszusom... ki ez a nem normális?~
*nah ez megint jól kezdődik. elindul les felé hogy meglesse él e még*

*Halk hangokat hall, de annál hangosabb gondolatokat.*
~Nah márcsak ez kellett... mégeggy idióta ember.~
*Leül, majd tovább fülel. Tudja hogy felfedezték. Akár elis teleportálhatna... de még előbb felkell dolgozni az energiagömböt.*

-szia te nem tudom kivagy.
*köszön vékony, de nem fülsértő hangon. igazán gyerekes fejet vág. most teljesen abnorm kedvébe van így valami emberi stílust vett magára csak mert kíváncsy kivel van dolga. van egy olyan sejtése hogy nála erősebb valakit talált*

*Erre a szép kis köszönésre furcsa fejet vág, majd felkel, és leporolja magát.*
-Szia. Hidd el énsem tudom hogy kivagy.- *Köszön vissza ugyanolyan értelmesen XD.*
-Hogy leküzdjük ezt az akadájt elmondom a nevem. Lestat. Örvendek hölgyem.- *közben aprónyit meghajol.*

-hát én asszem Elietta...
*néz enyhén furisan...*
-azta... te nem tévedsz el ebbe a nagy erdőbe ilyen későn?
~én asszem megint eltévedtem~
*huzza el száját *

-Ööö... nos nem. Sokat vagyok az erdőbe és már kiismertem.-
*Közben a sebei lassan húzódnak össze. Érz ia lányon hogy volt már dolga démonnal, ezért nincsis sok kedve titkolni fajtáját.*
-Tudod én egy vérfarkas vagyok. És köztudott hogy nem szokásunk csak úgy eltévedni. Persze te ezt nem tudhattad.-

-hátha annyira köztudott mint amennyire mondod, tudnom kéne. de mivel nem tudtam eddig nem is annyira az. de mostmár tudom.
~de furi... lazán bevállalta hogy vfarkas.~

-Nem... nem farkas, vérfarkas... érted?-
*Közben mutogat az ujjával, mint egy professzor.*
-Te pedig egy démonnak készülő lány, ha jól sejtem.-
*Közben megtörli az orrát, jelezvén hogy érzi a lány szagában a démont.*

-bizony. bár lehet hogy Elena csak szórakozik velem. kiudhatja mit alar pontosan? te ismered?
*néz rá érdeklődően.*
~vérfarkas is és jó arc is... nah még ilyet~
*szörnyülködik magába*

-Elena? Hmm... nem ismerős. Pedig van pár démon haverom.-
*Kissé elgondolkodik, majd a lányra néz.*
-Ha jól hallottam az előbb eltévedtél, esetleg segíthetek hogy visszatalálj a városba?-

-ha vissza kísérsz elköszönök.
*mondja kuncogva.*
-felőlem mehetünk!!!
~haladjunk mááárˇ.... unatkozok ><*

*Elindulnak, majd 15 perc alatt kiis érnek a város széllére.*
-Itt jólessz, akkor én mennék is. Viszlát.-
*Megkezdi a vérfarkassá válást. Lassan átváltozik, majd még pár villantást vet a lányra, mielőtt bevetné magát a sűrűbe.*
~Még találkozunk...~

*int egyet köszönés képp aztán lelép*

*az erdő sűrűjében... ott, ahová senki nem meri betenni a lábát, mert veszett vérfarkasok védelmezik a területet, akár az életük árán is... ott áll egy Citadel... egy hatalmas, égbetödő torony, sötét árnyékként emelkedve ki a földből. Már nagyon régi... még a mágusok hatalmának idején építették, hogy innen is belássák a völgyet, és az esetleges támadásokat időben észrevehessék... Éppen ezért olyan fontos hely ez a vérfarkasok számára, hiszen itt esett az utolsó csata, köztük és a mágia tudói között, amit elbuktak az emberek...
Shy a Citadel tetejére teleportálta magukat. Minden félelem nélkül - miután elengedte a férfi kezét - kisétál az építmény legszélére. Lenéz az alattuk elterülő halálos mélységbe. Eddigi élete során még csak egyszer járt itt, viszont van egy olyan érzése, hogy kedvenc helyévé avatja majd. Mosolyogva fordul a vámpírocska felé*
- A nevem Shyama...

*Amon már megse lepődik azon,hogy megint eltűntek,körbenéz az ismeretlen épület tetejéről.Nem valószínű,hogy ide követni fogják a vámpírok,ránéz a nőre majd ismét a vidékre ami szinte magával ragadja a fiu tekintetét.*
-Üdv Shyama,az én nevem Amon.Nagyon szép hely.*jegyzi meg miközben körülnéz.*

- Tudod, mi a legszebb benne? Az, hogy számodra halálos...
*mosolya egyre inkább válik a barátságosból szadistává, de nem tehet róla, ha van számára játszópajtás, akkor mindig ilyenné alakul, és mot Amon szereplő Shy színdarabjában*
- Ugyanis ez a hely a farkasok területe... igaz, az erdőnek csak ezen része, hiszen a többi a démonok kezén van, de itt kérlek, minden pillanatod lehet az utolsó. Ha lenézel, láthatod a sziklálat, mind a négy égtáj felé el van egy-egy helyezve. Az jelöli a territóriumot. Az ide belépő vámpírok cafatokban végzik. De ne aggódj, amíg velem vagy, max én végezhetek veled. Ide úgy sem mernek felmászni azok a kutyák... hiszen félnek a tornyba zárt hatalomtól.
*csevegő hangnem, semmit el nem áruló tekintet, csak a gúnyos... kárörvendő mosoly ül ott azon az angyalinak aligha nevezhető arcon.*

*Amon nem fél már annyira a nőtől az előző napok borzalmai után,inkább a tájban gyönyörködik és szemével követi azokat a helyeket amikről a nő beszél.*
-Hm...érdekes hely,és te is az vagy.Mit akarsz tőlem tulajdonképpen?*megpróbálja kifürkészni a nő arcából a választ a kérdésére.*