Hegyvidék

-Értem.-bólint Igéző.
-Hm.. lássuk csak... -szedi össze a gondolatait.
-Vámpír vagyok.. és gyógyító. E tudás régi örökségem, melyet a hosszú idő alatt tovább fejlesztettem, eképp segítve az új családomat.-mondja.
-Tudod hosszú ideig voltam magányos.. míg köztük meg nem találtam a helyem. Ez a család pedig.. mondjuk úgy, fontossá lett számomra.-mosolyodik el.
-Mondd miről szeretnél hallani, s mesélj a különös tekintetedről.. s arról, miért kendőzöd.

-Megértem mit érezhettél, magányosan... hosszú időkig...
*Elmerül egy pillanatra rossz emlékei között.*
-A szemem azért van bekötve, mert egy a fajtádból úgy érezte megölhet, csak mert gyengébb voltam. Szerencsésnek mondhatom magam hogy csupán látásom elvesztével megúsztam. Már majdnem megölt, de ekkor egy vérfarkas segített nekem. Ezt a szemfedőt ajándékozta nekem segítségül. Ez alatt a kendő alatt növények vannak, melyek a kendővel eggyütt egy újfajta látást biztosítottak számomra. Mit gondolsz, miért tájékozódok olyan jól?

-Letűnt idők.-legyint.Nem gondol a régi magányra.
-Nos erre reméltem választ kapni... növények..-elgondolkozik.
-Kis Holdvilág? Rókaszem?-kezdi el sorolni a környéken felfedezett különös füveket, a hozzáértő kíváncsiságával.
-Nem kis hozzáértésről tanúskodik, ha ilyen füveket ismert.. de mégis korlátozott az ereje, ha többet nem tehetett....-morfondírozik. Ő maga talán képes lenne orvosolni a bajt. Soha nem kezelt még hasonlót, de úgy érzi, megvan benne az erő.. végülis mestere a gyúgyításnak.
-Sajnálatos, ami veled megesett... Nem hittem volna, hogy akad, ki oly gőgös, hogy pusztán azért akarna ölni, csak mert alkalmi ellenfele gyengébbnek bizonyul, s ő maga megteheti..-sóhajt egyet s gondolatban hozzáteszi " márha nincs további célja a halállal."
-Hígul a vérünk, s vele nemesi értékeink.-sajnálkozik, bár elfogadja, hogy akadnak köztük ilyenek, s hogy önmaguk valódi mivoltának leplezése akár gyilkolással is, elemi érdekük.
-Az viszont meglep, hogy egy farkas segített... Szörnyű bestiák, kiknek vágya, hogy elpusztítsák az otthont, mely végre megadatott nekem.- látható, hogy nem kedveli őket.

-Bár most mégis ti akartok háborút kezdeni, és mi akarjuk megállítani.
*Hátradől mert egy kicsit fáradt, nem túl sokat aludt ma éjjel.*
-És annak ellenére, hogy vámpír is szorult belém, vérfarkas vagyok eredetileg. Tehát akkor engem sem kéne kedvelned.
*A medvebőr elég kellemes. Bár most nem akar aludni. Egyrészt nem akarja hogy Igéző egyedül maradjon, másrészt nem szeretne újra lidérces álmok rabja lenni.*

-Nem olyan egyszerű, mint a felszín tűnik.. a mélyben folyamatosan feszül egymásnak a két akarat. Mindenkinek megvannak a maga céljai.. -csóválja meg a fejét.
-Mindenesetre az bizonyos, hogy mióta öntudatra ébredtem, állandó fenyegetést jelentenek a farkasok.-többet nem mond. Semmi kedve további gondolataiba is beavatni az ifjút ezzel kapcsolatban. Nem akarja lerombolni, amit eddig épített.
- Te.. mondjuk úgy, különleges vagy.. akkor pillantottalak meg először, mikor híjján voltál a fenevadnak.. s a tekinteted... különös volt.. akár az enyém a régmúlt idők emberei számára... Most pedig már vámpír is vagy...
két erő cibál két irányba... Súlyos döntés lesz, mikor választásra kényszerítenek...

*Lestat már sokszor elképzelte ezt a pillanatot, de még egyszersem tudott rendesen dönteni. Bár most a vérfarkasokhoz kötődik jobban, újonnan felfedezett ereje a vámpírok felé vezeti szívét.*
-Majd meglátjuk... hogy mit hoz a jövő. S remélem, látásomat is majd újra a magaménak mondhatom.
*Hangja sejtelmes, tele van bizonytalansággal.*

-A jövő.. nos igen.. különös megoldásokat..különös döntéseket szülhet.-mereng el, s jódarabig csak hallgat. talán saját jövőjén gondolkozik.
Közben azonban szakadatlanul várja a választ üzenetére.
-A látásod pedig.. könnyen lehet egyszerűbben szerezheted vissza, mint gondolnád.-mondja csendesen, még mindíg merengőn.Többet erről nem mond.. még nincs itt az ideje, hogy megpróbálkozzon a gyógyításával.

