Darkness\'Child városa

*Lestat csak elmosolyodik a visszaemlékezésen.* -Ha akkor nem veszel rá hogy berúgjak, akkor most egészen máshol tartanánk... vagy mégsem? Evert akkoris Natainel oldalára állt volna. És ugyanez lett volna a vége.- *Fut végig benne a dolog.*

-Mii?? Az én hibám??? A végén még rámfogod, hogy megerőszakoltalak*ezen jót nevet* -Na miért? Talán nem élvezted?

*Nevetni kezd.* -Egy szóval sem mondtam hogy a te hibád. Nem célozgatok semmire. És ha annyira érdekel akkor elmondom hogy én igenis élveztem.- *Abbahadja a nevetést, inkább csak mosolyog.*

-Ohh...igazán? *hülyéskedik, és elkezdi a szempilláit szinpadiasan Lestat felé pislogtatni* -Hát ennek igazán örülök...*elneveti magát*

*Kissé zavarba jön. Elvörösödik.* -Inkább hadjuk a témát...-

-Káár...*szomorodik el részben a vicc kedvéért, és részben igazából is*

-Mi a baj? Miért lettél ilyen szomorú?- *Néz rá kíváncsi, mégis aggodalmas szemekkel.* -Talán valamivel megbántottalak?-

-Dehogyis! *vágja rá vigyorogva, de azért tényleg eléggé szomorú, mert eszébe jutnak az emlékek*

-Hát... azt hiszem jobb ha megyek.- ~Miért kell mindenki napját elszúrnom?.~

-Nem szúrtad el a napomat...De szeretsz?*hirtelen kicsúszik a száján minden talán az éhség hatására. És amint elhagyja a száját a kérdés úgy vörösödik is el.*

*Kínos csönd veszi kezdetét. Lestat arca komolyságot sugároz. Szemeivel Millát fürkészi.* -Hogy szeretlek e? Hát... az utóbbi időkben azt hiszem érzek irántad valamit... valamit, ami több volt mint egyszerű barátság.-

*A város határára érkezik.. csak ennyire volt ereje hogy ide teleportáljon. Lassan elindul és mi közbe a város mélyébe sétál erőt vesz magán hogy ne látszódjon rajta a fájdalmai..*

*Enyhén szólva elvörösödik, de ha már itt tart a dolog, akkor Milla is úgy gondolja, hogy "vallomást" tesz.*
-Ezzel én is így vagyok... *kicsit szégyenli magát, hisz nagyon félénk, ezért a szemeit lesüti a földre*

*Megérzi Bia jelenlétét, aztán a szagát, majd végül meglátja, és Milla rettentően megörül neki, olyanyirra, hogy odarohan hozzá és szinte a nyakába ugrik, és elsem engedi... Erősen öleli.*
-Jajj annyira örülök, hogy élsz!

-Élek.. de kérlek eresz el.. még fáj..
*Szól kicsit halkan.. örül a lánynak csak hát nem a legjobb neki.*

*CSak most veszi észre Bia fájdalmait, és azonnal elereszti*
-Jajj bocsi...de mégis jól vagy? Mi történt? *kérdi aggódóan*

-Hadjuk.. később elmondom.. hosszú story.. de röviden annyi hogy még így is én kerültem ki a legroszabbul..
*sóhajt egyet.*

*Nem érti, hogy mi történhetett*
-Ezt meg hogy érted? Hogy jöttél te ki a legrosszabbul?

-Én voltam az egyedüli aki ekkora sebeket kapot...tudod egy illuzió és egy teleportálás átélése is igen fájdalmas tud lenni..
*Szól nyugosan viszont arcán egy halvány mosoly van.*

-Sajnálom... Remélem azért meggyógyulsz*ismét egy mosoly, és csodálkozik, hogy Bia nem lepődött meg Milla újjászületésén, bár amennyire fáradt lehet...szerencsétlen nem is valószínű, hogy emlékszik*

*Igen eléggé fáradt így jelenleg nem nagyon jut ezsébe semmi.. és a több napos alvás is tehet róla..*
-Segítesz visszamennem a kastélyba? nem hiszem hogy ajánlatos lenne most nekem egyedül..

-Természetesen! De ezek szerint, akkor Nataniel már nem uralja a kastélyt az árnyaival? *kérdezi kiváncsian, de mégis nyugtató hangnemben*

-Őszintén most inkább az árnyaival van elfoglalva, na meg persze Sarahval..

-Akkor a kastély most per-pillanat biztonságos? *közben azon gondolkodik, hogy hogyan értette Bianka, ezt a hazavivős dolgot... Hogy kézben vigye haza, vagy csak egy kis támasz segítségként kísérje haza...?*

*Közbe elindul a kastély felé. még nem tud átváltozni így emberi alakba.*
-igen mondjuk úgy.. számomra nem egészen de nincs más választásom...