Darkness\'Child városa

* Nashua bátortalanul, kételkedve lép egyet az ajtó felé. Az angyali hang a túloldalról hallatszik, de az erő, mely a házból árad, megrémiszti. Mély levegőt vesz, mintha számítana is valamit ez egy halottnak... Lassan fogja meg a rozoga kilincset, és nyit be az ajtón. Az angyali hanghoz, angyali látvány járul... Csak hátulról látja a nőt, de így is olyan, mint valami szomorú tündér. Tesz egy bizonytalan lépést felé, majd megáll.*
- Bonsoir madame... Je suis désolé... Ah... Sajnálom, hogy megzavartam. Én csak valami számomra eddig ismeretlent éreztem... - *Nashua franciául szólt hozzá az elején, mint mindig, ha valami erős benyomás éri. Ilyenkor hajlamos megfeletkezni magáról. Most a nő iránti csodálata miatt hagyták cserben a szavak...*

Lassan kinyílik az ajtó, ám még mindíg nem fordul meg, csupán nyugtázza, az érkező szava szerint cselekedett.Nem számított látogatóra ezen az estén. Emlékezni tért vissza, és megerősíteni önmagába vetett hitét.
Az ajtón át beszökik a kinti gyér fény, ám a szoba homályát vajmi keveset enyhíti.
-Ismeretlent.. mondd csak, félsz az ismeretlentől?-hangzik a kérdés némi sötét színnel, ám továbbra is nyugodt hangon, ahogy a nő lassan szembefordul Nashua-val.
Különös szemei az érkezőt vizslatják. Mélyük most tisztán tárul fel. Kíváncsiság..sötétség..és egy árnyalanyi szomorúság.

* Nashua megütközve mered a nőre, jobban mondva annak szemeibe. Hihetetlen mennyi érzelmet lehet kiolvasni, egyetlen röpke tekintetből. És még csak nem is kell hozzá különleges képesség. Nashua nem fordítja el a tekintetét, állja a nő szemeinek varázsát.*
- Nem félem az ismeretlent... már héthatáron túl lennék, úgy futottam volna, ha félnék - * válaszol és megtartja kettőjük közt a pillantást, nem akar félrenézni, nem akar más látni, csak azokat a hihetetlenül gyönyörű szemeket. Azon a hihetetlenül gyönyörű arcon...*
- Kit tisztelhete önben?

Nem rejti el az érzelmeket.. kívánja, hogy lássa őket Nashua.Talán megfut, talán valami botor hibát vét, mint a gyengék sokasága, s ő ismét egyedül maradhat gondolataival.
Reményeiben azonban csalatkoznia kell. A fiatal állja a pillantását, s Igéző erre alig látható halvány biccentéssel válaszol, miközben ajkai halvány mosolyra húzódnak.
Elfogadja inmár, hogy estéje nem fog magányban tellni, s nem küzd ellene.
-Igéző vagyok. Az Ezeréves. A Megkerült és Elveszett. E helyek vámpír gyógyítója.-szól a komoly bemutatkozás. Minden szava erőt hordoz, ám bennük ott bujkál a ki nem mondott kérés, mely Nash bemutatkozását várja.

- Mon nom est Nashua Lamont - *mutatkozik be, és mélyen meghajol hozzá. Még így sem néz félre, fejét felszegi, hogy ne érjen véget ez a különleges pillanat.*
- Nekem nincs ekkora múltam, mint önnek madame... Csak nem olyan rég ragadott el a halál - * Nashua lép egyet a nő felé, most már a nevét is tudja. Igéző. Találó név...
Még egy lépés következik, veszélyesen közel kerül Igézőhöz. Elveszett azokban a csodás szemekben, az egész arcban, a nő lényében...*

A meghajlásra bólintás a válasz, s úgy tűnik, eme udvariasság kedvére való.
-Hiába vagy ifjú, úgy tűnik, több vagy, mint a nálad jóval öregebbek, kik elfeledték, milyennek kell lennie egy igazi vámpírnak.-csóválja meg lassan a fejét, ezzel szakítva meg a pillantást.
Régen járt már a kastélyban, de tudja, mit találna. Vannak mesterek.. vannak vezérek, de a régi nagy erő mintha szunnyadna bennük, hiába bírnak csodás képességekkel.
Ahogy Nash közelebb lép, ismét ráemeli tekintetét.
-Ki volt a teremtőd, ifjú?

