Orcern

- nem olyan egyszerű a dolog, mint gondolnád kicsi vámpír. Lance kedvéért ugyan szabadon engedlek, de ez nem jelenti azt, hogy biztonságban leszel. *közelebb lép és leljebb halkítja a hangját* nekem garancia kell arról, hogy nem teszel semmi olyat, ami "rossz" lenne. *hatásszünet* áhh, itt járt ma is Victoria remek... remek.. *sunyi mosoly* gondolom levett a lábadról, legalább egy kis időre. *kuncogni kezd*

-Nemérdekelnek az idegesítő mondataid.Engedj ki és kész vagy ha akarsz valamit akkor tedd meg.
*Mondja unottan majd homlokát a hideg rácsoknak nyomja.*

- nagyon sietős valakinek. azt ne mondd, hogy nem tetszettek az itt töltött pillanatok?! mert szerintem igazán élvezted a halálközeli élményt. tudod, az ilyemsi megváltozzatja még a vámpírt is. *a cella ajtaja kinyitódik, feltárulkozik a szabadsághoz vezető út. Sarah arcán meg sötét mosoly ül*

-Gondolom ez nem olyan könnyű mint látszik.Most kimegyek és történik valamit.Nagyon jó volt it élni ajánlom neked is.Igazi hat csillagos száloda.~Csillag nélkül.~-De egye fene.*Kilép a cellából majd ügyet sem vetve Sarahra lassú léptekkel kezd sétálni az ajtó felé.*

*ahogy Blaze távolodik tóle, sarah karbatett kézzel a rácsoknak dől, és figyeli a tökéletes színdarabot, ami most kezdődik. Blaze lépései felélesztették Eminor érvágyát, a kastélynak esze ágában sincs elengedni a foglyot. a kősorból ugyan azok a különleges indák törnek föl, mint amivel meg volt kötözve a kriptában a vámpír... és a férfi lábára tekerednek, majd kúsznak felfelé a testét egyenesen a szív az irány*

*Mostmár visszanyerte az erejét.erősen öszpontosít arra hogy a kőfalat leszedje magáról.Pár perc mulva azok az indák amik körbetekerték a testét megrepednek.*

- milyen unalmas *sóhajt színpadiasan, mire az egyik inda ami más színben pompázik mint a többi, pontosabban vévörös a színe hirtelen tör fel Blaze szívéhez, és egy apró és a vámpír számára talán értéktelen szúrással hatol a bőre alá, a húsába majd a szívéhez, ahonnan pár csepp vért csen el csupán. amikor végez mintha meg sem történt volna az egész, az indák eltűnnek, Blaze testén semmiféle seb nem mutatja a támadás nyomát* most már mehetsz *szólal meg Sarah félig nevető hangon hátulról*

*LEtérdel a földre futó helyzetben majd villámgyosran suhan ki Eminorból vissza ShadowHeartba.*

*miután Blaze eltűnt a kősorból ismét feltör az a vörös inda, és megmutatja gazdájának azt a pár csepp vörös vért, ami ott csillog a "testében". Sarah elégedetten mosolyog továbbra is. berartotta szavát, elengedte Blazet, ahogyan ígérte, de a vére még jól jöhet. megérinti az indát, ami megreszket és ismét eltűnik magába zárva a vámpír vitae-ját. mindezek után Sarah nyugodt léptekkel tér vissza a már alvó Lance-hoz*

*Úgy érzi mint ha már ezer éve itt lenne, pedig nagyából gondolja hogy még csak kb. egy napja van itt. De már érzi a bezárdságtól való viszonyait. Néha rázogatja a rácsokat a falakat veri hogy tudna e valahol szabudlni de semmi. Kezd lassan az örületbe kergetődni.*

*Eminor nem éppen a legjobb hangulatában van. először megfosztják őt Blaze lelkétől, aztán meg a gazdája kezdi el lerombolni... amíg ő éhezve várja az áldozatát, így hát kapva kap az alkalmon, mikor egy újabb lelket szerezhet. Biát maracangolva próbálja a halálba segíteni, hogy elcsenhesse spirituális értékét*