-Reméljük... *Felkel, majd kisétál a barlang szájához "hogy Igéző még láthassa" és a környzetet kémleli
*Lestat érzi az álom kezdi elaltatni, nekidől a falnak és pár perc mulva már szuszog, persze próbál odafigyelni Igézőre, ha esetleg mondana valamit.*

Csendesen üldögél, s belekortyol a poharában lévő lassan kihűlő vérbe, miközben a hibridet figyeli.
Ahogy az lassan szuszogni kezd, feláll a helyéről...
Az egyik medvebőrt pedig megfogja, s ráteríti... hideg az éjjel, hiába folyik vámpírvér az ereiben....
Igéző eztán visszasétál a helyére, és újfent leül, gondolataiba méllyedve..
Nemigen érti előző tettét sem.... miként azt a rokonszenvet sem, mellyel viseltetik e lény iránt...
Rég megdermedt szive megdobban a páncél alatt.. a tovasuhanó ezer év alatt egyszer sme esett meg vele.
Szemét behunyja....
Valah elvett tőle egy szörnyeteg mindent.. reményt egy szép életre.. társra.. gyermekre...
S most a sors elé hozott egy fiatalt, kinek tekintete épp oly különös, mint az övé...
Ő lenne hát elveszett életének egy szikrája?
Kinyitja szemét, és Lestatra tekint, ki szuszog a bőr alatt...
Megajándékozza oly sok üres év után egy gyermekkel, kit valaha ő szülhetett volna?
A gondolat egyszerre édes és zavaró.. Összekuszálja tiszta gondolatait, melyek oly sok vészen segítették már át...
Most észnél kell maradnia, mégis... talán képtelen lesz szabadulni ezektől az érzésektől.. az érzésektől, melyek befolyásolhatják...

*Lestatot megint rossz álmok gyötrik és kb 15 perc mulva felkel. Észreveszi magán a szőrmét, majd Igézőre néz.* ~Furcsa, hogy ilyen kedves velem...~ *Gondolkodik, majd újra az erdőt kémleli. Halgatja a bagjok huhogását, a szarvasok bőgését, a fák suvallatát. Úgy érzi még sosem volt ilyen nyugodt, s most mindent el tudna felejteni, ami rossz eddigi életében megesett.*

A rémálmok nyugtalan alvást hoznak magukkal. Igéző kizökken gondolataiból, és ismét felkászálódik.
Hangtalanul lép Lestathoz, s lehajol hozzá.
-Shh...sh.... semmi baj.... -nyugtatgatja, majd régi verset idéz..
-Nyugodt álmot hozzanak a jó szellemek, a sötétség erőitől ők megvédjenek..-régi rítus, mely még vámpír élete előttről való.
Azonban az, hogy valóban hat-e, nem derül ki számára.Ahogy érzi, hogy Lestat moccan, máris régi helyére veszi az irányt, bevetve minden vámpírképességét, hogy leplezze Lestat előtt, az előbbieket.
Mikor a hibrid rá tekint,már eredeti helyén ül, s kifürkészhetetlen pillantással viszonozza a tekintetet.
Közben a vér nyugtalanul áramlik ereiben... reméli az ifjú nem vett észre semmit..
Arca nyugodt rezzenetlen, ám egy pillanatra megfeszül, mikor eszébe jut, hogy nagyhatalmú vámpírként, míly szánalomraméltón bújik ez elől a kis taknyos elől....
A harag azonban egy pillanat alatt lelohad n benne...

*Lestat mintha hallott volna valami verset rossz álmai közepette, de gyorsan el is felejtette, csak visszaült a helyére és a csillagokat bámulta a barlang száján keresztül.*
-Ne haragudj, de megkérdezhetem hogy te szereted a karácsonyt?
*Egy kicsit fél ezt megkérdezni. Egy pillanatig tartó gondolkozás után inkább nem is mondott volna ilyet. Egy kicsit kínosan érzi magát.*

-Karácsonyt?-szalad fel a szemöldöke.
-Nem.. nem tudom mi az... számomra ismeretlen...-mondja végül. Valaha réges-régen, mikor népe elhagyta a régi utat, vándorútra indult.. végül mély álomba merült.. Már nem látta a kereszténység végleges győzelmét.. s rítusaiban sem jártas, így fogalma sincs, Lestat mire is gondolhatott.

-Nos, az egy ünnep amit télen tartanak meg. *Többet nem szeretne mondani, tudván hogy Igézőnek nincs családja, bár Lestatnak sincs, de nem nagyon érdekli.
-Mindegy, hagyjuk.
*Most a szemfedőjét vizsgálgatja, tapogatja. Kicsit kíváncsi rá.*

-A téli napforduló?-kérdezi némi bizonytalansággal. Még nem hallotta ezt az ünnepet eképp nevezni.
-Rég nem gondoltam már erre... valaha.. szerettem... a falu összegyűlt, versenyek, vidám mulatozások zajlottak. Sokan kértek áldást, rontásűzést ezidőtájt.. mindeki vidám volt.. mindenki..-elcsuklik a hangja.. most, hogy visszagondol rá, most jut eszébe, hogy voltaképp mennyire is hiányzik neki.. de nem csak ez... a régi népe.. a régi élete is....
-Hagyjuk..-bólint végül ő is, és ismét gpondolataiba merül.