* Mikor a kapcsolat megszakad, Nashua bambán, pislogva néz körül. Közel volt a nőhöz, nagyon közel. Ez még barátok közt is tiszteletlenségnek számítana, de nincs ideje hátrálni. Tekintetük megint találkozik, Nashuát pedig újra csodával tölti el az amúgy is gyönyörű nő.*
- Darien... Atyámat Dariennek hívják - * suttogja bénultan.*
~ Mi van velem...? ~

-Darien-ejti a nevet lágyan, elgondolkozva. Ezer év emlékei között kutat, eredménytelenül. Halál utáni létük úgy tűnik más utakra vitte őket.
-Nem ismerem, ám jól választott, s más nem számít, ifjú Nashua.-elfordul, s ellép, arrafelé, hol az árnnyal küzdve valaha oly kiszolgáltatottan hevert.
-Nem számít a család.. nem számít a nép.. békeidőben ideaként tűzheted kopjádra a létezésük, ám a bajban magadra maradsz. Talán akadnak, kik megpróbálnak segíteni. Áldozatokat hoznak.-lágyul el a hangja, felidézve mennyi vért vett a farkastól.
-De a küzdelmeid magadnak kell megvívnod. Kergethetsz illúziókat. Élhetsz éber álomban, de előbb-utóbb a vámpírlét magánya vár rád is. Nem arra születtünk, hogy falkában éljünk, mint a korcs kutyák.-néz vissza ekkor ismét a fiúra.

- Addig nem várok... Egy célom volt csak, mikor idejöttem. Elegetet tenni anyám kérésének. Felkeresni és elpusztítani azt a vérfarkast, aki elvette őt tőlem... Ha megtalálom, lelkem megnyugvásra talál. És nekem már nem lesz helyem ezen a világon... - * Nashua ökölbe szorítja kezét miközben beszél. Maga sem érti miért nyílik meg ennyire Igéző előtt. Fájdalom és keserűség járja át. Szomorúan néz a nő szemébe, szinte már esdeklően. Tökéletes csend veszi körül őket. Nashua elgyengül, izmai elernyednek. Megfogja a nő kezét, ami olyan, akár a hideg márvány, mégis érzi az ellopott életet, amint hevesen lüktet vénáiban.*
- Ha elvégzem a feladatom, nekem távoznom kell ebből a világból... Nem élhetek így. Mások vérén, kárhozottan... nem megy.

