Könyvtár

*Egy eldugott kis átjárón lép be a Könyvtárba, nem messze a főbejárattól.
Bezárja maga után az átjárót, s elindul a könyvtár vége felé, hogy megkeressen pár könyvet. Oda is ér a kiszemelt polchoz, végigsétál a soron, aztán már meg is van, amit keresett. Levesz egy fekete bőrborítású, vastag könyvet, majd lefújja róla a port, aztán a könyvvel együtt előre sétál, leül az egyik asztalhoz, felnyitja a könyvet és nekiáll olvasni. Meg persze keresgélni, mivel épp egy igen fontos dátum és esemény kell neki.*

*Miután megtalálta a keresett évszámot és eseményt, becsukja a könyvet, felkel, visszaviszi a helyére, majd kisétál a folyósóra, hogy lemenjen vacsorázni a Nagyterembe.*

*mivel Jade nem volt házon belül, ezért jelenleg halálra unja magát szegény Hectorunk, szóval úgy döntött, hogy a könyvtárban keres menedéket a többi fajtársa elől, akikkel egyáltalán nem akar beszélgetni... sőt... még teázgatni sem. Az egyik polc előtt állva, kezében vastag könyvet szorongat, és annak régi írott szövegét olvasgatja*

*Josie már egy jó ideje az egyik sarokban kuporog és olvasgat, ahol egyáltalán nem lehet látni, ugyanis hatalmas könyvespolcok takarják. És a lány olyannyira belevan mélyedve az olvasmányba, hogy észresem veszi Hector jelenlétét.*

- még ha akarnál, sem tudnál elrejtőzni előlem Josie!
*szólal meg, hogy hangja bezengi az egész helyiséget. Na nem mintha bújkálásról lenne szó, csak Hector szereti ízlelgetni a szavak mögött megbújó háttérgondolatokat is. Tesz néhány lépést a sarok felé, ahol a nő van éppen, majd pár méterre megállva tőle, immár tökéletes rálását nyerve az egyik polcnak dől. Szokásához híven leplezetlen mohósággal méri végig Josiet*
- micsoda fondolat ez a sorstól, hogy megint össze kellett futnunk... ha már tegnap olyannyira kelletlen volt a társaságom számodra...

*Mivel nagyon elvan merülve a könyve, így aztán olyannyira hirtelen jön neki Hector üvöltése, hogy bevei fejét az egyik polcba*
-A francba... *jelenti ki ideesen és a fejét kezdi el simogatni, amire másodpercek után egy szép, lila pukli fog nőni, vagyis nőne, ha Josie egy halandó lenne. De mivel egy démon, és tudja magát regenerálni, ezért természetesen élve a lehetőséggel megteszi.*
-Micsoda véletlen... *néz fel Hectorra*

- milyen ellenséges hangnem, kikérem maganak.
*vágja a sértődöttet, nem mintha annyira aggasztaná Josie hozzáállása, ha akarja, úgy is letudja venni a lábáról, szóval nem erőlteti emg magát túlságosan, hogy visszanyerje most azonnal a nő szívében a helyét*
- Csak szólj, ha zavarok..
*persze nem menne sehova, címszóval, hogy ő az idősebb, és ha a démonnak valami baja van vele, akkor tűnjön el ő maga*

*Feláll a sarokból, és elindul az egyik könyvespolchoz*
-Feltétlenül szólni fogok... *mondja semleges hangnemben és visszateszi az eddig olvasott könyvet a polcára*

*egy darabig csak csenben követi tekintetével a nő mozdulatait, aztán színpadiasan sóhajt egyet*
- nem áll jól neked ez a közöny kislány. Hova veszett belőled a szenvedély? az élet, amit annyira szerettem?
*talán egy kis igazsággal vannak meghintve a szavai, hiszen így jobban belegondolva, valóban hiányzik neki az a Jpsie, akit démonná tett... de ez a kőszobor.. vág is egy fintort*

-Az a lány akkor veszett el, amikor te elhagytál... Dehát éged én nem is érdekellek, tehát aztán akkor nem mindegy neked, hogy ilyen vagyok vagy amolyan? *vág vssza, természetesen szívből jönnek szavai, és hát ő örülne a legjobban, ha Hec számára nem lenne közönbös, de az a sajnáltos dolog van, hogy Josie sosem volt Hectornak annyira fontos, mint ahogyan Josie-nak Hector. Tehát Jos nem ok nélkül vált kőszoborrá.*

*elszámol magában 10ig, és mosolyogva válaszol*
- Hát, így nem is leszel fontos ismét nekem... pedig régebben az voltál, mindegy mi történt...
*adja az ártatlan, szomorú volt szerelmest, közben nagyokat sóhajtozik, hogy hitelesebb legyen a játéka. Bár, be kell vallani, valóban fontos volt neki Josie*
- Most olyan vagy, mint a többi... érdektelen... szürke...

-Jah biztos meguntad a több csajodat is *kuncog egyet aztán leül egy székre.*
~Tényleg? Fontos lettem n volna neki valaha?~ *megint előtör belőle a naiv kislány, mi ellen sajnos sosem tudott mit tenni, és hát megint az a merev nézés látszódik. Persze Jose agyában más játszódik, amit Hector is érezhet, hiszen a vérkötelék még mindig megvan.*

*vállat von, nem sieti el Josie "betörésének" lépéseit, ígyhát megenged magának egy kis lazulást*
- mindenkit meguntam, akivel voltam. Egyetlen olyan nőm sem volt, akihez visszatértem volna az évszázadok során...
*feleli mintha az időjárásról beszélgetne, majd lehalkítja a hangját és úgy beszél mintha valami titkot súgna a nőnek*
- viszont veled voltam a legtovább... ez azért jelent valamit, nem?