*Lestat egy kicsit sajnálja Igézőt. Kezdi kicsit unni magát. Végül kimegy a barlang szájához ismét, nyújtózik eggyet és előjönnek a szárnyai, majd azokat is megnyújtóztatja.*
-Megyek, repülök eggyet. ~Úgyis gyakorolnom kell~

-Menj csak.-bólint. Majd miután Lestat távozik, ő maga is kisétál a barlang elé. Az orom szélére állva hagyja, hogy a szél megcibálja haját s köpenyét, miközben apró kézumozdulatokba sűrítve fájdalmát, kétségeit, szélnek ereszti őket....
Aszél megtisztít.. tovaszáguld a rosszal.. régi tudás ez...
Végül visszatér a barlangba, s valahonnan előkotor egy gyertyát.
Meggyújtja, s egy darabig nézi a hívogató lángot, majd úgy dönt nem vár tovább válaszra.
Ismét elhagyja a barlangot, s szárnyat bont... Röpte a vámpírok kastélya felé viszi....
Némán távozott... a barlangban hívogatón, vidáman ég a gyertya.....

*Úgy 10-20 perc repülés után Lestat visszatér a barlangba. Meglepődik, mikor megérzi hogy Igéző nincs ott.*
-Vajon hova tűnhetett?
*Körülnéz a barlangban, majd visszasiet a bejárathoz. Egy kissé elszomorodik, majd leül a barlang szájához és átkulcsolja lábait.*
-Miért érzem azt hogy hiányzik? Hisz még csak most ismerkedtünk össze. Eggyáltalán miért ment el? *Szemfedője alól pár könnycsepp folyik ki, majd az álom ismét elnyomja.*

*Másnap reggel Lestat remekül ébred, aztán hirtelen belenyilal a tegnapi dolog. Szívét különös sötétség lepi el és ez érezhető minden porcikájában.*
-Reméltem, hogy itt legalább sok barátra teszek szert. De most úgy érzem, majdnem mindenki akivel itt megismerkedtem, gyűlöl. Sarah Conor és Aliyyah biztos azért, mert csak úgy otthagytam őket... Főképp Aliyyaht. Bia, ő az oka ennek! Miért kellett elhoznia, csakhogy megmondja a mesterem egy áruló? Aztán itt van Tac. Ő is biztos gyűlöl, amiért úgy bántam vele, s ezt nem tagadom az én hibám. Igéző... miért ment csak úgy el? Mégcsak üzenetet se hagyott... nemértem, hogy miért is próbálkozok még mindig.-
*Szívében a sötétség mellett, mostmár harag is gyült. Előjöttek szárnyai, majd elrepült Darkness'Child-be...*

*MEgérkezik egymagában az egyik háztetőn és bámul az éjszakában miközben köpenyét a szél lobogtatja.*

*Lassan megérkezik ide is. Azaz teleportálva, de ma egész nap azon gürcölt hogy megtalálja Lancet. Most végre sikerrel járt. De már azonnal akcióba is indul. Lance mögött terem és átkarolja a nyakánál.*
-Szia kedves. Mit keresel errefelé? Már tüvé tettem a földet érted. Fontos mit el kell mondanom neked.

-Vedd le rólam a kezed.*Ezzel megfogja Elena kezét és leszedi magáról majd megfordul és ridegséggel az arcán néz a lányra.*-MOnd mit akarsz?ÉRtem tüvétetted?

*Nem örül ennek az utvariatlanságnak, amitől már kezébe egy kis tűzlabda keletkezne de gyorsan lenyugtatja magát, majd bűbájos szemeit veszi elő és ártatlan hanggal mondja el amit akar.*
-A saját szememmel láttam drága Lance, hogy Sarah már nem szeret téged többé. Csak kihasznál hogy elkerülje a háborút. Mert tudja hogy akkor biztos a vámpírok kerülnek előnybe. Meg külön örömet okoz neki hogy nem hagy téged harcolni, mivel tudja hogy te mindig is nagyon szerettél küzdeni.

*Továbbra is semmi érzelem nem fejeződik ki az arcán.*-Van egy olyan érzésem hogy nem hiszek neked.Tudod valamivel bizonyítani?De ha nem és csak azért jöttél hogy összeuszíts minekt akkor akár el is mehetsz.

-Hinned kell nekem! Láttam Saraht ahogy Blaze kastélya felé tartott, meg a tónál a gonosz lekekkel beszélt hogy eltörli a háborút és utána őket is megsemísiti! Akkor viszont csak jóság lesz, és sose lesz alkalmad küzdeni, és nekem se!. Ezt a sebet is tőle kaptam, mikor elkapott hogy leskelődtem a terve után.
*Mutat a karján lévő sebbre amit egyébként télleg Sarah okozott még.*
-Tudom hogy gyülölsz meg minden, de most hinned kell nekem!