Szótlanul hallgatja a szavakat, majd csak nézi az elszánt arcú ifjat némán, hosszan.
Majd keze, melyet Nash fogott meg, puhán rákulcsolódik az övére, és rázárul, óvón, védőn, s egy pillanatra felrémlik benne az idegen érzés, melyet Lestat megpillantása keltett sok ideje már..
-Mestered jól választott.. de nem tanított jól.-szól halkan.
-Kellenek a célok.. ép elméd nélkülük nem őrizheted soká. Ha egy farkas elpusztítása a cél, ám legyen, megnyugvást azonban nem fogsz lelni.-mondja
-Tudom jól.. Atyám a kezem által pusztult, bosszúból. Elvett tőlem mindent, mikor vámpírrá tett. Mindent.-keze megfeszül egy pillanatra, majd elernyed ismét, s némi szünet után igéző folytatja.
-De többé nem kaphattam vissza, amit elveszítettem.-sóhajt
-Vámpírrá tenni valakit, s magára hagyni, anélkül, hogy megértené, minek lett részese, súlyos vétek. Ifjú vagy.. tudatlan még.. úgy hiszed, ember.. s eként ítéled meg magad. Olyan korlátokat emelsz, melyeknek nem szabadna állnia.-lágy hangon szól, majd ismét szünetet tart, talán igyekszik megfogalmazni magában, amit mondani kíván.
-Mióta vámpírrá lettem, nem fogadtam tanítványokat. Hajdan én is úgy hittem, vámpírrá lenni, mások vérén élni, gonoszság, s kárhozottként jobb a mielőbbi pusztulás.. s való igaz.. egy vámpír túl bizarr, hogy éljen.. ám túl ritka, hogy meghaljon.
Nashua, vámpírként már nem kötnek az emberi szabályok. Több vagy náluk. Ragadozó, ki nem lehet meg anélkül, hogy vadásszon. A vámpír léttel, valami örökre megváltozott a természetedben. Nem tagadhatod meg a vérivás vágyát, különben megőrüsz és mészárlásba kezdessz.
Mondd csak, gonosz lenne az oroszlán, amiért elejti a zebrát, noha ereikben épp olyan vöröslő vér folyik? Kárhozottá tenné a tény, hogy enged a természetének, s ezáltal túlél, és fennmarad?
Nézz körül a világban, ifjú. Minden mindennel összefügg.. apró, kényes egyensúlyok alakítják napjainkat. Ahol nincs ragadozó, ott a zsákmány is pusztulni kezd, miután tönkretette környezetét.
Ha nem vállalod fel vámpír mivoltod, akkor válsz kárhozottá. Kishíján elpusztultam emiatt. Nem sokon múlt, hogy megmenekültem attól, hogy egy árnylény kebelezze be lényem, erőmet téve ezzel magáévá. Ha úgy lett volna, nekem már vajmi keveset számítana.. de a világra szabadult volna a bestia, s pusztítása végigsöpört volna a városokon.
Vámpírrá váltál, s ezzel különös erő jutott a birtokodba. Ha felvállalod, segítőddé lesz, és a vérszomjat is megzabolázhatod.. ám ha eltékozlod, s értelmetlen pusztulásba rántod önmagad, sokkalta rosszabb dolgokat szabadíthatsz a világra. A gonosz lelkeket vonzzák ez ilyen teremtmények.
Nem hagyhatod, hogy megkaparintsanak. Hatalmat kaptál.. de felelősséget is vele.

* Nashua itta magába a nő minden szavát. Súlyos gondolatok voltak, de el kellett ismernie, hogy ennek a nevéhez méltó szépségnek, igaza van. Másik kezével is megfogja Igéző kezét. Gyengéden, szemérmetlenül úgy, ahogy a legszerelmesebb szerető sem képes rá. Behunyja szemét, próbálja elfogadni a sorsát. Ezt a fájdalmas, kétes létezést. Amig él nem fogja megérteni... de elfogadni, beletörődni muszáj. Ha megtagadja sorsát... akkor válna igazi szörnyeteggé? Mi ő most...?*
- Igéző... - * nyögi elszorult torokkal, közben a gyengédség eltűnik és kétségbeesetten szorítja azokat a törékeny kezeket. Támaszra van szüksége, védelemre a világtól. Fejét a nő vállára hajtja, halkan sír... Mérhetetlenül szégyeli magát, hogy bánatát, fájdalmát egy hölgynek kell elviselnie. Fordítva kéne lennie. Most érzi csak igazán, milyen gyenge. Mennyi minden van meg ebben a csodás teremtésben, amiről ő még csak nem is álmodhatott soha.*
- J'ai peur, j'ai peur... Hazudtam, félek mégis. De nem tőled, nem a világtól, nem holmi vérfarkasoktól... én magamtól félek. Attól, ami bennem van. Hogy eluralkodik felettem, elnyomja régi énem, és csak pusztítani akar.. Ölni, egy kielégíthetetlen vágy után epedve... Félek nem tudom irányítani - * Nashua észre sem veszi, hogy letegezte a nőt. Ha észre vette volna, zavarában nem beszélt volna ennyit a félelmeiről. Könnyei végigfolynak az arcán, rá egyenesen Igéző vállaira. Ott aztán mohón szívja be a lenge ruha puha szövete. Amit ezután tesz, legbizarabb álmaiban sem merte volna. Őt keményen nevelték, szolgasorban tartották, beléverték a tiszteletet. És ettől nem tud szabadulni... Néha már nevetségesen udvarias és tisztelettudó.
Elengedi Igéző kezeit, és Nashua a karjait a nő kecses dereka köré fonja. Nincs hátsó szándék, sem eltitkolt vágy, egyszerűen csak érezni szeretné ezt a tiszta, de mégis a szemében bűnös lényt. Remegve fújja ki a levegőt, nem is tudja mióta tartotta vissza. Teste már nem kiállt szüntelen levegő után, mikor nem lélegzik. Csak a látszat kedvéért teszi, mint most is, de kivételes érzés ez is. Az élet egy apró formája még benne él. Még ha csak hazug álom is...
Így marad, ölelve ezt a meseszép látomást, közben már apadnak a könnyei. Kisgyermeknek érzi magát Igéző mellett, de egyáltalán nem bánja. Szorít az ölelésen, arcát belefúrja a nő nyakába. *