*Kirázza a hideg.*
-Fenébe is már, mitől van itt ilyen hideg...
*Fordul meg közbe a rácsoktól és ahogy a falakra pillant azok félelemetesebbek lettel az átlagosnál, mitn ha éhezne.*
-Jaj ne..ki kell jutnom innen!
*Elkezdi erősebben rázni a rácsokat, erőt fektetni de semmi. Nem tudja megcsinálni. Tovább probálkozik, néha a múlt képei jelennek benne, de msot nem foglalkzohat ezzel, erőt kell szereznie valahogy.*

*a kastély egyre jobban éhezik, szinte már egyetlen vadálattá tömörül a benne lévő éhség, és olyannyira emglepi, hogy az alany ellen áll neki ilyen erősen, hogy tehetetlenül is de felszabadulnak falaiból bizonyos energiák*

~Energiát, gyerünk, most ne hadj cserben.~
*Lassan érzékeli ahgoy az energia a falakból testébe áramlanak. Jó érzések és emlékek kerítik hatalmába, miközben szemeit lehunyja. Majd mikor kinyitja, a bestia jár benne, végre felszabadulva és erejét dühét kitöltve egy kicsit.*
~Végre, újra együtt. De viszont már mást is érzek, hatalmas, szinte szűz feketemágia.~
*Kezén pár fekete csík kicsit töredezve huzodnak végig, amit csak akkor vesz észre mikor már a kézfején is van.*
~Ez Sarah fekete mágiája, mit tett ez velem mikor újraélesztettek?~
*Lecsücsül és karját nézegetei, a feketemágia erejét ami rajtavan. majd hosszas idő után de sikerül eltüntetnie.*

*érezve Eminor zavarát egyből a börtönbe siet, ám ahelyett amit várt (Bia holttestét) még élve találja a lányt, és nem kis meglepetésére ismét visszanyerve az erejét* na lám, büntetés helyett jót cselekedtem azzal,. hogy bezártalak? *még nem nyitja ki a cella ajtaját*

-Úgy látszik, túl sok jót is.
*Hangja is már teljesen visszanyerte azt az önbizalommal telve és a halálra nevető énjét is amely mindig megvan benne, gonoszkás mosolya nem hadja el ajkait többet.*

*megcsóválja a fejét* a kelleténél több feketmágia került beléd, de legalább lesz esélyed megvédeni magad Blaze ellen, és nem kell mindig a nyakadban loholnom. csak ne feledd, hogy kordában kell tartanod az erődet... *utasítja a nőt, amjd kiengedi őt* most szabad vagy... de ne helljak rólad rosszat. az erődet ugyan úgy el tudom venni, ahogy most megkaptad...

-Egy fiú fogja hamarosan a halálom hírét köszönteni Victoria szerint, és ha igaza van akkor hamarosan találkozunk.
*Miközbe e szavakat mondja, feláll és kilépked szépen a börtönből. Kezén megvillanak ismét a jelek de utána eltünnek.*
-Most viszont, további jó takarítást.
*Ezzel eltünik majd jár egyet.*

- egy fiú? már megint ez a sok titok... *sóhajt, most próbálja kiverni fejéből ezt az egészet. végre megnyugszik egy cseppet. így h Bia visszanyerte az erejét, valamivel nyugodalmasabb éjszakái lesznek. visszatér a lakosztályába lepihenni*