*Megint az az ártatlan kislány jön ki belőle, amilyen még anno volt. Az a védtelen lány, aki elveszik Hector szemeiben. Szóhoz nem tud jutni, bár lenne egy-két mondanivalója. Csak néz ártatlan és könnyes szemekkel először a férfire, aztán rájön, hogy ezt nem kéne, és elfrdítja ekintetét. Nem szeret gyengének látszani.*

*elnyom magában egy diadalittas mosolyt, helyette egy félmosoly ül ki az arcára. Ezt a pillanatot választja ahhoz, hogy közelebb menjen Josie-hoz. Odasétál mellé, és leül a szék karfájára, a nő kezeit a sajátjaiba veszi*
- Mik ezek a könnyek, kedves?
*gyengéd mozdulattal letörli őket a démon arcáról*

*Eléggé sok fájdalmas emlék gyülemlett fel benne, mióta Hector itt van, és hát azokkal szemben sem nehéz, de Hector jelenléte még hab a tortára. Jose igéző mekkel néz Hec-re, persze mindeközben nagyban harcol magával.*
~Nem szabad, nem teheted és kész!~ *nyomja el a vágyait, vagyis csak nyomná el, de Josie nem bír magával és önszántából csókolja meg Hectort.*

*ez a csók olyan számára, mint amikor 5öst kap egy kissrác a dolgozatára, és marhanagy büszkeséggel tölti el, mikor elmesélheti otthon anyucinak, apucinak. Nade persze, démonból van, szóval olyan önuralommal rendelkezik, ami a halandóknak nem kegye... gyengéden és félénken csókol vissza, majd el is húzódik a nőtől, persze nem megy el, még mindig ott ül a karfán. mutatóujját a nő ajkaira téve parancsol neki megállást*
- Nem akarlak mégegyszer megbántani...
*mondja lesütött szemekkel, oscar-díjat ígénylő szerepjátszásban. Mégis, szavai oly igazan csengenek megint*

*Hát ez elég szarul esik neki, és, ha nem lenne elég erős akkor megint elkönnyezné magát, de mivel most tartja magát így sikerül nem megtörnie.* ~Mekkora egy hülye vagyok...~ *gondolja magában majd fájó szívvel kimondja a nagy igazságot*
-Te sosem szerettél engem, csak játékszer voltam, és most is csak játszani akarsz velem...

- ez nem igaz... szerettelek, a magam módján, de... mégis mit vársz egy démontól? Én már akkor is őskövületnek számítottam, amikor teremtettelek...
*felel csendesen, megvillanó szemekkel*
- amúgymeg, a játék talán nem tetszett? Talán nem voltál szerelmes belém? nem adtam meg neked mindent? nem tettelek tökéletessé?
*elveszi a kezeit, és ridegen pillant Josie-ra*
- engem okolsz a saját hibádért, mert hálátlan voltál?

*Josie most kb olyan szarul érzi magát, mint amikor Hector elhagyta. Sokáig várta, hogy megkeresse, de most már megbánta, hogy hívta ugyanis, így most tök rosszul érzi magát lelkileg. Még így is, hogy démon.*
-De...Mindent megadtál! ~Csak honnan tudjam, hogy ezt a mindent csak nekem adtad meg?!~ *teszi ezt magában hozzá, bár felesleges kérdés, valószínüleg Hector az összes csajával úgy bánt mint Josieval.*

*akarva akaratlanul is meghallotta Josie hirtelen gondolatát, amitől kissé elveszti a fejét... de ez csupán egyetlen másodpercig mutatkozik meg az arcán, azután ugyan olyan rideg, mint az előbb volt*
- Csak, hogy tudd... nem bántam minden nőmmel úgy, mint veled. de, ha már ezt sem tudod értékelni...
*hagyja a levegőben a mondat végét*
- amúgy is, mire mész ezzel a féltekenységgel? mire mentél akkor... a féltékenységeddel, hmm? gondolkozhatnál egy kicsit azon, hogy én ki vagyok, és nem csak az lebeghetene a szemed előtt, hogy téged megcsaltak!
*veti oda őszintén*

-Nem az lebeg a szemem előtt, hanem az, hogy már nem szeretsz! *vág vissza reflex szerűen, pedig nem kelett volna, és erre utánna hamar rájön*
-Hoppá...*kezeit a szája elé teszi, nehogy még nagyobb baromságokat fecsegjen...*

~ na... csak kimondta, mégha véletlenül... de akkor is... ejjnye Josie, kicsi lány, hát semmitnem tanultál a múltból?~
*természetesen ügyel arra, hogy egyetlen gondolatfoszlány se jusson el a nőig*
- Nem én tehetek erről...
*mondja szinte félvállról véve a választ*
- Viszont azt nem mondhatod, hogy nem szerettelek, már az első perctől fogva, mert ha semmit nem éreztem volna irántad, akkor nem mentettelek volna meg saját magadtól, és nem lennél most démon. Ha csak játszani akartam volna veled, akkor azt úgy is megtehettem volna, hogy halandó maradsz...
*bizonygatja a saját igazát, és van is benne valami a régmúlt érzéseiből*

-Jajj anyám... *keseredik el, ahogyan végigfutnak agyában Hector szavai. Csak néz előre meredten és fanyar képpel, de nem szól semmit... Ehhez már nem tud egyszerűen mit szólni, hiszen igaza van. És Josie cselekedete többet monnd minden szónál. Bizony ismét alul maradt.*