-Mondd, Nashua-lágyan, szeretőn hagyják el a szavak ajkait, miközben már mindkét kezük összekulcsolódott, mintha egymástól várnák a káoszban a biztos támaszt. Igéző kész volt megadni a pillanatnyi megnyugvást az ifjúnak, noha tudta, szavai által felvetett kérdések kínzón száguldhatnak végig rajta.. Apró örvényekként, melyek szökőárakat kavarnak.
Végül a fiatal vámpír túl jut erején, ám Igéző nem veti meg könnyeiért. Ő is végigjárta az útját, s kishíján odaveszett, nem volt hát joga felróni e pillanatnyi gyengeséget. Azt remélte, szavai segítségére lehetnek Nashnak.. segítségére, hogy rájöjjön, ki is a vámpír Nashua, ki az ember örökébe lépett.
-Önmagadtól félni, a legkevésbé megvetnivaló. Nehéz meglátni, ám a győzelem kulcsát is rögtön a kezedbe helyezi, ha erre ráébredsz... de nagy erő kell, hogy szembe merj nézni önmagaddal. A hamis lelkek képtelenek elviselni a tükröt, melybe bele kell pillanatniuk ehhez.-lágyan susogó szavak
-A régi éned, ne félj, az újban tovább él. Mondtam, több a vámpír, mint a hajdanvolt ember.. véletlenül sem kevesebb. Nem vehet el többet a mohó éhség, mint amit te magad adsz önként. Ölni, pusztítani, s elhatalmasodni feletted csak akkor tud, ha magad adod meg rá az esélyt. Néha.. Nashua, néha túl könnyű a hőst játszani, s a világra terhelni a felelősséget, miközben feladod a küzdelmet, s hagyod, hagy szabaduljon el az éhség. Ha erős vagy, kitartassz, nem lesz baj.. Márpedig te, Nashua, erős vagy.. ifjú fejjel is.-érzi a könnycseppeket, melyek a ruhán át hideg bőréig szivárognak. Furcsa kettősség, ahogy az emberektől lopott meleg vér, a hideg könnyek találkoznak a kicsiny bőrfelületen.
Nem mozdul, mikor Nash elengedi kezeit,s hagyja, hogy azok a dereka köré fonódjanak.Ahogy Nash kifújja a levegőt, karjai lassan megindulnak felfelé, s átkulcsolják a vállakat, vígasztalón.. ez a mozdulat ismét felidézi azt a különös, régi érzést.. az anyaságét..
-Nashua-suttogja, ahogy arcát a nyakába fúrja az ifjú lény.
-Nem tudom, jól teszem-e.. de úgy hiszem, ha meglátod, erősebben ébredsz ismét öntudatra. Úgy hiszem.. -némi bizonytalanság hallatszik hangjában, ahogy csendesen beszél.
-Ha megérzed, milyen felelősséggel jár, vámpírnak lenni.. magadban is biztosabb leszel. Erős vagy, Nashua.. ne fog összeroppantani.-egyik keze kikúszik az ölelésből, s egy pillanatig csak nézi az ezüst körmöket, melek most is egy különös növény anyagával vannak preparálva.
-Légy erős... bocsáss meg.-azzal az ezüst körmök belevágnak Nash húsába. Apró sebeket ejtenek csupán, de álmot hoznak.. az álom pedig, e helyen, hol a régi árnylény Igézőbe olvadt, s apró, gonosz szellemek kószálnak, megnyitja a kaput a világok között, hogy a fiú is láthassa, érezhesse őket.
Igéző lassan leereszti a teste a földre, és kisöpör egy kósza tincset az alvó szeméből.
Sokáig áll és figyeli őt, ám tekintete már mást is lát.. a gyülekező apró, gonosz lényeket, kik azt remélik mohóságukban,hogy magukba olvaszthatják a fiú erejét.
Igéző azonban ügyel arra, hogy ne kerülhessenek túl közel, s ne árthassanak neki..
Talán órák peregnek tova, végül Igéző védelmet von a fiú köré, s lezárja a világok közti vékony határt. Az apró lények végképp eltűnnek, s Igéző ismét lenéz Nashre.
-Remélem.. megértetted, erős, ifjú vámpír..-azzal hangtalan léptekkel elindul, hogy elhagyja a házat.
Még egy utolsó, susogó sajnálom hangzik, majd szárnyra kap és eltűnik az éjszakában.