*Mióta Nashua elment, mondhatni egyetlen értelmes vendége sem akadt Sarahnak... A kedve, hogy emberek illetve egyéb fajba tartozók közé menjen, nem létezik. Magányt akar, és Eminor tökéltesen megadja neki ezt a kis kényelmet. Most éppen a pincesorban kialakított kínzókamrában álldogál, a rideg nyirkos falnak támaszkodva, miközben azt figyeli, hogy mutató ujjának hosszú körméről miként csöppen alá egy friss vércsepp.
A tágas de annál hosszabb folyosó beugró részein, végig áldozatok vannak megfeszítve, kifacsart Krisztusi képmást öltve, kezük teljesen széttárva, és a tenyerükön valamint csuklójukon átszúrt fémkarókkal vannak a falhoz rögzítve, kellő magasságban. Fejük előrebukva, hajuk vértől és izzadtságtól ragacsos, arcukon a könnyek szennye mutatkozik, de már egyikükben sincs annyi erő, hogy tartást kölcsönözzön nekik. Olyanok, akár a hullák, pedig még "élnek". Sarah kifejezetten odafigyelt arra, hogy ne ölje meg őket véglegesen... egyenlőre, hiszen olyan szépen eljátszadozik velük, mind a 23 testtel. A lassú, véres és idegesítően néma kínzássorozat valami megmagyarázhatatlan nyugodtsággal tölti el a venatust, a szemében ezek a lények, akik mind fiatal vámpírok, most csak holmi babák, akiket azért "gyártottak" hogy ő kiélhesse rajtuk szadizmusát.
Most éppen gyönyörködik a művében, szinte tökéletes a harmónia a kínzandók elhelyezkedését tekintve, na és persze a sebek pontos szimmetriája! Művészet... Azonban, ami leginkább tetszik az ősöreg farkasnak, a halál közelsége, akire ránevet, mert már napok óta itt várakozik, hogy magával vihesse a vámpírkákat... viszont nem kapja meg a bérét... még...*

* Mit is ígért Sarah-nak? Hogy majd meglátogatja? Nem mintha az ilyenfajta ígéretnek súlya lenne, de most Narcissus úgy dönt, ideje teljesíteni azt. Hangtalan suhan végig az utcákon, messze maga mögött hagyva a várost. Közben nem kímél egy útjába álló férget sem, élvezet nélküli pusztítás ez, amit Narcissus tesz most. Megragad egy lányt és vele együtt teleportál a kastélyba, ahol a rémülten sikítozó testet egy nagy szobába dobja, felkínálva ezzel őt Eminor éhségének a csillapítására. Vágyakozóan nézi, ahogy árnyak tépik, szaggatják a nőt, de most nem ezért jött. Bezárja az ajtót, már csak tompán hallatszanak a kétségbeesett és fájdalmas kiáltások. Narcissus szája megrándul a pillanat törtrészéig tartó mosoly miatt. Ajándékot hozott... Milyen nagylelkű ma. Sarah-nak is lesz ajándéka... Sőt, már itt is van. Narcissus a meglepetése.
Kihalt folyosókon sétál végig, tudja nagyon jól, hogy merre van a nő, de már régen járt itt. Nosztalgiázás lenne? Talán... Elvégre sokminden történt már a kastély falai közt, de emlékül egyik esemény sem szolgál. Vállat von, nem sétál tovább, egy fél pillanat múlva már Sarah-val találja szemben magát.
Ellép a nőtől, nem szól még semmit és lassan járkálni kezd a megkínzott testek közt. Egyet kettőt tüzetesebben szemügyre vesz úgy, mintha csak egy kiállítást nézegetne. És valóban, Sarah egytől egyig remekműveket alkotott, Narcissus számára még külön öröm is volt, hogy vámpírok... Egyik más faj sem tudna ilyen tökéletes, néma fájdalmat sugározni ebben az öntudatlan állapotban, legalábbis Narcissus szerint... És akkor ez így is van, nincs vita, bár csak elméjében mondanak ellent a gondolatai, nincs is kivel megvitatni ezt a szépséget. *
- Nahát, Sarah! Te egyre jobb leszel... De mond csak. Nem lenne jobb, ha hangjuk is lenne? Hiába a világ legjobb zenekara, ha látod őket játszani, de a zene néma marad.