* Nashua úgy kapaszkodik a nőbe, mintha ő lenne az utolsó létező rajta kívül. Mintha ő lenne az egész világ, az utolsó esély, ami erőt adna neki. És a szavai... azok az édes, szívből jövő szavak elhitetik vele, hogy van miért küzdeni. Nem szabad feladni, még akkor sem, ha a sors ezt a fájdalmas, magányos útat válosztatta is neki, mint a vámpírlét.
Érzi Igéző gyengéd, simogató érintését, ahogy átöleli vállát. Beleborzong az ölelésbe, jóleső, meleg érzés árad szét testében. Törődnek vele... érdekli a sorsa ezt a szoborszerű szépséget. Így maradnak még pár, Nashua számára örökkétartó pillanatig. Aztán fájdalmat érez, de ahogy jött úgy el is múlt. Ettől a nőtöl még a fájdalom is édes gyönyörnek számít... Nashuának nincs ideje megkérdezni, mi volt ez. Igézőt ölelve, a világ megszűnni kezd körülötte. Lassan telepszik rá a sötétség. Már csak az emlékezetében látja Igézőt, lehunyja szemét, úgy várja az édes öntudatlanságot. Mert az jön... érzi. Még utoljára beszívja Igéző hajának bódító illatát... Érzi még az érintését, soha sem fogja elfelejteni ezt a találkozást. Meg szeretné köszönni, mindent amit ma este tett és mondott a nő. A szavakat, amik reményt adtak neki, az érintéseket, melyektől biztonságban érezte magát. Pár pillanatig, Igéző karjai közt úgy érezte, ennél nagyobb nyugalom és boldogság nem is kell.
Aztán teljes sötétség... az angyali látomás utolsó darabja is eltűnik. Nincs több csodálatos szem, sem illat, sem érintés...
Káosz, teljes káosz. Hol van ő most? Az árnyak a legmélyebb éjszakánál is sötétebben veszik körül őt. Lelke mélyére nyúlnak, ismerik a fájdalmát. Kikacagják, próbálják elgyengíteni, rávenni, hogy adja meg a lelkét. A sírás fojtogatja, szégyenében gyáván futna el innen minél meszebbre... De mivel, hogyan? Nincs teste... Ő maga is csak egy kóbor lélek, mint a sötét árnyak. Félelmetes, de egyben széditő felismerés... Megnyílik előtte a végtelen, érzi a hatalmat, a világot, ahogy kitárulkozik előtte. Az ártó, gonosz szellemek ugyan próbálják lebeszélni. 'Hazugság az egész, jobb lesz neked holtan, add a lelked...'
Nashua megérti... ő is csak egy árny a sok közül. De ő dönti el, hogy ragyogó, vagy éjsötét létező lesz e. A vámpírság nagy teher, de egyben ajándék is. Az ajándékot pedig el kell fogadni, bármennyire is visszataszító... Nem tudja mióta van itt a sötétség árnyaival, megszünik az idő fogalma, ahogy lelkét tépik, alázzák. Nashua ellenáll, már tudja a válaszakot, amikre eddig keresett.
Aztán egyszer csak az árnyak visszhúzódnak, helyükbe másfajta sötétség lép. A megszokott, esti félhomály. Nyögve nyitja ki a szemét és néz körül. Lassan tisztul a látása, egy szobában van.*
~ Mi... Hát álom volt? ~
* Nashua úgy érzi, mintha minden tagjából elszállt volna az erő. Ahogy megpróbál felállni, visszarogy a földre. A kezébe temeti arcát, így marad sokáig. Hogy hány óráig, nem tudná megmondani... Elméjében újra játsza a történteket.*
~ Álom volt... Hogy is képzeltem, hogy valóság? Egy ilyen gyönyörű teremtés, mint ő... Igéző... És azok az árnyak... ~
* Szinte észre sem veszi, hogy mosolyog, ahogy visszagondol a nőre. Kitörli szeméből az utolsó könnycseppet is, és most már érzi, van ereje távozni. Az ajtóhoz érve még egyszer visszanéz, elképzeli, hogy ott áll Igéző és csendben elköszön tőle.*