*Egy ismerős közeledtét érzi... arca mégis rezzenéstelen marad, nem számított látogatóra, de nem is nagyon érdekli, hogy van egy esztelen, aki megzavarni merészeli őt... Bár jobban bele gondolva, Narcissus ittléte nem is zavaró tényező, csupán közömbös hangulat korbácsa. Éppen ezért nem felel neki egyből, tekintetét továbbra is a vámpírokon csúsztatja ide-oda... mintha ott sem lenne a venatus. Persze, mindketten tudják, hogy a választalan csend nem az illedelem hiányáról tanuskodik, sokkal inkább a fensőbbség erejéről, a hatalom megkérőjelezhetetlen teljességéről, ami kettejük között feszeng.
A vámpír venatus érkezése felrojtozta a halálból csöpögő esszenciát, és a sötét falak mellett álló, olykor elfolyó árnyak között is káoszt okozott. Mindennek ellenére, a lehető legnagyobb csend nyeri vissza alakját Orcern-ben miután elültek a férfi zavart keltő szavai. Néha lehet hallani egy-egy elcsöppenő nedv éles csattanását, mikor a földre hull, és szétkenődik a különleges anyagon, majd eltűnik Eminor robosztus "testében". Szinte vánszorognak a percek, a két ősöreg számára viszont ez semmit nem jelent, nem úgy a vámpíroknak, akiknek minden egyes lélegzetvétele közelebb vonszolja őket ahhoz a bizonyos pillanathoz... Kárhozott életük beteljesüléséhez.
Sarah vontatottan fordítja a fejét Narcissus felé, hogy tekintete egy kicsit elidőzzön a férfin, eszébe jut sokminden... régmúlt események képei, mikor közösen kínoztak itt megszámlálhatatlan tömegnek megfelelő prédákat, nevetve, csókok között, vérben fürödve. Ezekhez a lázas képekhez képest, most igen csak megfakultnak tűnik a helyzet.*
- Tudod, hogy én jobban szeretem az elme szenvedését, a lélek sikolyát, ami néma... semmint a torok hangját. De, ha már így meglátogattál... nem akarsz esetleg te is a falon függők közé lépni?
*felvont szemöldökkel kérdezi, és teljesen közömbös arccal, de ettől függetlenül, nem gondolja komolyan*

- Lenyűgöző a látvány, igazán... De inkább megmaradnék egyszerű szemlélőnek, aki a kiállításodat élvezi, nem szeretnék a része lenni, bár nem tagadom, a műved velem együtt lenne teljes. De sajnálom Sarah... Vissza kell, hogy utasítsalak - * válaszol Narcissus eltúlzott kedvességgel a hangjában, mosolyog is hozzá, mintha csak egy vacsorameghívást utasítana vissza...
Közelebb lép a nőhöz, a mosolya már-már bocsánatkérővé alakul, de ez a hazug álarc pillanatok alatt lehull arcáról. Úgy néz végig Sarah-n, mintha ő is csak a kiállítás egyik darabja lenne. Pofátlanul sokat időzik el a tekintete a nő bájain, közben a gondolataiba temetkezik megint. Milyen régóta ismeri ezt a vérfarkast... De soha nem unja meg... Egyszerűen képtelen lenne rá. Még az sem zavarja, hogy vérfarkas, ami számára különleges undorral bír. Nem holmi elvek miatt... Az átváltozás... Narcissus beleborzong, mindig is utálta látni, ha egy szép test levedli bájait és egy visszataszító bundába bújva lihegi végig az éjszakát. *
- Drága Sarah, ez a színjáték untat. Mutass valamit magadból, a hatalmadból, a szépségedből, vagy báriből. Szórakoztass, elvégre én léptem a házadba, vendég vagyok itt, s te a házigazda - * Narcissus könnyed hangon beszél, a megjátszott mosolya is feltűnik pár pillanatra. Várakozó tekintettel mered a nőre, a tűzzel játszik, de pont ezt szereti Sarah-ban. Kiszámíthatatlan a hangulata. *