* Elmegy beváltani a csekket amit Nashuától kapott. Már a házat kinézte magának, régi polgári kúria a Darkness Pokerral szemben. Pont jó. A tulajdonos már rég elköltözött az itt történő borzalmak miatt. Egy szimpatikus öreg úr fogadja, övé a ház. Persze ha el akar adni valamit, szimpatikusnak kell látszania. Gyönyörű ház, 5 szobával és egy nagy nappalival. A legvonzóbbak a hatalmas ódon faragott bútorok, a kandalló, a fekete- fehér hatalmas sima márvány járólap. Gyönyörű faburkolat van a falakon. A nappaliban vastag süppedős szőnyeg, a kandalló előtt pedig egy kényelmes hintaszék. Keskeny titokzatos csigalépcső vezet az emeletre ahol a nagy erkély is van. A kert kissé sötét mivel egy sövényfajta ami hatalmasra nő teljesen meghódította, viszont gondozott a növényzet. A ház legnagyobb értéke mégis a föld alatt van. Egy hosszú alagútszerű borospince.
Sub végighallgatja a bácsi kommentárját, de már az elején tudja hogy ez lesz az ideiglenes állomáshelye. Ott helyben fizet, az úr meg is lepődik, de aztán nem kérdez sokat. Hamar elköszönnek egymástól.*
~ Végre ez a sajátom~

* Nashua miután magára hagyta az édesen alvó Aliyyaht, ide teleportál, mert nagy szüksége van most vérre. Azonban ölni ma nem fog, nem akarja elrontani ezt a csodás estét. Magához vett még útközben egy zacskó vért, amit stílusosan áttöltött egy borosüvegbe. Céltudatlanul mászkál az utcákon, egy olyan helyet keresve, ahol zavartalanul elfogyaszthatná az éteri nedűt.
A kaszinónál járkál éppen, mikor ismerős jelenlétre lesz figyelmes.*
~ Subotaj... már megint ~
* Sóhajt egyet és egy egész pofás kis ház felé indul.*
- Hát ezt nem mondom... - *mondja félhangosan, és vigyorogva indul meg a kerítés felé. Átugrik a kovácsoltvas rácson, és bemászik az egyik nyitott ablakon. Körülnéz a házban, magában jót virul. Ezt az estét semmi nem teheti tönkre. Leül a kandallóval szemben, a kezébe vesz egy kristálypoharat és kitölti a vért. Úgy ül ott, mint gőgös úr a kis birodalmában.*