*Élesen felnevet, majd hátat fordít Narcissusnak, hogy az egyik vámpírhoz léphessen... egy fiatal nő... de kár érte, igazán szép darab, csak sajnos rosszkor volt rossz helyen. Ejt rajta egy jól kiszámított sebet, bár a mozdulat rutinszerű, a technika mégis egyedi, és a hatás nem marad el, hiszen a vörös vitae széles folyamban kezd el hömpölyögni a hófehér bőrön. Ugyan ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a venatus jelen van, csupán saját szórakoztatása lévén próbálja egy kicsit megjátszani a doktort, a kutatót... a kísérletezőt, akinek minden olyan új... *
- Azt gondoltad, hogy cirkuszba jössz, mikor Eminorba tetted a lábad? Netán engem nézel bohócnak, hogy a szórakoztatásodat kéred tőlem? Ugye nem gondolod komolyan, hogy csupán a kedvedért bármit is megtennék, ami engem nem izgat?
*fordul vissza a vámpírhoz, kecses léptekkel sétál felé, de centikkel az előtt, hogy pontosan hozzábújhatna, inkább mégis a jól megszokott rideg falat választja támaszául. Az ujjaira folyt vérrel játszik, ami már régen elvesztette vörös színét és állagát, most inkább olyan ezüstös masszaként siklik Sarah tenyerére.*
- Szóval, konkrétan mit is szeretnél? Vezesselek körbe? Vagy készítsek neked egy teát? Üljünk le ostáblázni netás sakkozni? Gondolom ez mind elnyerte a tetszésedet.
*vált egy cseppet gúnyosra a hangja*
- Elgondolkoztat az is, hogy miért szeretnél látni belőlem... esetlegesen a hatalmamból bármit is, hiszen ismersz... Hacsak, nem hallottál holmi pletykákat arról, hogy megszállt engem egy angyal, és szívesen mutogatom a megszerzett erőmet bárkinek!
*húzza tovább gúnyolódását, elvégre itt ő az úr... és nem Narcissus... miért lenne az, amit a férfi akar?*
- Mit szólnál, ha belevetnénk magunkat az éjszakába... hmm? Talán, ha kellő képpen felkelted a kíváncsiságomat bizonyos dolgokkal, akkor kaphatsz hozzám méltó bemutatót hatalmam játékából.

- Ez az, ami vonzová tesz téged. A hangod már elég ahhoz, hogy megérintsen a lényed, és a szavak, ahogy játszassz velük, lenyűgöz. Látod, már mutattál is valamit magadból, persze jobban örülnék, ha ezt a menetet nem kellene eljátszanunk újra... Hiszen nem is olyan régen tettem már nálad látogatást. Esetleg félretéve a beszédet, folytathatnánk egy kellemesebb résznél is - * javasolja mosolyogva, ma már nem ez az első érzelmi megnyilvánulása, és ez egy pillanatra elbizonytalanítja, hiszen, ha még hazugok is az érzelmek, Sarah-nak sikerült előcsalogatnia őket. *
- Sarah, Sarah... - * suttogja halkan, enyhén ingatva a fejét. Vigyázva, hogy még ne érjen hozzá a nőhöz, közelebb húzódik hozzá, érezni akarja a venatust érintések nélkül. A csak Sarah-ra jellemző kellemes illat és a vér szagának a keveredése, jólesően hat Narcissus érzékeire, sokmindent tenne most, de az évszázadok megtanították arra, hogy várjon... Várjon a tökéletes pillanatra, mert ideje van elég... *
- Komolyan azt kérdezed tőlem, hogy mit szeretnék? Micsoda nagyszerű vendégszeretet... Téged szeretnélek, ezért jöttem. De hagyjuk a felesleges beszédet. Menjünk, hív az éjszaka, és veled ez... - * nem fejezi be, egyre közelebb húzódik Sarah-hoz, puhán érinti meg a kecses női testet, ami mindennél gyilkosabb és vadabb ragadozót rejt magában.
A mosoly gúnyos formát ölt, majd ellép a nőtől, és halkan kacagva nyújtja a kezét, hogy induljanak máris a hívogató éjszakába, ahol közös szenvedélyüknek hódolhatnak... *