* A bestia ordít a fejében.*
~ Vámpíír! Itt van!!~
* Beviharzik a nappaliba*
~Még hogy idejön…Az én házamban, máris.~
* Aztán észreveszi Nashuát.*
- Szervusz………… csak nyugodtan….

*Össze-vissza sétálgat,teng meg leng ide-oda a városban.Rég járt erre,így hát újra fel kell fedeznie mindent.Jó volna,ha összetalálkozna valami ismerős arccal,mert már eléggé unja magát..*

* Nashua nem néz Subotajra, csak kortyol egyet az vérből. Sokáig ízlelgeti még mielőtt lenyelné. Behunyja a szemét és némán élvezi, ahogy zamata szétárad a testében. Nem titkolja a vér iránti vágyát. A vérfarkastól megkapta még a parkban... elhatározta, ha vele beszél, próbál ugyanolyan öntelt és arrogáns lenni, mint vámpír társai. *
- Vársz valakit, mon ami ? Mondtam már, e csodás álom óta több mindent észreveszek. Rajtad kívül is érzek még farkast a közelben.

- Nem várok senkit……
* Érzi a vámpír öntelt modorát, de úgy dönt ráhagyja….. ezzel csak őt igazolja.(amit a parkban mondott) Pont ilyen a többi vérivó is. Tüzet rak, kellemes pislákoló, pattogó vidám tüzecskét. Valamivel később de megérzi ő is egy erős farkas jelenlétét, az ablakhoz megy, széles vigyorra húzódik a szája.*
- Mindjárt jövök
* Mondja Nashuának, aztán kimegy az ajtón.*
- Szia … Kedves! Bizonyára fáradt vagy…….. Nálam kényelembe helyezheted magad. És még nem is láttad az új lakásomat sem…..
* Kezét nyújtja a lánynak*

-Kedves..?Mivan?*kérdi vigyorogva.*Te most beinvitálsz?Na jó,nem bánom...
*Azzal bemegy a házba,faképnél hagyva Subot.A nappaliban találja Nashuát,kedves mosollyal üdvözölné..ha nem érezné,hogy vámpír..Ettől függetlenül azért megejt egy mosolyt,csak hogy ne tűnjön nagyon faragatlannak.Ugyan már találkoztak,de még párszor végigméri.Furcsa érzése támad,egy amolyan megérzés féleség.Utálja az ilyeneket,mert sajnos mindig bejön.Node sebaj.*
-Remélem leülhetek...*mondja,de már le is csüccsent a fotelba,Nashuával szemben.*
-Na és?Mióta laksz itt?És miért nem a kastélyban?Az sokkal otthonosabb!*tekint körbe a helységben.*

* Nashua feltünően szemügyre veszi a belépő nőt, és biccent neki egyet. Dora a szemében csak egy másik csinos nő, akiből több ezer mászkál a világon. Aliyyahoz szégyen lenne hasonlítani. Aztán észbe kap, és mikor már Dora leült, csak akkor szólal meg.*
- Bonsoir! Természetesen, foglaljon csak helyet. Érezze otthon magát - * mondja mosolyogva, kezével pedig elegánsan int hozzá. Nem zavarja, hogy Dora már rég kényelembe helyezte magát. Direkt nem mutatkozik be, ez a házigazda dolga bemutatni a vendégeket egymásnak. Aztán magában gonoszul elvigyorodik, mert az előző mondata egy ismeretlen embernek úgy hangzana, mintha ő lenne a ház ura. Persze sejtette, hogy Dora tudja, Subotajé a ház, de a játékért mindent.*
- Nashua Lamont vagyok, gondolom maguk már ismerik egymást. Szabadna tudnom az ön nevét?

*Sub összefonja karjait.*
~ Na jó, akkor befejeztem. Ő egy falkavezér, én meg egy senki és egyébként is nem is tudom, miért is csinálom ezt. Ez nem is én vagyok, én nem vagyok kedves senkivel…… csak egy nő a sok közül, aki szemmel láthatóan azt hiszi játszadozhat csak úgy. Jó akkor most bemegyek és megkínálom őket borral és ennyi.~
* Be is megy.*
-Dora ! Ő Nashua Lamont vám…. Öö francia barátom. Nash! Ő itt Dora Shan a falkavezérem. Ez pedig a házam, úgy hívják Semleges övezet. Tehát itt nem szoktak háborúzni, mert ez a z én házam.
* Mondja mosolyogva.*
- Kedv….. ööö Dora megkínálhatlakegy kis borral? Vagy más valami? Abszint? Nash mit hozhatok?

-Nekem köszönöm semmit.*elfogadja Nash kézfogását*Igen,ahogy mondta Sub,Dora Shan vagyok.És nyugi,hülye azért még nem.Tudom hogy vámpír vagy,érzem.
*Csak nézi Subot.Sajnos akaratlanul is hallja gondolatait,néha érzi azokat az érzéseket is,amiket érez.Furcsa dolog ez.*
-Egyébként jó kis hely...dehát mirt nem a kastélyban élsz?Ott többen vagyunk,biztonságosabb is,meg minden...
~Nem vagy egy senki,én pedig kicsivel sem vagyok külöb senkinél.Attól hogy van egy rangom,ugyanolyan farkas vagyok,mint te.Ne butáskodj.Egyébként pedig a tegnapi fürdőzés kifejezetten jólesett.Akár ma is megismételhetnénk..kettesben.~*küldi gondolatait Subnak,s ügyel rá,hogy csak ő hallja.Egy vámpír tanonc sem vághatja át,ennyire azért ő is okos.*

- Oh... A zöld tündért sosem lehet visszautasítani. Kérek, köszönöm - *bólint Nashua és magában elvigyorodik. Érzi, hogy Dora erős, nagyon erős... ha harcra kerülne sor, Nashua alul maradna. Ez nem feltételezés, hanem tény. Fizikailag mindig is gyenge fog maradni, nem lesz vámpírhoz méltó ereje. Viszont a lelke, ezáltal az érzékei, ösztönei kiélesedtek az Igézővel való látomása után. Csak hogy ezt Dora nem tudja... Nashua nem leplezi le a titkot, hogy hallja a nő gondolatait. Had higgye csak, hogy gondolatait csak Sub érzékelheti. A nőre néz, úgy teszi fel a kérdést:*
- Na és mondja csak... mi nem tetszik ebben a csodás helyben? Subotaj barátomnak kifogástalan az ízlése. Kedvemre való.

* Már megint elfelejtette mennyire hangosak tudnak lenni a gondolatai egy indulatos embernek. Nem tudja hogy reagáljon. A büszkesége követelődzik azt mondja” Legyen tartásod, ez a vonat már elment”. De a farkas ösztön is kiabál, egy lány a falkából….hát miért ne?!.Aztán dönt. Megpróbálja elrejteni kicsi kósza gondolatát.*
~ Csak a látvány miatt.~
* Reméli ezt csak ő tudja.*
- Nem tudom, de nekem nem túl otthonos a kastély. Olyan rideg, kemény, semmi barátságos otthonosság…. És különben is alig van ott valaki közülünk és nem is igazán tartozom oda.
*Válaszol őszintén, nem hallgat el semmit, nem kenyere az ilyesmi.
Elindul a kért italért.*
- Rendben… hozom.